Egyensúlyát tartva szűkül az újlakás-piac

2023 első felében a fővárosi újlakás-piacot is elérte az erőteljes visszaesés, rég látott szintre csökkent a tranzakciók száma, de azzal párhuzamosan a megjelenő új kínálat is jelentősen szűkült. A fejlesztők gyakran az értékesítés elhalasztásával reagálnak a helyzetre, így az OTP Ingatlanpont szakértője szerint egyelőre sem túlkínálat kialakulása, sem az árak általános csökkenése nem várható. Ugyanakkor az sem látható egyelőre, hogy meddig tart a lejtmenet.

Egyensúlyát tartva szűkül az újlakás-piac

Bár kedvezőtlen jelek már a múlt év végére is látszódtak, az új lakások mindig is lassabban reagáló piacán 2023 első felében bontakozott ki a negatív fordulat. Ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője jellemzi a helyzetet: "tavaly év vége óta látványosan csökkent mind a hitelből saját célra vásárlók, mind a befektetők aktivitása. Erősen visszaesett az eladások száma, s budapesti felmérésünk alapján az újonnan indított projektek volumene is a 2014-15-ös szinteket idézi." Csakhogy az akkor egy piaci felfutás kezdete volt, míg most éppen lejtmenet indult, amelyről egyelőre nem tudni, meddig tart.

A fővárosban 2023 első hat hónapjában 25 százalékkal kevesebb (1570 db) új társasházi otthont adtak el, mint fél évvel korábban. Ezzel párhuzamosan a beruházók is fékezték a kínálat bővülését: 60 százalékkal kevesebb új lakással léptek a piacra, mint az előző év második felében. Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe ugyanakkor azt jelzi, hogy az építkezések nem álltak le. A beruházók 2023-ban az előző évinél 16 százalékkal több új lakás átadását tervezik. Az első félévben ebből mintegy 3200 el is készült, ám az már bizonytalan, hogy a fennmaradó közel 4200-zal valóban végeznek-e az év végéig. Ennek kapcsán Valkó Dávid arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelen körülmények nem sürgetik sem a megkezdett építkezések gyors befejezését, sem az értékesítés mielőbbi megkezdését. Miután a beruházók kétéves hosszabbítást kaptak az 5 százalékos kedvezményes áfa alkalmazására, így egyelőre annak a határideje sem szorítja őket. Az utóbbi években trenddé vált, hogy egyre inkább csak a már előrehaladott projektek árlistáit hirdetik meg, azaz késleltetik az értékesítés megkezdését. Erre most kifejezetten ráerősíthet az aktuálisan csekély kereslet, ami miatt még inkább indokolt lehet a kivárás. Így jelenleg akár százlakásos volumenű projektek is épülnek a napi kereskedés számára láthatatlanul. Ezekkel nem csak a beruházás felfüggesztésének nehézségei miatt nem állnak le, hanem azért sem, mert a majdani fellendülés idején így akár jelentősen növelhetik a piaci részesedésüket a gyorsan mobilizálható készleteik révén.

A jelenlegi adatok szerint 2023-ban átadni tervezett 7400 új társasházi lakás mintegy negyede, 1800 a XIII. kerületben készül el, amit ezer lakással a IX. kerület, majd egyenként 650-680 közötti volumennel a III., XI. és XIV. kerület követnek. Az I. kerület kivételével mindenhol várható átadás. Emellett 2024-re is már 4800 lakást tartalmaz az OTP adatbázisa, s mintegy háromezret 2025-2026-ra is, ugyanakkor ezek a számok érezhetően elmaradnak a korábbi években jó előre bejelentett átadásoktól. Jelenleg három olyan kerület is van – az I., az V. és a X. –, ahol a potenciális vevők nem találhatnak azonnal költözhető újépítésű otthont maguknak. Ezzel szemben a legbővebb választékot a XIII., a XI. és a VIII. kerület nyújtja, ezekben száznál is több új lakást kínálnak.

2023 első felének adatai azt is mutatják, hogy a keresletcsökkenés ellenére miért nem lehet számítani a választék általános bővülésére. A fejlesztők ugyanis nagyjából éppen annyi (1650) új lakást engedtek a piacra, mint amennyit a vevők elvittek. Ugyanakkor az is látszik, hogy a dinamikus áremelés már nem realitás. Sőt, Valkó Dávid tapasztalatai szerint előfordult olyan is a vizsgált idei első hat hónapban, hogy látva a lanyha piaci fogadtatást, egy éppen piacra került projekt hirdetési árait viszonylag hamar csökkentette a beruházó.

Az, hogy az új lakásokra is átragadt piaci lejtmenetet mi és mikor fogja megfékezni, egyelőre nehezen megjósolható, hiszen a mérleg mindkét serpenyőjében van bőven ismeretlen tényező. A magas kamatok, a velünk élő infláció vagy a gazdasági kilátások inkább a további lecsorgást erősítik. A CSOK ismert formájának megszűnése hathat úgy, hogy ösztönzi az előre hozott vásárlásokat, s azzal az év végéig élénkíti a keresletet, ám felveti azt a kérdést is, hogy az ahhoz kapcsolt illetékmentesség megmarad-e valamilyen más formában? Az energiaköltségekkel kapcsolatos bizonytalanság pedig inkább fékezheti a lejtmenetet, hiszen az új építésű lakások energetikai szempontból eleve ígéretesebbek.


Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás: