Egy év alatt ennyi új férőhely jutott a bölcsődéseknek

Az elmúlt egy évben csaknem ötezer új bölcsődei férőhely jött létre az országban - jelentette ki a kormányszóvivő pénteken Jászkiséren.

Egy év alatt ennyi új férőhely jutott a bölcsődéseknek

Vitályos Eszter, a megújult városi bölcsőde ünnepélyes átadóján elmondta: a bölcsődei ellátást biztosító férőhelyek száma 2010-hez képest megduplázódott, már több mint hatvanötezer férőhely áll rendelkezésre az országban. Az intézmények, szolgáltatások száma pedig több mint négyszeresére nőtt - tette hozzá.

A három év alatti gyermekek több mint 23 százaléka számára elérhető már a bölcsődei ellátás valamelyik formája Magyarországon, ez 2010-ben csak mintegy 11 százalékuk számára volt elérhető - számolt be. Az országos lefedettség is folyamatosan javul, ennek köszönhetően 2024. áprilisban már több mint 1150, azaz minden harmadik településen biztosított a bölcsődei ellátás - közölte, megjegyezve: ez 2010-hez képest három és félszer annyi települést jelent az országban. Már nincs olyan járás, ahol ne lenne bölcsődei intézmény, bölcsődei szolgáltatás - hangoztatta. Elmondta, hogy a kapacitásbővítés és fejlesztés továbbra is folyamatos, jelenleg is több ezer férőhely építése zajlik. A bölcsődei dolgozók anyagi megbecsülése terén is értek el jelentős eredményeket: a bölcsődei szakemberek bére 2010-hez képest 2024-re átlagosan több mint négyszeresére emelkedett - tájékoztatott, hozzátéve: ezen a területen is rengeteg még a tennivaló, és folytatják a fejlesztéseket.

Szólt arról, hogy Jászkisér igazi összetartó közösség. "Ha ezek a nehéz idők, amelyeket most élünk, valamire megtaníthattak bennünket, akkor az biztos, hogy elsősorban arra, hogy nincsenek fontosabbak a közösségeinkél" - fogalmazott. Szavai szerint azt a születésünk pillanatától tudjuk, hogy nincsen fontosabb a családunknál, szülőként megtanuljuk, hogy nincsenek fontosabbak a gyermekeinknél. Hozzátette: büszkeséggel tölti el, hogy egy olyan kormánynak dolgozhat, amelynek nincsenek fontosabbak a magyar családoknál, a magyar embereknél.

A kormányszóvivő kitért arra, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében sorra épülnek, szépülnek a bölcsődék. A bölcsődei program segíti a család melletti munkavállalást, biztosabbá teszi a család boldogulását, megélhetését is. A szülők részéről az elmúlt időszakban egyre nagyobb igény fogalmazódott meg a bölcsődei ellátás bővítésére, Jászkiséren is - mondta. Ezeket figyelembe véve az önkormányzat pályázatot nyújtott be, és a családbarát fejlesztés megvalósítására több mint 143 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el - tájékoztatott. A megújult jászkiséri bölcsődében minden a legkisebbek fejlődését, biztonságát és boldogságát szolgálja - jegyezte meg. A bölcsődében dolgozók odaadása, szakértelme és lelkesedése elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a bölcsőde valóban otthonos és támogató környezet legyen minden kisgyermek számára - fűzte hozzá.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője a magyar családtámogatási rendszert a világban egyedülállónak nevezte. Beszélt arról, hogy több bölcsőde is épült, megújult az elmúlt időszakban a Jászságban is.

Lukácsi György Sándor, Jászkisér polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta , hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 143 millió forint vissza nem térítendő, százszázalékos támogatásból újult meg a városi bölcsőde. A korábban 26 férőhelyes intézmény a beruházás eredményeként 38 férőhelyessé bővült. A bölcsőde épületének története van, amely 1952-ben kezdődött - mondta, hozzátéve: ma már a gyerekeknek 21. századi körülményeket tudnak biztosítani.


Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás:

Sanofi: a kiugró siker átka

Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
2026. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Mastercard: 2030-ra minden tizedik ember rendszeresen AI-ügynökökkel vásárolhat és fizethet

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket - derül ki a Mastercard legfrissebb jelentéséből.
2026. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fejlett piaci hozamok, annak ellenére, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hosszabb lejáratú papírokat vásárolt vissza

Jelentős hozamemelkedés következett be az amerikai állampapírpiacon, miután a közel-keleti konfliktus elhúzódásával kapcsolatos aggodalmak nyomán tovább emelkedett az olaj ára.
2026. 09. 11. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek, miközben tovább nőtt az olaj ára

Az amerikai részvénypiacok immár negyedik egymást követő napon estek, mivel a közel-keleti konfliktus elhúzódása miatt tovább emelkedő olajárak fokozták az inflációs és kamatkockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat. A piaci hangulatot elsősorban az energiahordozók drágulása terhelte.
2026. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Estek az európai tőzsdék, a vártnak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatokat az EKB

Csökkenéssel zártak tegnap a főbb európai indexek, a STOXX 600 0,7%-kal mérséklődött az előző napi, 1%-ot meghaladó esést követően.
2026. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Generáltervező vállalattal bővíti ingatlanszolgáltatási portfólióját az AKKO Invest

A generáltervezés területén dinamikusan fejlődő Aspectus Architect Zrt. megvásárlásáról állapodott meg az AKKO Invest Nyrt. A lépés jól illeszkedik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat megújult stratégiájához, melynek célja, hogy az AKKO Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává váljon.
2026. 09. 11. 08:30
Megosztás:

Visszatért a Coinbase Wallet: a Base App helyét újra a kereskedés veszi át

A Coinbase alig több mint egy év után visszahozta a Coinbase Wallet nevet, ezzel gyakorlatilag lezárva a Base App néven futó közösségi kísérlet egyik fontos szakaszát. Az önálló letétkezelésű, vagyis self-custodial alkalmazás új fókusza egyértelműen a kereskedés: a felhasználók több blokkláncon érhetnek el tokeneket, perpetual futures kontraktusokat, predikciós piacokat és tokenizált részvényeket.
2026. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Brit digitális eszközstratégia: a Lordok Háza megszavazta

A brit Lordok Háza 194–138 arányban megszavazta azt a módosítást, amely előírná a pénzügyminisztérium számára egy átfogó nemzeti digitális eszközstratégia kidolgozását. Ha a rendelkezés a törvényhozás következő szakaszait is túléli, a Treasurynek a törvény hatályba lépését követő 12 hónapon belül kellene bemutatnia, hogyan kívánja az Egyesült Királyság egységes keretbe foglalni a kriptoeszközök, stabilcoinok, tokenizált értékpapírok és digitális elszámolási rendszerek szabályozását.
2026. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Csak a Dunántúl egyes részein van esély az aszály számottevő csökkenésére

Többfelé várható eső, zápor csütörtökön és pénteken, de az aszály számottevő csökkentésére csak a Dunántúl egyes részein van esély - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Lelassult a magyar lakáspiac – Most kell merészen alkudni az árakból?

Továbbra is jellemző a lakáspiacra, hogy a kereslet csökkenése mellett egyre nagyobb az árengedmények tere, vagyis a vevők vannak könnyebb helyzetben. Az OTP Ingatlanpont friss adatai szerint utoljára majdnem két éve lehetett annyit alkudni a vételárból, mint idén nyáron. Ugyanakkor most is vannak extrém példák, amikor akár az irányárnál lényegesen drágábban keltek el ingatlanok.
2026. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette Missouri Donald Trump által támogatott választókerületi térképét

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megsemmisítette Missouri állam új, Donald Trump elnök által támogatott választókerületi térképét csütörtökön, szűk két hónappal a félidős kongresszusi választás előtt.
2026. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább lassultaz albérletárak emelkedése

Lassuló drágulással zárta a nyarat az albérletpiac, amire a napokban véget ért albérletszezon is jóval kisebb hatást gyakorolt mint a korábbi években. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szerint augusztusban országosan 0,7 százalékkal, Budapesten pedig 0,9 százalékkal emelkedtek a lakbérek júliushoz képest. Éves összevetésben országosan 5, a fővárosban 5,2 százalékos volt az emelkedés. A hosszabb távú folyamatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a korábbi gyors drágulás kifulladóban van, tavaly ősz óta a bérleti díjak a gyakorlatban nem vagy csak alig tudnak emelkedni.
2026. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat idei elismeréseit csütörtökön a Gödöllői Királyi Kastény lovardájában; az idén 19 pályázó 22 pályázata érdemelte ki a nagydíjjal járó védjegy használat jogát.
2026. 09. 11. 05:00
Megosztás: