Egy eszköz, ami nélkül nem állíthatók elő az etikett címkék

Ha egy kicsit figyelmesebbek vagyunk, akkor észrevehetjük, hogy a környezetünkben rengeteg olyan kiegészítő vagy kellék van, amiknek a jelenlétének egyébként nem vagyunk tudatában. Ezek közé tartoznak a különböző típusú etikett címkék is.

Egy eszköz, ami nélkül nem állíthatók elő az etikett címkék

Ezek a címkék lényegében jelölési és tájékoztatási funkciókat látnak, el és a hasznosságuknak, hiánypótló szerepüknek köszönhetően nagyon sokféle területen, iparágban alkalmazzák őket. Találkozhatunk velük például a bolti árukon, de a csomagokra, küldeményekre és más termékekre is gyakran felragasztják őket.

Ahhoz persze, hogy ezeket a címkéket a cégek elő tudják állítani, nélkülözhetetlen a címkenyomtató használata. Ez egy olyan eszköz, aminek többféle típusa is létezik attól függően, hogy milyen teljesítményre képes, illetve ennek megfelelően hol lehet használni őket.

Mai írásunkban ezt a témát fogjuk egy kicsit jobban górcső alá venni.

Mire jók az etikett címkék?

Mint, ahogy azt már említettük, az etikett címkék különböző tárgyakra, jellemzően árukra kerülnek fel annak érdekében, hogy lehetővé tegyék azok jelölését, illetve ezzel egyidejűleg a vásárlók - és egyébként a dolgozók - tájékoztatását is.

Ha például elmegyünk egy élelmiszerboltba, és leemelünk a polcról egy terméket, akkor sok esetben azt láthatjuk, hogy rá van ragasztva egy etikett címke. Ezen el tudjuk olvasni többek között az élelmiszer szavatossági idejét, származási helyét, tápértékét és az összetevőinek listáját. Tehát tulajdonképpen minden olyan adatot, amivel vásárlóként tisztában kell lennünk.

Hogyan állíthatóak elő ezek a címkék?

Ahhoz, hogy ezek a címkék előállításra kerülhessenek, mindenekelőtt egy címketervező szoftverre van szükség. Ennek segítségével személyre lehet szabni a címkék kinézetét, illetve azok tartalmát is, sőt, adott esetben még akár a cég logóját vagy márkanevét is el lehet helyezni rajtuk.

Maga a szoftver azonban még nem elegendő ahhoz, hogy a megtervezett és elkészített címkék kézzelfogható formában is a rendelkezésünkre álljanak. A kész címkéket ugyanis ki is kell tudnunk nyomtatni, amit kizárólag a kifejezetten erre a célra kifejlesztett, speciális címkenyomtatókkal tudunk megtenni. 

Milyen etikett címkenyomtatók léteznek?

A címkenyomtatók többféle kivitelben is készülnek attól függően, hogy milyen teljesítménnyel rendelkeznek. Ez azért fontos, mert minden cégnek, illetve szolgáltatónak más-más mennyiségben lehet szüksége az etikett címkékre.

Egy asztali verzióval például csak legfeljebb napi 2000 darabot tudunk előállítani, a közepes teljesítményű használatával ez a szám már 3000 darab/nap, az ipari fajtákkal pedig lényegében bármennyit létre tudunk hozni folyamatos üzemelés mellett.

Az etikett címkéknek kétségkívül fontos szerepük van a termékjelölésben és a vásárlók tájékoztatásában. Ha valamelyik cég a használata mellett dönt, akkor már csak azt kell átgondolni, hogy melyik címkenyomtató lesz a megfelelő választás.

Büntetés? A nehéz autók fizessenek többet a parkolásért

A nagy többség támogatja a városi terepjárók korlátozását: az európai nagyvárosok lakói örülnének, ha jelentősen korlátoznák a nehéz autók közlekedését és parkolását.
2026. 02. 27. 02:00
Megosztás:

Az idős kori fejfájás gyógynövényes gyógyítása

Az időskori fejfájás gyakori panasz, amely mögött sokszor keringési változások, izomfeszülés, alvászavar, stressz, enyhébb dehidratáció, illetve az életkorral járó idegrendszeri érzékenység áll.
2026. 02. 27. 01:00
Megosztás:

A Mol felszólította a Janafot, adjon biztosítékot a nem szankcionált orosz kőolaj szállítására

A Mol-csoport felszólította a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalatot, hogy péntekig adjon biztosítékot a tengeri úton érkező, nem szankcionált orosz kőolajszállítmányok átengedésére, ellenkező esetben az Európai Bizottsághoz fordulnak és kártérítési eljárást indíthatnak - tájékoztatta az olajtársaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 27. 00:30
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer

Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elért legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazták
2026. 02. 27. 00:05
Megosztás:

ZachXBT jelentése, értelmezése és szerepe: tudományos igényű áttekintés egy pszeudonim on-chain nyomozó hatásáról a kriptopiacokra

A kriptovilágban sokan azt hiszik, hogy minden „láthatatlan” és követhetetlen. Pedig a legtöbb blokklánc olyan, mint egy nyilvános pénzügyi napló: bárki belenézhet, csak érteni kell a bejegyzéseket. Ebben a világban lett kulcsfigura ZachXBT – egy pszeudonim (név nélküli) on-chain nyomozó, aki tranzakciók, tárcacímek és mintázatok alapján leplez le csalásokat, lopásokat és bennfentes visszaéléseket. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, ki/mi ZachXBT, mit jelent a jelenség a piac számára, hogyan dolgozik, milyen korlátai vannak, és miért figyel rá egyszerre a kriptoközösség, a tőzsdei szereplők és időnként a hatóságok is.
2026. 02. 26. 23:30
Megosztás:

Citigroup: 2026-ra teljesen integrálják a Bitcoint a 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési rendszerbe

A globális bankóriás, a Citigroup bejelentette: 2026-ban elindítja saját digitális eszköz-infrastruktúráját, amely lehetővé teszi a Bitcoin teljes körű integrációját a bank mintegy 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési ökoszisztémájába. A lépés új szintre emelheti az intézményi kriptoadoptációt, és komoly mérföldkő lehet a Bitcoin mainstream pénzügyi integrációjában.
2026. 02. 26. 22:30
Megosztás:

Elfogadták Békéscsaba 2026-os költségvetését, jönnek az új fejlesztések

Elfogadta a 2026-os költségvetést, és új infrastruktúrafejlesztési programok indításáról döntött a békéscsabai közgyűlés csütörtökön.
2026. 02. 26. 22:00
Megosztás:

Új korszakba lép az XRP Ledger: a Ripple decentralizált finanszírozási modellre vált

A Ripple bejelentette, hogy az XRP Ledger (XRPL) ökoszisztéma új fejlődési szakaszba lép. A fókusz a jövőben a decentralizált finanszírozáson, a szélesebb builder-hozzáférésen és a globális támogatási struktúra megerősítésén lesz. A vállalat 2017 óta több mint 550 millió dollárt irányított az XRPL-ökoszisztéma fejlesztésére – most azonban strukturális átalakulás következik.
2026. 02. 26. 21:30
Megosztás:

Újra berobbanhat a Wall Street?

Az Nvidia legfrissebb gyorsjelentése után aligha maradt kétség afelől, hogy a mesterséges intelligencia iránti kereslet továbbra is óriási, és rendkívül gyors ütemben támogatja a vállalat üzletmenetét. A társaság láthatóan nagyrészt érintetlen maradt a magas bázishatás ellenére is.
2026. 02. 26. 21:00
Megosztás:

IT-karrier Magyarországon: nem csak a fővárosban pörög a piac

Ha informatikai pályáról van szó, sokáig szinte automatikusan Budapest jutott eszünkbe. A multinacionális cégek, a startup-ökoszisztéma, a nemzetközi fejlesztőközpontok mind a fővároshoz kötődtek. Az IT-karrier egyet jelentett a budapesti költözéssel, vagy legalábbis a rendszeres ingázással. Az elmúlt években azonban látványosan átalakult a piac.
2026. 02. 26. 20:30
Megosztás:

Rekordösszegű agrártámogatások erősítik a magyar gazdákat

A kormány célja, hogy márciusig a beruházási intézkedésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások összege elérje az 1000 milliárd forintot - jelentett ki Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a Borsod Agroker Zrt. csütörtöki agrárkonferenciáján Miskolcon a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint.
2026. 02. 26. 20:00
Megosztás:

A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret

A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám elérte az ötezer főt - jelentette be Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője és gyárigazgatója csütörtökön Kecskeméten.
2026. 02. 26. 19:30
Megosztás:

Buterin 4 éves mesterterve: villámgyors és kvantumálló lehet az Ethereum

Radikális gyorsulás és kvantumbiztos jövő – az Ethereum következő négy éve alapjaiban írhatja át a hálózat működését. Vitalik Buterin részletes ütemtervet vázolt fel, amely a blokkok előállítását másodpercek alá szorítaná, miközben a láncot a kvantumszámítógépek fenyegetésére is felkészítené.
2026. 02. 26. 19:00
Megosztás:

Foglaló vagy előleg? A különbség, ami vitánál mindent eldönthet

Ingatlanvásárlásnál szinte mindig felmerül az előleg vagy foglaló kérdése. Sokan azt hiszik, ugyanazt jelenti a kettő, de ez tévedés. Egy jogvita esetén pont ezen múlhat, hogy visszakapod-e a pénzed, vagy végleg búcsút inthetsz neki. Tudd meg, mit vállalsz, mielőtt aláírsz bármit!
2026. 02. 26. 18:30
Megosztás:

Hatéves csúcs is megdőlt a magyar lakásépítésben, és még csak most jön a java!

Több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt Magyarországon 2025-ben, ez 37%-kal volt magasabb a 2024-es adatnál. Közben a használatba vételi engedélyek száma 9 százalékkal esett vissza, így alig 12 ezer lakás készült el az országban. Nem csak a budapesti piac indult élénkülésnek, a megyei jogú városokban például hatéves csúcs dőlt meg az építési engedélyek számában. Az igazi piaci felfutás pedig csak most indulhat be, hiszen tavaly egy sor olyan kormányzati program indult, melyek a kínálat élénkülését célozzák – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 02. 26. 18:00
Megosztás:

1 milliárd TPS az AI-korszak küszöbén? A Stripe szerint brutális skálázás vár a blokkláncokra

Az AI-ügynökök (AI agents) hamarosan az internet fő tranzakciókezelőivé válhatnak – és ez olyan terhelést zúdíthat a blokkláncokra, amire a jelenlegi infrastruktúra egyszerűen nincs felkészülve. A Stripe vezetői szerint akár másodpercenként 1 milliárd tranzakció (1B TPS) is szükséges lehet a jövőben.
2026. 02. 26. 17:30
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo új villamosenergia-tárolóját Győrben

Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, amely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló Magyarországon, a most átadott energiatároló a beépített magyar tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja - közölte a Alteo csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 16:30
Megosztás:

200 milliárd forinttal emelkedik a Demján Sándor Program EXIM-es konstrukcióinak keretösszege

Újabb 200 milliárd forinttal növeli a Kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket.
2026. 02. 26. 16:00
Megosztás:

A csendes stabilcoin-forradalom: Tőkeátrendeződés a kriptopiacon

„A kriptó haldoklik!” – ez a szlogen az elmúlt hetekben többször is megjelent a közbeszédben. Valóban, ha kizárólag a legismertebb kriptovaluták árfolyamát nézzük, könnyen támadhat ilyen benyomásunk.
2026. 02. 26. 15:30
Megosztás: