Delta Technologies gyorsjelentés: Növekvő árbevétel, pozitív féléves eredmény

Mivel a Delta Technologies Nyrt. üzleti éve eltér a naptáritól, ezért március végével már az első üzleti félév számairól tud közzétenni gyorsjelentést. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kor kihívásaival ne kellene szembesülnie az immár a BUX-ban is jegyzett rendszerintegrátor informatikai társaságának. Mindazonáltal ilyen piaci körülmények között is tisztes helytállást tudott felmutatni: az egy évvel korábbi időszakhoz képest 71,5%-kal növekvő bevételről, és a korábban 300 milliót is meghaladó veszteséggel szemben 18,8 millió forintos nettó profitról számolt be a Delta Technologies.

Delta Technologies gyorsjelentés: Növekvő árbevétel, pozitív féléves eredmény

 Korábban csak az elkötelezett kisbefektetők tudták, de a Delta BUX-ba kerülése óta már a szélesebb tőzsdei nyilvánosság is meg kell szokja, hogy az igazgatóság 2020-ban meghozott döntése szerint a Delta üzleti éve hagyományosan július 1-től június 30-ig tart. Ennélfogva a 2022-23-as üzleti év első feléről tud március végével számot adni a pár hete a BUX-ba is bekerülő informatikai társaság.

A recesszió, az óvatosabban költekező állam és a covid időszak után levegőért kapkodó hazai vállalati szektor együttesen nehezíti meg a helyzetét azoknak a vállalatoknak, akik mernek ötéves tervekben gondolkodni, és ilyen időtávon célszámokat megfogalmazni. Ugyanakkor a Delta esetében a féléves jelentésben nem látszik nyoma annak, hogy megtorpanna az árbevétel növekedése. A megelőző üzleti év azonos időszakához képest ebben a félévben 10,93 milliárd forint nettó árbevételt ért el a cégcsoport. Márpedig ez 71,5%-kal magasabb mint a korábbi érték.

Az eredmény az árbevétel volumenéhez képest ugyan szerényebb, 18,8 millió forint lett, azonban, ha az egy évvel korábbi, hasonló időszakkal vetjük össze, akkor már elbizakodottság nélkül is óriási fordulatként jellemezhetjük: 2021-22. hasonló időszakában ugyanis még 300 millió forintot meghaladó veszteséget kellett elszenvednie a Delta Technologies Nyrt.-nek. A mostani, tisztes eredmény annak ellenére jött létre, hogy a hitelállomány finanszírozásában már némileg éreztette hatását a kamatkörnyezet alakulása, a működési költségek között pedig az energia- és üzemanyagköltségek annak ellenére vívtak ki figyelmet, hogy nem termelő, hanem informatikai szolgáltató és tanácsadó cégről van szó.

Bár a Delta mostani, bizalomgerjesztő számait az is segíti, hogy a bázisul szolgáló 2021-22-es üzleti év első fele (mely naptári értelemben 2021 második féléve) még bőven a covid jegyében telt, azonban az erre a kihívásra adott stratégiai válaszok köszönnek inkább vissza az árbevétel ilyen mértékű növekedésében. Az akkor elfogadott kockázatkezelési intézkedések, az értékesítésorientált szervezeti változtatások, az egyes tagvállalatok szinergiájának jobb kihasználása – például közlekedésinformatika, vagy Ipar 4.0 megrendelések kiszolgálhatósága terén – azt eredményezte, hogy végül a társaság az előző üzleti évet rekord szintű, 26,66 milliárd forintos nettó árbevétellel és 1 milliárdos adózott profittal tudta zárni.

„Hogy a 2022-23-as üzleti évben meg tudnánk-e ismételni a rekorddöntést, arra a jelenlegi piaci környezet ismeretében nem fogadnék” – ismerte el Csontos Zoltán, a Delta Technologies Nyrt. igazgatóságának elnöke. „Ugyanakkor a hosszabb távra, 2025-ig megfogalmazott növekedési ütemtervet fenntartjuk, módosításának indokát nem látjuk.” Így az ágazati kilátások ismeretében a 2027. évre ismertetett árbevételi (50-55 milliárd forint) és EBITDA (11%-os marzs) célok hatályban maradnak.

Természetesen ennek teljesíthetősége érdekében a piaci változásokra ezúttal is reagálnia kell a társaságnak: olyan üzleti együttműködéseken dolgozik a Delta, mely hozzáférést ad a legkomplexebb informatikai megrendelésekhez, így magabiztosan vállalhatnak fel az Ipar 4.0 területéről, vagy az oktatás, az egészségügy, illetve a digitalizálódó közigazgatás frontján is magasabb hozzáadott értékű megrendeléseket. Ezeknek a céloknak a teljesíthetőségét egyrészt prominens nemzetközi partnerek hazai beszállítói képviseletének felállításával, valamint hazai fejlesztői vállalkozások akvizíciójával is támogatni kívánják. Utóbbi területen a társaság vezetése félszáz potenciális felvásárlási célpontot figyel folyamatosan. „A partneri kör fejlesztésén keresztül tovább fogjuk erősíteni a bizalmat a Delta szakértelme iránt” – mondta Vidra László, a Delta Technologies 100%-os leányvállalata, a Delta Systems Kft ügyvezetője. A Delta Systems Kft. eredményes résztvevője az IT tartalmú közbeszerzési eljárásoknak is. A 2022. októberében közzétett vezetői előrejelzésben felsorolt keretmegállapodások mintegy 1 800 milliárd forintos összesített keretösszege a mostani féléves jelentés időszakában is hasonló mértékre rúg. Ugyanakkor folyamatosan figyelik az EU Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz programjának (RRF) digitális alfejezetében várható kiírásokat, hiszen a 680 milliárd forintos keretben meghirdetendő programokra a Delta kompetenciái és korábbi referenciái is biztosítottak.

A Delta Technologies az üzleti év első féléves eredményének tekinti továbbá, hogy leányvállalatának, a Delta Systems Kft.-nek lehetősége nyílik a minősítési szintje szerinti NATO Biztonsági Beruházási Programok keretében meghirdetett beszerzési eljárásokon való részvételre. A vállalat a minősítéssel tagja lett annak a mintegy 250 hazai vállalatnak, amelyek NATO beszállítói képesség birtokában vannak.

A megrendelésállomány növelése mellett keresik annak lehetőségét is, hogy a folyamatos bevételt biztosító szolgáltatás-nyújtási szerződéseket hatékonyabban, magasabb árrés elérése mellett tudja teljesíteni a csapat. A jövőt illetően a jelentés kiemeli, hogy a Delta Technologies Nyrt. 100%-os, kizárólagos tulajdonát képező Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság az Igazgatóság elvi támogatásával tárgyalásokat folytat a New Line Kft. nyereséges support üzletágának megvásárlásáról, továbbá a Delta Informatika Zrt. alaptőkéjének 100%-át kitevő részvénymennyiség megvásárlásáról, és egyidejűleg a Delta Informatika Zrt. a Delta Systems Kft-be történő beolvasztásáról is.

A féléves jelentéskészítés közzétételének időpontjában a Leányvállalatok Delta Systems Kft.-be történő beolvadása is befejeződött. Az egyszerűsödő cégstruktúra célja a transzparencia szélesítése, valamint a hatékony működés támogatása érdekében a szervezeti átalakítások során a szinergiák maximális kihasználása, a költséghatékonyság, javulás mellett felgyorsítja a pénzügyi jelentések készítésének folyamatát, negyedévente történő publikálását. Fentiek lehetővé teszik, hogy a Társaság üzleti folyamatairól rendszeresen elemzés készüljön, elősegítve a Delta részvények BÉT Standard kategóriából a BÉT Prémium kategóriába való átsorolását, és az alapkezelőkkel, mint intézményi befektetőkkel való rendszeres kommunikációt.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás: