Csőtörés okozza a legtöbb káreseményt, mégis a tűzesetektől tart a legtöbb ügyfél

A lakásokat érintő káresemények között 2024-ben is a beázások, természeti károk, üveg- és csőtörések voltak a leggyakoribbak, azonban az ingatlanokat fenyegető lehetséges veszélyek közül a tűzesetektől tart leginkább a lakosság - derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásának eredményeiből és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adatokból. A két vállalat közös elemzése rámutatott arra, hogy bár a lakosság mintegy fele frissíti évente biztosítását, az ingatlanok jelentős része továbbra is alulbiztosított. Ezen kíván javítani az idén második alkalommal meghirdetett lakásbiztosítási kampány során az MBH Bank és a CIG Pannónia Biztosító.

Csőtörés okozza a legtöbb káreseményt, mégis a tűzesetektől tart a legtöbb ügyfél

2024-ben a CIG Pannónia Biztosítóhoz a lakásbiztosításokra vonatkozóan bejelentett károk esetén az átlagos kárösszeg 98 ezer forintot tett ki, amely az infláció következtében 10 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben. Az MBH Bank reprezentatív kutatásában megkérdezett érintettek többsége elégedett volt a kárügyintézés minőségével, pozitívan értékelte a folyamatot.

Az MBH Bank Magyarország egyik vezető hitelintézeteként kiemelt figyelmet fordít arra, hogy magas színvonalú biztosítási lehetőségeket kínáljon ügyfeleinek az országos lefedettségű fiókhálózatán keresztül. A CIG Pannónia Biztosító biztosítási termékeinek közvetítésével széles körű lehetőségek közül választhatnak az ügyfelek személyre szabott igényeiknek és céljaiknak megfelelően. Emellett az MBH Bank olyan banki termékeket is kínál, amelyekhez hitelfedezeti biztosítás kapcsolódhat, így támogatva az ügyfeleket esetleges törlesztési nehézségek esetén.

A leggyakoribb károkat a csőtörések okozzák

2024-ben az ingatlankárok több mint egyharmada (36 százalék) csőtörésekből származott, amelyet a természeti károk (16 százalék) és az üvegtörések (15 százalék) követtek gyakoriságban a CIG Pannónia Biztosító adatai szerint. A csőtörések elsősorban az elöregedett vezetékhálózatok állapotára vezethetők vissza, amelyek karbantartása jelentős kihívást jelent, mivel a vezetékek gyakran az épületszerkezetbe rejtve helyezkednek el, a meghibásodások előrejelzése és megelőzése nehéz feladat. A természeti károk aránya az elmúlt évek változékony időjárási viszonyai miatt kiemelt figyelmet kapott a kutatásban: bár 2024 – az árvízi időszak ellenére is – viszonylag mérsékelt mennyiségű káreseményt hozott, a hosszú távú trendek továbbra is a megfelelő védekezés szükségességére hívják fel a figyelmet. A tűzkárok előfordulása ugyan alacsony (1 százalék), de jelentős károkat okozhatnak, amelyek megfelelő óvintézkedésekkel – például füstérzékelők telepítésével, vagy az elektromos hálózatok rendszeres karbantartásával – nagymértékben csökkenthetők.

A kutatás rávilágított arra is, hogy mely káresemények bekövetkezésétől tartanak leginkább az emberek: az ingatlanokkal kapcsolatos káresemények közül a válaszadók több mint fele (60 százalék) a tűzeseteket tartja a legnagyobb veszélynek, de sokan aggódnak viharkárok, betörések és beázások miatt is.

Pest vármegyében és az ország keleti megyéiben keletkezett a legtöbb kár

A CIG Pannónia Biztosítónál bejelentett károkra vonatkozó adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár vármegyében volt a legtöbb káresemény. Az átlagos kárösszeg Pest, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben volt az országos átlagnál magasabb.

A lakásbiztosítás aktualizálása csökkentheti a kockázatokat

Az MBH Bank felmérése során megkérdezettek 80 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, ugyanakkor az ingatlanok alulbiztosítottsága továbbra is tartós problémát jelent. Az ingatlan értékének frissítésére jellemzően a biztosítók javaslata alapján kerül sor, a lakásbiztosítással rendelkezők csupán 58 százaléka aktualizálja szerződését évente, míg 42 százalékuk ezt elmulasztja. A biztosítással rendelkezők többsége olyan konstrukciót választott, amely az ingatlan mellett az ingóságok védelmét is fedezi.

„Bár a felmérésünk adatai alapján számuk nem nőtt jelentősen, de az ingatlanokat érintő tipikus káresetek – így a beázások vagy a természeti károk – továbbra is rendszeresen előfordulnak. Ezek ellen nehéz előre védekezni, ugyanakkor egy naprakész lakásbiztosítás jelentősen mérsékelheti a veszteségeket. Mivel az alulbiztosított ingatlanok aránya továbbra is magas, ezért különösen fontos, hogy az ingatlantulajdonosok gondoskodjanak szerződéseik frissítéséről, hiszen egy gondosan megválasztott lakásbiztosítás nemcsak az ingatlanunk és ingóságaink védelmét biztosítja, hanem a pénzügyi stabilitásunk megőrzésében is fontos szerepet játszik. Ehhez pedig az MBH Bank fiókjaiban szakképzett tanácsadók állnak ügyfeleink rendelkezésére, hogy segítsenek a legmegfelelőbb biztosítási megoldás kiválasztásában” – mondta Ungvári Krisztián, az MBH Bank biztosítási termékmenedzsment vezetője.

„Az MBH Bank és a CIG Pannónia Biztosító között létrejött stratégiai együttműködés célja, hogy a bank ügyfelei számára ne csupán egy hitelterméket, hanem a megfelelő biztosítási védelmet is biztosítsuk, ezzel a megközelítéssel közösen járulunk hozzá a családok hosszú távú pénzügyi stabilitásához. Fontos, hogy amikor váratlan esemény történik, a kárügyintézés folyamata zökkenőmentes és gyors legyen. A CIG Pannónia Biztosító folyamatosan fejleszti ügyfélszolgálati folyamatait és technológiai háttérét, hogy a kárbejelentések elbírálásának ne csak a gyorsaságát, hanem a hatékonyságát is növelni tudjuk. Modern digitális platformjaink lehetővé teszik, hogy ügyfeleink egyszerűen, akár online is bejelenthessék káreseményüket. Az elmúlt időszakban számos ügyfelünktől érkezett visszajelzés arról, hogy a kárbejelentés folyamata zökkenőmentes volt, és a kártérítések gyorsak és problémamentesek voltak. Hiszünk abban, hogy sokszor az egyszerűnek gondolt biztosítási szerződés megkötése, gondozása kapcsán is jó, ha van egy személyes stabil kapcsolat, ami alapja lehet annak, hogy mindenki azt kapja ebben az együttműködésben, amire szüksége van” – mondta Kőrösi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító értékesítési vezérigazgató-helyettese.

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás:

Tengerentúli kedvező hírekre emelkedtek az európai piacok

A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
2025. 11. 11. 09:30
Megosztás:

Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?

A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
2025. 11. 11. 09:00
Megosztás:

Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát

Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
2025. 11. 11. 08:30
Megosztás:

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás:

Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
2025. 11. 11. 06:00
Megosztás: