Csúcs a használtautó-piacon: Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A DataHouse előzetes adatai szerint a tavaly szeptemberi 77 700-hoz képest 4,1 százalékkal több, 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon az elmúlt hónap során, ami a valaha volt második legnagyobb havi érték. Szeptember végére sosem volt ilyen magas, 699 600 az adott év belföldi használtautó-adásvételeinek száma: az előző év háromnegyedévében is csupán 680 400 átírást regisztráltak. Ezzel immár szinte biztossá vált, hogy év végére megdől a tavaly beállított éves rekord is.

Csúcs a használtautó-piacon: Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

„Egyelőre úgy tűnik, hogy a kedvezményes lakáshitel lehetősége sem vonta el a megtakarításokat a használtautó-piacról: a kereslet továbbra is csúcsra járatja a piac forgalmát – mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Noha a korábbinál alacsonyabb, néhány százalékos ütemben, de továbbra is emelkednek a reálbérek, ami szintén jótékony hatással van a piac aktivitására. Minden feltétel adottnak látszik tehát, hogy a 907 ezres tavalyi éves csúcs után az összforgalom idén ismét rekordot döntsön.”

A hazai személyautók átlagéletkora folyamatosan nő, 2025 közepére elérte a 16,3 évet. A korösszetétel alakulása belföldi használtautó-piacon is egyértelműen megmutatkozik: a forgalom túlnyomó részét az idősebb és olcsóbb járművek adásvétele biztosítja. A gazdát cserélő személyautók többsége, 58 százaléka már elmúlt 15 éves, és a minimum 20 évet elérők részaránya is 39 százalékot tesz ki. Az érintett autók 21 százaléka a kisautó kategóriába, további 28 százaléka pedig az alsó-középkategóriába tartozik.

A belföldi használtautó-piacon idén is hat márka autói biztosítják a teljes forgalom közel felét. Az első helyen az Opel áll: ebből a márkából eddig közel 73 ezer példány cserélt gazdát, ami 10,4 százalékos részesedést jelent. A Volkswagen, amely 2019 óta áll a második helyen, 10,2 százalékos részarányával stabilan tartja ezt a pozícióját, sőt, fokozatosan éri be a listavezetőt. A harmadik helyen található Suzuki az éves forgalomból 8,1 százalékot tudhat magáénak. A Ford a negyedik helyen áll 7,9 százalékkal. A BMW az ötödik 6,4 százalék feletti részesedéssel, a hatodik helyen ugyanakkor változás történt: itt most a Toyota áll 5,6 százalékos részaránnyal. Ez a márka két éve még csupán a kilencedik helyen állt, azóta viszont megelőzte a sorban következő Skodát, Mercedest és Renault-t is.

Miközben a használtautó-piacon 2025 első három negyedévében gazdát cserélő 699 600 személyautó mennyisége 2,8 százalékkal magasabbaz előző év hasonló időszakában regisztrált 680 400-as értéknél, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 94 600 darab volt, ami 15,2 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 82 100-as értéket.


Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás: