Egy friss felmérés szerint a diákok egyharmada meg sem próbál elhelyezkedni a szakmájában

A szakképzés szerepe kulcsfontosságú nemcsak a munkahelyteremtés, de az egyes ágazatok fejlődése szempontjából is, azonban az oktatás megfelelő elméleti és gyakorlati feltételei számos területen nem adottak a szakma kielégítő elsajátításához. A P&G legfrissebb felmérése szerint az elmúlt három évtizedben közel 30 százalékkal csökkent a szakmai gyakorlat lehetősége a szakképzésben. A vállalat két hatalmas gyárat is üzemeltet az országban, ezért hosszútávú törekvése, hogy számos kiemelkedő programmal támogassa a szakképzést, különösen az elektronikai technikusi, műanyagipari és ipari gépész területeken.

Egy friss felmérés szerint a diákok egyharmada meg sem próbál elhelyezkedni a szakmájában

Az elmúlt harminc évben közel 30 százalékkal csökkent a szakképzésben tanulók lehetősége szakmai gyakorlat elvégzésére - derült ki a Procter & Gamble tavaly őszi országos reprezentatív felmérésből. Míg az 1990 előtt végzettek 79 százaléka végzett szakmai gyakorlatot, addig erre a 2011-2022 között végzett diákok már csak 52 százalékának volt lehetősége.

A szakképzést végzetteknek mindössze fele (51%) elégedett a szakképzés során nyújtott gyakorlati oktatással, ez az érték szintén magasabb az 1990 előtt végzettek körében (64%), mint a 2011-2022 között végzett diákok (37%) között.

A szakképzés növekvő jelentősége ellenére míg harminc évvel ezelőtt a végzősök közel kétharmada azonnal talált munkát a szakképzés elvégzését követően, addig az elmúlt tíz évben a diákok kevesebb mint egynegyede állítja ezt, és közel egyharmaduk meg sem próbált elhelyezkedni a szakmájukban.

Forgács István, a Szakképzési Innovációs Tanács szakértője szerint az elmúlt évek során újra nőtt a szakképzés iránti érdeklődés, ami együtt jár azzal, hogy egyes ágazatok komoly fejlődésben vannak, így az energiaipar - főleg a megújuló -, a környezetvédelem, a vegyipar, a könnyűipar, a turizmus vagy a vendéglátás. A szakképzés infrastruktúrájának fejlesztése ugyanakkor gyors és innovatív megoldásokat igényel, hogy az újra növekvő igényeket megfelelő szinten legyen képes kielégíteni, és így a szakképzés fontos és megkerülhetetlen szereplőjévé váljon a minőségi oktatásnak. 

„Az elmúlt években számos remek együttműködés alakult ki egy-egy nagyvállalat és egyes szakközépiskolák között, ami azért is jó, mert az elsajátítható tudás (főleg a gyakorlati képzésben) igazodni tud az ágazati szereplő elvárásaihoz, illetve fejlesztési céljaihoz. A P&G egyike azoknak, akik képesek rá, hogy a saját üzleti szempontjaikat a munkaerő kapcsán ötvözni tudják az ismeretanyag, vagy éppen az oktatási infrastruktúra együttes fejlesztésével, ami egyszerre érdeke mind az államnak, mind a diáknak, mind a for profit szereplőnek.” – állítja a szakértő.

A vállalat csömöri üzeme évek óta aktívan támogatja a BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikumot, idén egy teljeskörűen felújított tantermet adtak át. A 3,3 millió forintos támogatásból az iskola elektromos laboratóriumát újították fel, ahol az elektronikai technikusi képzés gyakorlati oktatása zajlik. Ezzel a lépéssel a vállalat egyik legnagyobb női higiénés termékeket gyártó üzeme nemcsak az oktatási körülményeket javítja, kellemesebb környezetet teremtve diákok és tanárok számára, hanem már a kezdetektől igyekszik vonzóvá tenni a multinacionális vállalatot és modern üzemet, mint a diákok számára perspektívát nyújtó, és a szakmában maradásukat elősegítő munkaadót. 

„Nagy örömmel tölt el, hogy itt lehetek ma, hiszen én is itt érettségiztem, és végeztem el a technikusi képzést. – mondta a felújított labor hivatalos átadóján Márta László, gyárigazgató, aki 19 éve van a P&G vállalatnál. – Jelenleg is több, itt végzett elektromos kolléga dolgozik üzemünkben, és bízunk benne, hogy az idei végzősökből is felkeresnek bennünket. A szakmai orientációs napok mellett évente szervezünk gyárbejárást az elektromos évfolyamok részére, és igyekszünk inspirálni a diákokat, hogy ebben az iparágban jelentős a kereslet arra a szaktudásra, amit itt megszereznek.

Az egyik ilyen üzembejárás során merült fel annak gondolata, hogy a pályaválasztás támogatása mellett az oktatásba is beszálljunk, és így került teljeskörű felújításra az iskola által kiválasztott legrosszabb állapotban lévő elektronikai labor, amelynek padlója a felújítás előtt konkrétan annyira kátyús volt, hogy a PVC alatt a beton is kilátszott, balesetveszélyes környezetet teremtve ezzel a diákok számára.”

A vállalat mindkét gyára elkötelezett többek közt az elektronikai és elektrotechnikai ágazati oktatás támogatása mellett, így nemcsak a csömöri, hanem a gyöngyösi üzem is kiemelt támogatója egy helyi szakgimnáziumnak (Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium), valamint az Egri Szakképzési Centrummal együttműködve a gyakorlati képzést is a gyár biztosítja a diákoknak a 2018-ban átadott szupermodern, professzionális, csúcstechnológiával ellátott tanműhelyében.

Az újonnan átadott tanteremben elektronikai technikusi képzés folyik, az innen kikerülő diákok a gyártó és kiszolgáló ágazatok elektronikai és elektrotechnikai szakembereivé válnak, akiknek alapvető feladatai közé tartozik az elektromos, valamint elektronikus berendezések, műszerek tervezése, gyártása, összeszerelése, mérése, javítása és karbantartása. 

A magyar szakképzésben jelenleg a technikusi képesítés megszerzése az egyik legvonzóbb ajánlat, hiszen amellett, hogy a képzés során ösztöndíj, a duális képzőhelyeken munkaszerződés-jellegű jogviszony és tisztességes bérezés jár, komoly szakmai alapokat kínál ahhoz, hogy akár azonnal, akár néhány évvel később, de felvételt nyerjen az adott diák a felsőoktatásba, valamint hozzájárulhat a gyors elhelyezkedéshez is. Az Oktatási Hivatal adatai szerint az elmúlt egy évtizedben nőtt a magas színvonalú szakmaszerzést kínáló technikumi jelentkezések száma, míg ez a 2012/2013-as tanévben 32 685 volt, a 2021/2022-es tanévben már 34 396. Ez az öt százalékot meghaladó növekedés reménykeltő lehet a hazai gazdaság számára, hiszen ezeknek a diákoknak a többsége jó eséllyel magasan kvalifikált szakemberré válik.

A felmérésből az is kiderült, hogy elsősorban azért választanak valamilyen szakképzést, mert az adott terület érdekli őket (46%), másodsorban pedig azért, mert úgy érzik egy szakmával könnyebb elhelyezkedni (39%).

Forgács István szerint égető szükség van arra, hogy a gazdaságban, ipari termelésben kulcsfontosságú szakképzés olyan szakembereket adjon mind helyi és nemzeti szinteken, mind pedig globálisan, akik képesek megfelelni a jelenkor komplex követelményeinek, és egyrészt elegendő számban, másrészt megfelelő tudással és folyamatos tanulási, fejlődési motivációval felvértezve álljanak rendelkezésre.

„A hazai szakképzés jobbá tételéért, fejlesztésért felelősséget vállaló szereplők között az állam ma már nincs egyedül, annak egyértelműen részesei lettek mostanra a diákok, családjuk és környezetük, valamint a munkaadói oldal is. – teszi hozzá a szakértő. – Utóbbira egyre jellemzőbb, hogy a lehető legkorábban szeretné megtalálni az egyes ágazatokban kiemelkedően teljesíteni képes tehetségeket, valamint azokat a megbízható szakembereket, akikre rá lehet bízni a jövő emberközpontú, energia- és környezetkímélő, folyamatosan csökkenő megterhelés mellett is fenntartható termelését.”


Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás:

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport

Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport több fejlesztéssel és kapacitásbővítéssel támogatja a repülőtér megközelítését és az utasforgalom gördülékeny kezelését. Az üzemeltető azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Budapest Airport weboldalán a közlekedési és parkolási lehetőségekről.
2026. 06. 11. 12:00
Megosztás:

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2026-os pályázatai azt mutatták meg, hogy a hazai ipari fejlesztések jelentős része nem elvont technológiai koncepciókból, hanem nagyon is gyakorlati termelési problémákból születik.
2026. 06. 11. 11:30
Megosztás: