Egy többéves jogsi még nem garantál balesetmentességet

Első helyen a helytelen kuplunghasználat, de a nem megfelelő sebességi fokozat választása is felkerült a tipikus vezetéstechnikai hibák toplistájára – számolnak be a Cristo autós alkalmazás megbízásából a VezessJol szakértői, akik zömében újrakezdő sofőrökkel dolgoznak együtt. 10-ből 9 rutint vesztett sofőr az emelkedőn való elindulástól fél, 80%-ukat pedig a feszült vezetés miatti kapkodás jellemzi. A szakértők most összegyűjtötték a legtipikusabb hibákat, és hogy miért is érdemes ezekkel foglalkozni – még a legjobbaknak is.

Egy többéves jogsi még nem garantál balesetmentességet
Sokan több éves kihagyás után kezdik újra a vezetést – a VezessJol gyakorlóvezetéssel foglalkozó iskolánál a tanulók közel 70%-a több mint tíz éve szerezte meg a jogosítványát, és azóta egyáltalán nem, vagy csak ritkán ült volán mögé. A szakértők beszámolója szerint van néhány olyan vezetéstechnikai hiba, vagy gyakorlat, ami általánosságban jellemző erre a közegre, például a helytelen kuplunghasználat 90%-ukra igaz, de ugyanilyen arányban félnek például az emelkedőn való elindulástól, lefulladástól, majd visszagurulástól, 80%-ukat pedig egy feszült lelkiállapot jellemzi vezetés alatt, ami kapkodáshoz vezet. 

 

Bányai László ügyvezető beszámolója szerint a pandémiát követően ugrásszerűen nőtt meg az újrakezdő sofőrök száma, akik vélhetően tömegközlekedés helyett szerettek volna azonnal saját autóba ülni, ehhez viszont újból rutint kellett szerezniük. 
 
„Alapvetően ezen hibák kiküszöbölése szakember, vagy nagyon rutinos barát, a legritkább esetben pedig egy családtag mellett, sok-sok gyakorlással lehetséges. Ezek technikai részét elméletben nem lehet megtanítani, gyakorlás nélkül nem lehet elsajátítani” – tette hozzá Bányai László, a VezessJol ügyvezetője és trénere. 

 

A szakértő hozzátette, egyes vezetéstechnikai hibák még a gyakorlottabb sofőrök esetében is gyakran elfordulnak: ilyenek a nem megfelelő ívben megtett kanyarodás, a jobbkezes utcák, vagy a 90 fokos kanyarok előtt nem jól megválasztott sebesség. További érdekesség, hogy sokan tévesen megítélt tudással vezetnek túl nagy sebességgel az adott útviszonyokhoz, illetve időjárási viszonyokhoz képest, ami szintén gondot jelent, és komolyabb következményekkel is járhat, ha ezzel nem foglalkoznak időben. 
 
„Akár a rutint vesztett, akár a gyakorlottabb sofőrök esetében, azért érdemes gyakorlóórát is igénybe venni, mert egy külső szakember mindig pontosabban képes rálátni a helyzetünkre és fel tudja tárni a hibás mechanizmusokat, amiket aztán hatékonyan segít kijavítani is. Érdemes ilyen jellegű készségfejlesztésbe befektetni, hiszen akár egy baleset is megelőzhető lehet az órán elsajátított, valós élethelyzetben gyakorolt technikák által– például ilyen a parkolás, vagy emelkedőn történő elindulás, de az autópályán történő biztonságos vezetés is.” – tette hozzá a szakember, aki számos olyan visszajelzésről számolt be, miszerint volt „tanulók” sok esetben az elsajátított technikáknak és tanácsoknak köszönhetően kerülték el a balesetet, vagy egy-egy kritikus helyzetben sem estek pánikba. 
 
A szakértők kitértek a friss jogosítvánnyal rendelkezők legtipikusabb hibáira is: a legégetőbb problémák a tapasztalatok szerint, a nem megfelelő kuplunghasználat, a visszapillantótükrök nem használata, a táblák, vagy jobbkezes utcák figyelmen kívül hagyása. Gyakran előfordul még, hogy kikanyarodást követően nem veszik fel a forgalom tempóját, illetve az is, hogy figyelmeztetni kell őket, gyorsítsanak a megfelelő sebességre. A kezdő vezetők figyelme sávváltáskor hosszan a tükörben marad és ezáltal nem érzékelik az előttük történő dolgokat, például egy fékező autót. Arról nem is beszélve, hogy a friss jogsisok a legtöbb esetben túlságosan feszültek, idegesek, melynek következménye a túl lassú manőverek végrehajtása, illetve a másik véglet, a kapkodás.

 

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a technikai fejlődéshez számos esetben elengedhetetlen az önbizalom növelése is, ezért az ilyen alkalmak során fontos, hogy a megfelelő hozzáállás mellett megfelelő lelkiállapot mellett hajtsák végre a kapott tanácsok mentén a technikai feladatokat – ehhez pedig szükség lehet a szakember segítsége.
 
A top 5 vezetéstechnikai hiba, a VezessJol tapasztalata szerint (zömében újrakezdő sofőrök esetén)
 
1. Helytelen kuplunghasználat
2. A nem megfelelő követési távolság tartása
3. Fékezési és gyorsítási hibák
4. Rossz ütemű sávváltás
5. A sebességi fokozatok helytelenül, nem a megfelelő időben történő váltása
 
A Cristo autós alkalmazás, a vezetési statisztikák mellett vezetéselemzés funkciójával segíti a hazai autósokat, valamint a gyakorlóórát tartó trénereket, a tanulóknak történő megfelelő visszajelzés nyújtásában: 
 
„Alapvető célunk, hogy egy tudatos hazai autós közösséget építsünk, éppen ezért felhasználóink folyamatos visszajelzéseket kapnak a vezetési stílusukra, hogy még felelősségteljesebb és gyakorlottabb sofőrök lehessenek” – mondta el Szota Szabolcs, a Cristo alkalmazást fejlesztő és üzemeltető Smartsurance Technologies ügyvezetője, majd kifejtette: „A telemetriai eszközünknek köszönhetően felhasználóink minden megtett út után egy vezetési pontszámot kapnak, valamint vissza tudják nézni a hirtelen gyorsítások, lassítások, vagy kanyarok számát, így a következő útra már  tudatosabban indulhatnak el, hiszen látják, hol érdemes javítaniuk”. – zárta gondolatait Szota Szabolcs.

Gyengült a forint pénteken

Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2022. 10. 07. 21:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a főbb nyugat-európai piacok

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2022. 10. 07. 20:00
Megosztás:

Bukarestnek nincs gázellátási vészforgatókönyve

Három héttel a téli fűtési szezon kezdete előtt a román hatóságok még nem dolgoztak ki gázellátási vészforgatókönyvet, Románia pedig Oroszországon kívül semmilyen más országgal nem kötött importszerződést, nem tudni, hogyan boldogul a Gazprom szállítmányai nélkül - hívta fel a figyelmet a Hotnews.ro hírportál az energiaválsággal foglalkozó pénteki összeállításában.
2022. 10. 07. 19:30
Megosztás:

Alacsony forgalom mellett pluszban zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 39 537,63 ponton zárt pénteken.
2022. 10. 07. 19:00
Megosztás:

Új raktárbázist avatott Üllőn a külügyminiszter

A SAG-Autonet csoport új raktára több mint 27 millió eurós beruházással, állami támogatással épült. A 130 új munkahelyet is teremtő, világszínvonalú, teljesen robotizált, 16 500 m2-es raktárkomplexumot október 7-én adták át Üllőn. A svájci központú, Európa egyik legnagyobb alkatrészellátójaként számontartott, itthon is több száz fős cég 6 különböző szervizhálózatot is működtet.
2022. 10. 07. 18:30
Megosztás:

Csaknem 340 millió forint értékű transzformátoregységet szállított a Ganz egy franciaországi szélerőműhöz

Nagyteljesítményű transzformátoregységet szállított az észak-franciaországi Poste du Mont Varin szélerőműhöz, a Volkswind Gmbh szélerőmű-fejlesztő vállalat részére a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. A transzformátorok, valamint nagy teljesítményű villamos motorok és generátorok gyártásával, illetve nagyfeszültségű készülékek szervizelésével foglalkozó magyar társaság a közel 340 millió forint értékű megrendeléssel az első projektjét teljesítette Franciaországban az új Ganz érában. Az egyedi tervezésű teljesítménytranszformátor üzembe helyezését és tesztelését a nehézgépgyártó vállalat szervizcsapata valósította meg a helyszínen.
2022. 10. 07. 18:00
Megosztás:

Fél éve csökken a FAO élelmiszerár-index

Már a hatodik hónapja tart a lejtmenet a globális élelmiszerár mutatónál, miután szeptemberben bezuhant a növényi olajok ára, ellensúlyozva a magasabb gabonaárakat – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2022. 10. 07. 17:30
Megosztás:

Segítséget kérnek az európai autógyártók

Ismét csökkenhet a legyártott személygépjárművek száma Európában, mondta az Európai Automobil Szövetség.
2022. 10. 07. 17:00
Megosztás:

A világ élelmiszerárai hatodik hónapja csökkentek szeptemberben

Mérséklődtek globálisan az élelmiszerárak szeptemberben, már a hatodik egymást követő hónapban.
2022. 10. 07. 16:30
Megosztás:

Átadták a Greenergy-csoport paksi naperőművét

Átadták pénteken a Greenergy-csoport tíz megawatt teljesítményű naperőművét, amely tízmillió eurós beruházással épült Paks mellett.
2022. 10. 07. 16:00
Megosztás:

A francia kormány kiáll az olajfinomítók sztrájkoló dolgozóiért

A francia kormány felszólította a nagy olajipari vállalatokat, hogy hallják meg a fizetésemelésért sztrájkoló dolgozóikat és teljesítsék a követeléseket. Az olajfinomítókban hét elején kezdődött munkabeszüntetés következtében a francia benzinkutak mintegy 15 százalékánál voltak pénteken ellátási problémák.
2022. 10. 07. 15:30
Megosztás:

Részesedést szerzett a 4iG az izraeli Spacecom vállalatban

A 4iG Nyrt. (4iG) megszerezte az AMOS műholdrendszereket üzemeltető és fejlesztő, izraeli Space Communications Ltd. (Spacecom) részvénycsomagjának 9,538 százalékát. A több lépésből álló tranzakció első lépéseként az izraeli kommunikációs minisztérium (MOC) előzetes jóváhagyásának megfelelően nyilvános részvénykibocsátáson szerezte meg a pakettet - közölte a 4iG a tőzsde honlapján pénteken.
2022. 10. 07. 15:00
Megosztás:

Ott tartunk, hogy már két év alatt megtérül a napelemes rendszer kiépítése

A korábbi években a több lábon állás, esetleg a fenntarthatóság szem előtt tartása sarkallta a magyar cégeket a napelemes rendszerek kiépítése felé, ma már a kőkemény valóság: egy átlagos, fémiparban működő vállalkozás például azért ruház be 20 millió forintot a saját napelemmel termelt áram használatára, mert 2023-tól az éves áramszámlája különben 3 millió forintról több mint 15 millió forintra nőne. Ez már nem csak a „zöldenergia forradalma” - ez a magyar valóság.
2022. 10. 07. 14:30
Megosztás:

Gyorsult a német kiskereskedelmi forgalom csökkenése augusztusban éves szinten

Gyorsult a kiskereskedelmi forgalom csökkenése Németországban augusztusban éves bázison júliushoz képest, miközben havi összevetésben is csökkenést jegyeztek fel a júliusi emelkedést követően.
2022. 10. 07. 14:00
Megosztás:

Új alpolgármestert választottak Szegeden

Binszki József ügyvédet, a DK helyi elnökét várospolitikai alpolgármesterré választotta pénteki ülésén a szegedi közgyűlés, a politikus feladata a kulturális, oktatási és szociális intézmények működésének folyamatos, kiemelt felügyelete lesz.
2022. 10. 07. 13:30
Megosztás:

Helytelen adózói gyakorlat miatt 80 millió forintot kellett befizetnie egy cégnek

Helytelen adózói gyakorlat miatt pótlólag 80 millió forintot fizetett be az állami költségvetésbe egy ingatlan-bérbeadással foglalkozó cég - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2022. 10. 07. 13:00
Megosztás:

Nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz a szakszervezetek

Nyílt levélben fordult a megélhetési válság miatt Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). A szervezetek javaslataik figyelembevételével mielőbbi intézkedést követelnek a kormánytól.
2022. 10. 07. 12:30
Megosztás:

Stagfláció felé halad az osztrák gazdaság

Az év első felében tapasztalt erőteljes növekedés után az év második felében lendületet veszített és a visszaesés fázisába esett az osztrák gazdaság, ami a makacsul magas inflációval együtt a stagfláció kialakulását jelzi előre a Wifo gazdaságkutató intézet pénteken publikált 2022-2023-as őszi prognózisa szerint.
2022. 10. 07. 12:00
Megosztás:

A magyar háztartások energiaköltségei még mindig kedvezőek?

Míg szeptemberben több európai fővárosban is jelentősen emelkedtek a háztartásokat terhelő rezsiköltségek, addig a meghatározott éves átlagfogyasztással rendelkező magyar háztartások továbbra is kedvező áron juthattak földgázhoz és villamos energiához - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel pénteken.
2022. 10. 07. 11:30
Megosztás:

3,1 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma augusztusban

Augusztusban a kereskedelmi szálláshelyeken 1,412 millió vendég 3,938 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 7,9, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2022. 10. 07. 11:00
Megosztás: