Csökkent az ipari termelés szeptemberben

Szeptemberben az ipari termelés volumene 2,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,7 százalékkal csökkent - erősítette meg pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csökkent az ipari termelés szeptemberben

Augusztushoz képest 0,3 százalékkal mérséklődött a szezonálisan kiigazított kibocsátás. A termelés havi csökkenése negyedik hónapja tart, de szeptemberben volt a legkisebb az augusztusi 2,9 százalék után. A termelés szintje hasonló volt, mint a járvány előtt, 2019 szeptemberében - fűzte hozzá a KSH. Az iparon belül döntő súlyt  képviselő feldolgozóipar termelése 3,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor a csekély súlyú bányászaté 19,1, az energiaiparé 15,0 százalékkal nőtt. A feldolgozóipari alágak többségében növekedést mért a KSH, legjobban a villamos berendezés gyártása emelkedett, 28,2 százalékkal.
    
A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 23 százalékát képviselő járműgyártás jelentősen, 25,9 százalékkal visszaesett, éves összevetésben harmadik hónapja a júliusi 6,7 százalékos és az augusztusi 34,1 százalékos csökkenés után. A visszaesést nagyrészt a globális félvezetőhiány miatti gyárleállások okozták. A közúti gépjármű gyártásának volumene 29, a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 26 százalékkal csökkent.
    
A feldolgozóipari termelés 12 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása is visszaesett, 11,4 százalékkal a júliusi 4,1 százalékos és az augusztusi 3,5 százalékos csökkenést követően. Az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása 10,2, míg a kisebb súlyú elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 23 százalékkal csökkent.
     
A feldolgozóiparból mintegy 13 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 11,1 százalékkal emelkedett, mind a külpiaci, mind a hazai eladások növekedésének köszönhetően. Folytatódott a növekedés a kisebb súlyú gép, gépi berendezés gyártásában is. A termelés volumene 13,3 százalékkal nagyobb volt a tavaly szeptemberinél. A vegyi anyag, termék gyártásában megállt a hónapok óta tartó növekedés. Szeptemberben a kibocsátás 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, főként a meghatározó súlyú műanyagalapanyag-gyártás visszaesése miatt.
    
Az ipari export volumene január óta először csökkent, 0,2 százalékkal maradt el a tavaly szeptemberitől. A járműgyártás kivitele immár harmadik hónapja csökkent szeptemberben 27,0 százalékkal az augusztusi 33,1 és a júliusi 8,6 százalék után. Szintén harmadik hónapja esett vissza  a számítógépek, elektronikai, optikai termékek kivitele 12,0 százalékkal, jobban, mint az augusztusi 5,5, és a júliusi 4,9 százalék után. Az élelmiszerexport növekedési üteme az augusztusi 14,2 százalékosról 18,5 százalékosra ugrott, a gyógyszerek kivitele viszont 4,7 százalékkal elmaradt a tavaly szeptemberitől.
    
Az ipar belföldi értékesítése 7,0, a feldolgozóiparé 5,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A járműipar belföldi eladása 23,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a számítástechnikai termékeké viszont 8,1 százalékkal nőtt. Az élelmiszeripar belföldi értékesítése 9,3 százalékkal meghaladta a tavaly szeptemberit.  
    
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 6,8 százalékkal kisebb volt a tavaly szeptemberinél. Az új belföldi rendelések 5,5, míg az új exportrendelések 7,0 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány szeptember végén 12,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a belföldi rendelésállomány 14,0 százalékkal alacsonyabb, az export rendelésállomány viszont 14,7 százalékkal nagyobb lett.
    
Az első három negyedévben az ipari termelés 12,8 százalékkal nőtt. Az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 13,5, a 36 százalékot képviselő hazai értékesítésé 12,6 százalékkal emelkedett - közölte a KSH.


Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás: