DEX: ahol a tömegek előtt az új kripto projektekbe fektethetsz

Már olvashattunk arról, hogy milyen unortodox pénzügyi megoldásokat eredményezett a kriptoeszközök térnyerése. Most a kriptózás egy újabb területét mutatjuk be, méghozzá a decentralizált tőzsdékkel, azaz a DEX-ekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

DEX: ahol a tömegek előtt az új kripto projektekbe fektethetsz

Centralizált vs. decentralizált

A kriptomozgalom egyik legfontosabb elvárása, hogy minél több mechanizmus decentralizáltan működjön. Ennek kézzelfogható eredményei különféle DeFi, azaz decentralizált pénzügyi felületek, továbbá a DEX-ek is. Ezekben két dolog közös: okosszerződésekre alapulnak, illetve peer-to-peer módon helyezik az irányítást a felhasználók kezébe. A működésüket tehát a kód határozza meg, nincs egy kimondott vezető szerv ezeknek az élén.

A centralizált tőzsdékhez viszonyítva a decentralizáltak szinte “kocka” dolognak tűnnek, pedig a használatukat tekintve felhasználói szempontból nem sok különbség van közöttük. A legfontosabb különbség, ami a felhasználókat tulajdonképpen nem is érinti, az az, hogy az egyiket emberek irányítják, a másikat pedig a kód, ami kiszolgálja a felhasználókat.

Ebből következik az a felhasználói szinten is jól érzékelhető, markáns különbség, hogy nem egy nagy szerv nyújtja a likviditást a tőzsdének, hanem a felhasználók sokasága. Emiatt az árfolyammozgásra sokkal komolyabban hatnak a tranzakciók, amivel kapcsolatban később még értekezünk.

Ugyanakkor az egy kézben központosuló tőzsdékhez viszonyítva sokkal nagyobb szabadságot adnak a DEX-ek mind a befektetők, mindpedig a különféle projektek vezetőinek. Éppen emiatt nyújtanak kiváló lehetőséget az újonnan megjelenő projektekbe való kedvező áron történő befektetésekhez.

Az egyik legelső ilyen DEX a Uniswap, amely az Ethereum blokkláncra épült. Ahhoz, hogy elsők között tegyünk szert a blokkláncon megjelenő legújabb projektekhez, a szükséges ethert az iCoin kripto ATM-ekben is megvásárolhatjuk.

A nagy szabadság nagy kockázattal is jár

Amellett, hogy hatalmas előnyökkel jár a DEX-ek nyújtotta szabadság, vannak hátrányai is, amelyekkel nem árt tisztában lenni, mielőtt valamelyik DEX coinba fektetnénk a pénzünket, hogy minél gyorsabban lecsapjunk a legropogósabb projektekre.

Az első és legfontosabb hátrány, hogy a valódi tőzsdékhez képest semmilyen szabályzás nem érvényes rájuk. Tehát a DEX-en történő tranzakciók esetleges károsultjait semmi sem biztosítja törvényileg, hogy a befektetésüket visszakapják, illetve nincsenek szabályozó szervek, amelyek a volatilitást kordában tartsák.

Az is fontos, hogy viszonylag alacsony a belépési küszöbük a centralizált tőzsdékhez képest, így kétes eredetű projektek is megjelenhetnek rajtuk. Még akár olyanok tokenek is felbukkanhatnak ezeken a tőzsdéken, ami egyáltalán nincs készleten, vagy egy más, jó nevű coinnak az utánzata névben, megjelenésben. Emiatt a DEX-ek felhasználóinak különösen fontos utánajárniuk a projektek valódiságának, ami gyakran néhány perces kutatómunkával elvégezhető.

Kifizetődik, ha körültekintőek vagyunk a DEX-en

A fent taglalt szabadság eredménye, hogy a felhasználói aktivitás olykor igen komolyan befolyásolja az árfolyammozgást. Kisebb likviditású projektek esetében akár egy-egy tranzakció is jelentős mozgást válthat ki pillanatok alatt. Emiatt könnyedén előfordulhat, hogy az elindított tranzakción vagy többet költünk a tervezettnél, vagy kevesebbet kapunk. Ez igen bosszantó jelenség, így a DEX-ekbe építettek olyan mechanizmusokat, amelyekkel megőrizhetjük a befektetésünk értékét a tranzakció folyamán.

A Uniswapon például a tranzakciók elindítása előtt megnézhetjük, mi az a minimum összeg, amire szert teszünk a tranzakció végén. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy pontosan mennyit fogunk kapni a pénzünkért, így azonban tisztább képet kaphatunk az eredményről. Azt is beállíthatjuk, hogy milyen körülmények között induljon el a tranzakció. Limitálhatjuk ugyanis, hogy mekkora hatást (például 0,5% vagy 1%) szeretnénk gyakorolni a tranzakciónkkal az árfolyamra.

Amennyiben a kalkulációk szerint az általunk előre meghatározott időtartamban nem hajtható végre a tranzakció a kívánt árfolyammozgás határa alatt, a tranzakció nem fog megvalósulni.

Összegzés

A kripto DEX-ekkel tehát azelőtt vásárolhatunk be ígéretes projektek tokenjeiből, mielőtt a centralizált tőzsdéken megjelenhetnének. Ehhez azonban megfontoltság és megfelelő körültekintés szükséges, hogy elkerüljük az átveréseket és megfelelő tranzakciókat bonyolítsunk le. Illetve egy kriptotárcára is szükségünk lesz, hiszen ezen keresztül tudjuk finanszírozni a tranzakcióinkat, illetve a tokenjeinkhez hozzáférni.

Írásunk nem minősül pénzügyi tanácsadásnak. A kriptoeszközökbe való befektetés magas kockázatnak van kitéve a volatilitás miatt. Befektetés előtt célszerű magad utánajárni a projekteknek és módszereknek.

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás:

A Gránit Bank az eredménytartalékba helyezi rekordmértékű nyereségét

A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 18:00
Megosztás:

Új online platformot indított az MKIK

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított KAPTÁR néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 17:30
Megosztás:

Átfogóbb együttműködéssel készül a nyári csúcsforgalomra a HungaroControl és a HungaroMet

A tavalyi sikeres együttműködés eredményeire építve tovább erősíti szakmai kapcsolatát a HungaroControl és a hazai meteorológiai szolgáltató, a HungaroMet. Április 15-től, 8 és 20 óra között, ismét kijelölt meteorológus segíti a léginavigációs szolgáltató munkatársait az irányítóteremben, míg május 1-jétől az éjszakai műszakokat is készenléti, időjárásvezérelt rendszerben támogatják. Emellett kezdetét veszi a légiforgalmi irányítók által használt repülésmeteorológiai szoftver többlépcsős továbbfejlesztése is, amely még pontosabb döntéstámogatást biztosít az időjárási helyzetek kezeléséhez.
2026. 04. 28. 17:00
Megosztás:

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be, megszüntetve ezzel a beruházók számára több éve fennálló bizonytalanságot és kiszámíthatóbbá téve az új energiaberuházások előkészítését - közölte országos energiaszabályozó hatóság (HERA).
2026. 04. 28. 16:30
Megosztás:

A Wizz Air növeli kapacitásait és fenntartja az alacsony árakat

A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést - közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
2026. 04. 28. 16:00
Megosztás:

Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
2026. 04. 28. 15:30
Megosztás:

Az EP új szabályokat fogadott el a kutyák és macskák védelme érdekében

Az Európai Parlament kedden elfogadta az Európai Unió első olyan jogszabályát, amely átfogó szabályokat vezet be a macskák és kutyák védelmére, a visszaélések visszaszorítására és az állatok egészségének megóvására.
2026. 04. 28. 15:00
Megosztás:

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 04. 28. 14:30
Megosztás:

Legjobb kripto befektetések ma - a kicsik mennek nagyot

Zöld számok, ideges ujjak: a nap, amikor a „második vonal” kriptói ellopták a reflektorfényt. A kriptopiac ma nem a Bitcoinról szólt. Nem az Ethereumról. Hanem arról a furcsa, nyugtalan, mégis elektromos hangulatról, amikor a kereskedők reggel kávéval a kezükben ránéznek a képernyőre, és azt látják: a pénz hirtelen egészen máshol kezdett el futni.
2026. 04. 28. 14:00
Megosztás:

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A jó állapotú, reálisan árazott lakások gyorsan elkelnek, miközben a túlárazott ingatlanok hónapokra a piacon ragadnak, és egyre nagyobb engedményekre kényszerülnek a tulajdonosaik, ha értékesíteni akarják őket.
2026. 04. 28. 12:00
Megosztás:

Mekkora téglalakást lehet venni most 60 millió forintból Budapesten?

Egy 60 millió forintos vásárlási keretből 2026 elején Budapesten a téglalakások piacán 32 és 63 négyzetméter közötti használt lakás érhető el, jelentős eltéréssel az egyes városrészek között. A Duna House adatai szerint a budapesti átlagos négyzetméterár 2025-ben 1,29 millió forint volt, 2026 első két hónapjában pedig 1,37 millió forintra nőtt. A kerületek közötti különbségek ebben a szegmensben tovább nőttek.
2026. 04. 28. 11:00
Megosztás:

Tether MDK: nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszerrel újítaná meg a Bitcoin-bányászatot

A Tether újabb nagy lépést tett a Bitcoin-bányászat nyílt infrastruktúrájának kiépítése felé. A vállalat bemutatta a Mining Development Kit, vagyis MDK nevű nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszert, amely a bányászati rendszerek egyszerűbb kezelését, skálázását és automatizálását célozza.
2026. 04. 28. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a hosszú hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt, folytatódott a hazai hozamcsökkenés

Kismértékben emelkedtek hétfőn a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, az amerikai tízéves hozam 4,34%-ra, a német tízéves 3,04% fölé kúszott azt követően, hogy nem sikerült előrelépést elérni az amerikai-iráni tűzszüneti tárgyalások felélesztése érdekében.
2026. 04. 28. 10:00
Megosztás:

BÉT: Iránykereskedés várható

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
2026. 04. 28. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az amerikai piacok az eseménydús hét kezdetén, elmaradt béketárgyalásokat követően nőtt az olaj jegyzése

Az S&P 500 és a Nasdaq hétfőn visszafogott kereskedés mellett szerény emelkedést könyvelt el, miközben a befektetők kivártak egy eseménydús hét elején.
2026. 04. 28. 09:00
Megosztás:

A tárgyalások megrekedése miatti bizonytalanság következtében csökkentek az európai részvények, fél százalékkal mérséklődött a BUX

Az európai részvények hétfőn enyhén csökkentek, miközben a befektetők az Egyesült Államok és Irán közötti megrekedt tárgyalásokat értékelték illetve azt, hogy a létfontosságú olajellátási láncokat érintő, már hetek óta tartó fennakadás így várhatóan tovább folytatódik.
2026. 04. 28. 08:30
Megosztás: