Döntött a Kúria: Nem munkaviszony az ételfutárkodás, de...
Nem minősítette munkaviszonnyá a platformalapú, egyéni vállalkozóként végzett ételfutárkodást a Kúria egy a közvéleményt is foglalkoztató ügyben, így Magyarországon ma az úgynevezett platformmunkát végzők kiesnek a munkajog által biztosított védelemből.
A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője szerint indokolt, hogy nem feltétlenül minden foglalkoztatási forma munkaviszony, ugyanakkor szükség volna az erőfölényben lévő nagyvállalatok és az egyéni vállalkozók közötti egyenlőtlenséget kezelő köztes kategória kialakítására, vagy jogi védőhálóra.
Decemberi jogerős ítéletében nem minősítette munkaviszonnyá az ételfutárkodást a Kúria. A legfelsőbb bírósági fórum szerint ugyanis a munkaviszonyhoz szükséges széles körű utasítási és ellenőrzési jog nem állt fenn, hiszen például a bíróság elé vitt esetben a futár visszautasíthatta az adott munkát, valamint nem volt hierarchikus kapcsolat és egymástól való függőség sem. (A Kúria döntésének részletei a „Háttér: ezért döntött így a Kúria” részben olvashatóak.)
Dr. Somlóvári Zsófia, a Kapolyi Ügyvédi Iroda munkajogi szakértője szerint azért különösen fontos az ügyben hozott döntés, mert a magyar munkaügyi bíróságok ilyen jellemzők alapján tudták korábban a rejtett munkaviszonyt átminősíteni, a Kúria állásfoglalása után azonban hasonló tényállás esetén a jövőben erre nem kerülhet sor.
A munkajogi szakértő szerint a platformmunkavégzés új terület, amelyben keveredik a munkajogi és a vállalkozásalapú foglalkoztatás. Az ételfutárok például egy applikáción keresztül vállalják a feladatot, a foglalkoztató által meghatározott arculati elemeket használva azonban már „önálló” vállalkozói minőségben dolgoznak.
A szakértő ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az ételfutárok és a hozzájuk hasonló munkát végzők sok esetben jelentős mértékben függenek munkaadójuktól, mégsem élveznek védelmet velük szemben.
Ez a foglalkoztatási forma a szakirodalomban az egyik elterjedt nézet szerint lényegében munkaviszony megkerülésével létrejött foglalkoztatásnak minősül: egyes rendszerek kihasználják, hogy sokan saját akaratukból, például a kollégákkal való verseny miatt rendszeres munkát végeznek, valójában akár magasabb óraszámban is, mint amennyit a munkajogi szabályok megengednének.
A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője ennek ellenére úgy véli, hogy még abban az esetben sem szükségszerű valamennyi foglalkoztatási formát kivonni a megbízási/vállalkozási jellegű jogviszonyok ernyője alól, ha annak akár csak kisebb része is hasonlít a munkaviszonyra, mivel az a foglalkoztatottak választási lehetőségét is csökkentené.
Inkább egy olyan védelmi háló kialakítására lenne szükség, ami kezeli az erőfölényben lévő nagyvállalatok és az egyéni vállalkozók közötti egyenlőtlenséget. Ilyen lehet például a meghatározott minimum óradíj is, vagy egy „köztes” kategória létrehozása, amely értékeli a felek egymással szembeni erőfölényét. Kevesen vitatják ugyanis, hogy ilyen esetben az önfoglalkoztatottnak nincs reális alkupozíciója a nagyvállalati megbízóval szemben, tehát például nem tudja a szolgáltatás árát megemelni. Ráadásul kollektív igényérvényesítésre sincs mód, miután szakszervezetet csak a munkavállalók alapíthatnak – hiába dolgoznak tömegesen az adott megbízónak, lényegében ugyanolyan konstrukcióban.
Háttér: ezért döntött így a Kúria
A Kúria a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényre (továbbiakban Mt.) hivatkozva hozta meg döntését. Az ügy kapcsán azt kellett vizsgálnia, hogy fennállt-e a munkavégzés helyére, idejére, módjára is kiterjedő széleskörű utasítási, illetve ellenőrzési jog, ami a munkavállaló és a munkáltató között az alá- és fölérendeltségi viszonyt igazolná – emlékeztet rá a Kapolyi Ügyvédi Iroda ügyvédje. A Kúria azonban úgy találta, hogy a jelen esetben értékelt körülmények együttesen sem minősülnek olyan minősítő jegyeknek, ami alapján megállapítható lehetne a munkajogviszony:
- Az Mt. szerint nem minősül széleskörű munkáltatói utasításnak az a körülmény, hogy a foglalkoztató bizonyos körben felügyeli, meghatározza a futárok feladatainak teljesítési módját (pl. arculati elem viselése), valamint, hogy 75 másodpercen belül fuvarelfogadást vár el tőlük, hiszen, ha a futár nem vállalja a feladatot, nem kötelező a munkát elvégeznie.
- Bár a megbízó nincs megfosztva az utasítás jogosultságától még vállalkozási szerződés esetén sem, jelen esetben az utasítás nem terjedt ki a munkavégzés minden fázisára, elemére. A futár egy applikáción keresztül kapta meg a feladatokat, ami önmagában nem igazolja az alá-fölérendeltséget. Emellett a futár maga döntötte el, hogy vállal-e és mennyi aktív időtartamot, maga osztotta be idejét, amikor feladatokat vállalt, és ezt senki nem ellenőrizte és nem kérte számon. Dr. Somlóvári Zsófia szerint egyébként a magyar munkajog nem ismer olyan munkaviszony-típust, amelynél a foglalkoztatás óraszáma kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodna, vagyis nincs egy – akár munkaidőkeretben – teljesítendő fix munkaidő (rugalmas munkaidő esetén sem).
- A Kúria álláspontja szerint tartozásigazolásként a kiszállítás megtörténtének ellenőrzése szolgált.
- A munkajogviszony ellen további ellenérv, hogy hiányzott a szervezetben történő munkavégzési elem, nem volt hierarchikus kapcsolat vagy egymástól való függőség, ami a munkaviszony minősítő eleme lehetne.
- A megbízó a teljesítések alapján kéthetente számolt el a futárral, a díjazás pedig részben az elvállalt és teljesített feladatokért járó díjat, részben óradíjat is tartalmazott, ugyanakkor a díjazás a felek által nem volt sem fixált, sem maximalizált. A Kúria ezt a rendszeres díjazást sem minősítette olyan jegynek, amely alapján a munkajogviszony megállapítható lenne, hiszen a tartós megbízási jellegű jogviszonyokban is gyakori a rendszeres díjazás. Ilyen például a folyamatosan teljesítendő számlákra és a szolgáltatásért cserébe megfizetett, minden hónapban esedékes fix díjazás is.
- Végezetül a futár saját eszközeivel végezte a tevékenységet, a feladatok ellátáshoz feltétlenül szükséges erőforrásokat döntően nem a megbízó biztosította.
