Diákmunka adózása 2022-ben - Jogviszonytól függ a diákmunka adója

Két-három héten belül kezdetét veszi a nyári szünidő, melynek legalább egy részét százezernyi diák tölti munkával – részben anyagi motiváció miatt, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából. Immár széles körben ismert, hogy a 25 év alatti fiatalok idén januártól nem fizetnek SZJA-t, ugyanakkor jogviszonytól függően jelentősen eltérő szabályok szerint alakulhat a nettó jövedelmük. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary alábbi elemzése.

Diákmunka adózása 2022-ben - Jogviszonytól függ a diákmunka adója

Az idén életbe lépett SZJA-mentesség a fiatalok önálló és nem önálló tevékenységből származó jövedelmeire egyaránt vonatkozik, az ugyanakkor kevésbé ismert, hogy a kedvezménynek van felső határa: havonta 433 700 forintig terjedő adóalapra vonatkozik. A felettes részből a kifizető levonja a személyi jövedelemadót.

Adózást tekintve az iskolaszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatás tűnik a legelőnyösebbnek. A 25. életévének betöltéséig a tanuló, hallgató nem fizet sem személyi jövedelemadót, sem járulékot. Sőt a foglalkoztatót sem terheli szociális hozzájárulási adó kötelezettség. Nem árt tudni, hogy egy 2022. április 3-ától életbe lépett kormányrendelet szerint az iskolaszövetkezet számára fizetendő minimális szolgáltatási óradíj összege a tag részére kifizetett óradíjnak 1,178-szorosa. Az óradíj pedig legalább a minimálbér egy órára vetített összege.

A munkaviszonyban foglalkoztatott tanuló a kedvezmény feltételeinek teljesülésekor szja-t nem fizet, de jövedelme járulékalapot képez, melyből a munkáltató 18,5% társadalombiztosítási járulékot von le.

Ha a diák megbízási szerződés alapján dolgozik, a járulékot az önálló tevékenységből származó jövedelmekre vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani. Ez azt jelenti, hogy az önálló tevékenységből származó bevétellel szemben költséget lehet elszámolni, mely lehetséges tételesen, számlák alapján, vagy 10% mértékben bizonylat nélkül. Járulékot csak akkor kell fizetni, ha a diák részére fizetett díj eléri a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegének 30 százalékát, vagy naptári napokra annak 30-ad részét, azaz a napi 2000 forintot.

Munkaviszonyban és megbízási jogviszonyban a munkáltatónak is keletkezik 13% szociális hozzájárulási adó kötelezettsége.

A hagyományos jogviszonyok helyett, mellett a diák egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyban is vállalhat munkát mezőgazdasági, és/vagy turisztikai idénymunkára vagy alkalmi munkára, ide tartozik a filmipari statiszta is. Az alkalmi munkavégzés időben korlátozott, összesen legfeljebb 5 egymást követő naptári napig, 1 naptári hónapon belül összesen legfeljebb 15 naptári napig, és 1 naptári éven belül összesen legfeljebb 90 naptári napig létesíthető határozott időre munkaviszony.

Fontos, hogy egyszerűsített foglalkoztatásnál a diák jövedelme nettó, mivel sem szja-t sem járulékot nem fizet, ugyanis a munkáltató fizeti a közterhet. A munkáltató által fizetendő közteher mértéke a munkaviszony minden naptári napjára 500; 1000; vagy 4000 Ft a tevékenység ágazati besorolásától függően.

Az egyszerűsített foglalkoztatásra létesített munkaviszony alapján alapbérként, illetve teljesítménybérként – a meghatározott feltételeknek megfelelően – legalább a kötelező legkisebb munkabér 85 százaléka, garantált bérminimum esetén 87 százaléka jár. A filmipari statiszta napi nettó jövedelme ugyanakkor nem haladhatja meg a 18 000 forintot.

Külföldi diák foglalkoztatása

A 25 év alatti fiatalok kedvezményét a külföldi adóügyi illetőségű diák munkabéréből vagy megbízási díjából akkor érvényesítheti, ha azonos vagy hasonló kedvezményt ugyanarra az időszakra másik államban nem vett és nem vesz igénybe, továbbá az adóévben megszerzett összes jövedelmének – ideértve a Magyarországon nem adóztatható jövedelmet is – legalább 75 százaléka Magyarországon adózik. Külföldi adóügyi illetőségnél az adóalap kedvezményhez külön kiegészítő nyilatkozat szükséges.


SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás:

A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás: