Egymásnak feszülhetnek az olajóriások

Az Exxon és a Cnooc azt fontolgatja, hogy él elővásárlási jogával, és megveszi a Hess részesedését a guyanai tengeri olajmezőn zajló beruházásban.

Egymásnak feszülhetnek az olajóriások

Ez meghiúsíthatja a Chevron 53 milliárd dolláros üzletét. A Chevron még októberben jelentette be, hogy megvenné a Hesst. A Chevron szerint „nincs olyan forgatókönyv”, ami alapján létrejöhet az Exxon-Cnooc közös részesedésszerzése, míg az Exxon vezetősége elmondta, hogy köteleségük megvizsgálni, hogy éljenek-e elővásárlási jogukkal, amennyiben hajlandók megfizetni a Chevron ajánlatával megegyező árat a részesedésért.

A szóban forgó olajmező az elmúlt évtized leggyorsabban növekvő és legnagyobb olajlelőhelye, így várhatóan mindkét cég keményen küzd majd a saját igazáért.

Az Exxon a mező operátoraként még 2015-ben talált olajat a helyszínen, és a vállalat szerint 2027-re napi 1,2 millió hordóra nőhet a kitermelés. A mező körülbelül 11 milliárd hordónyi tartalékkal rendelkezik. (forrás: ERSTE)

Politikai bejelentés! Visszaadják sokak adóját

Milliárdokat hagynak bent a magyarok, pedig egy perc alatt visszaigényelhető lenne – most újra felhívják a figyelmet az SZJA-visszatérítés fontosságára.
2025. 05. 10. 01:01
Megosztás:

Nyugdíjasok, figyelem! Jön a PÉNZESŐ: bejelentették a 2026-os nyugdíjemelést

Megszületett a döntés: 2026 januárjától 3,6%-kal emelkednek a nyugdíjak, de ez még nem minden!
2025. 05. 10. 00:01
Megosztás:

Az Ethereum árfolyam emelkedik a Pectra frissítés hatására, felpörög a vásárlás egy új ETH-token körül, amely az XRP vetélytársa lehet

Az Ethereum legújabb frissítése elindította azt, amit egyesek egy több hónapos bikapiac kezdetének tartanak.
2025. 05. 09. 23:00
Megosztás:

Nem sikerült 4 százalék alá nyomni a magyar inflációt

Ma reggel tette közzé az áprilisi inflációs adatokat a KSH. A fogyasztói árak havi szinten stagnáltak, az éves inflációs mutató így 4,2 százalékra lassult a márciusi 4,7 százalék után. A tényadat jelentősen meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves szinten lassulást hozott: 5,0 százalékra lassult a harmadik havi 5,7 százalékról.
2025. 05. 09. 22:00
Megosztás:

Színház minden mennyiségben - ez is a Művészetek Völgye 2025 fesztivál

A Művészetek Völgye ismét saját előadással készül, az Art-Színtérrel közösen a Vidám kísértet című darab kerül fel Taliándörögd Színház Színpadára.
2025. 05. 09. 21:00
Megosztás:

Milliárdokat hagyhatnak veszni a pénztártagok, ha nem nyilatkoznak május 20-ig

A nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek a befizetéseik után járó adóvisszatérítésről május 20-ig, az szja-bevallás határidejéig rendelkezhetnek; a lépés elmulasztásával évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le az érintettek - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 09. 20:00
Megosztás:

Coinsdrom Analysis: Can Crypto Ever Disappear?

Cryptocurrency has become a fixture in global finance, emerging as a disruptive force in payments, value transfer, and even ideology.
2025. 05. 09. 19:30
Megosztás:

A Gránit Biztosító önkéntes díjkorlátozással segíti az ügyfeleit

A Gránit Biztosító csatlakozik ahhoz az ágazati megállapodáshoz, amely ideiglenesen korlátozza a lakásbiztosítási díjak emelkedését, ezzel is hozzájárulva a piac stabilitásához és az infláció mérsékléséhez. A biztosító célja, hogy ügyfelei változatlan díjak mellett is a tényleges értéküknek megfelelő védelmet kapjanak.
2025. 05. 09. 19:00
Megosztás:

Mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése?

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban. Mit várhatunk ettől a lépéstől, mennyire fékezheti tovább az általános áremelkedést?
2025. 05. 09. 18:30
Megosztás:

A tervezett határidőre elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára pénteken Szikszón, a sztráda lezárt szakaszánál tartott sajtótájékoztatóján.
2025. 05. 09. 18:00
Megosztás:

Hamarosan mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához - jelentette be Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat megnyitóünnepségén, pénteken.
2025. 05. 09. 17:30
Megosztás:

Rangos elismerést kapott a Richter új székháza

Rangos ingatlanpiaci elismerést kapott a Richter Gedeon Nyrt. új központi irodaháza, a Richter Központ, amely elnyerte az Év Székháza díjat a 2025-ös Év Irodája versenyben - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 09. 17:00
Megosztás:

Az Indotek Group három bevásárlóközpontot vásárolt Görögországban

Az ingatlanbefektetéssel és vállalat-felvásárlásokkal foglalkozó Indotek Group három bevásárlóközpontot vásárolt Görögországban.
2025. 05. 09. 16:30
Megosztás:

Újra indul az egyszülősök és a nagycsaládosok térítésmentes üdültetése

Hatodik alkalommal indítja útjára a nehéz helyzetben élő egyszülős családok és nagycsaládosok nyári üdültetési programját a Pro Filii Alapítvány. A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezetének több mint 200 millió forintos hozzájárulása közel 3000 fő számára biztosít ingyenes nyaralást a Hunguest Hotels zalakarosi szállodájában és a Balatontourist balatonfüredi kempingjében - közölte a Mészáros Csoport pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 09. 16:00
Megosztás:

Negatív meglepetést okozott az infláció

A vártnál magasabb lett az április infláció. A jövőt nézve sok a bizonytalanság, a mostani helyzet szerint 4,5 százalék alatt lehet a éves infláció.
2025. 05. 09. 15:30
Megosztás:

Másfél milliárd forintot meghaladó uniós forrásból újítják fel a Návay-kúriát Óföldeákon

Csaknem 1,75 milliárd forint uniós forrásból újítják fel a Návay-kúriát a Csongrád-Csanád megyei Óföldeákon - hangzott el pénteken a helyszínen tartott konferencián.
2025. 05. 09. 15:00
Megosztás:

Újabb biztosítók korlátozzák a díjakat

Újabb biztosítók közölték pénteken az MTI-vel, hogy önkéntes vállalásként egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérése alapján.
2025. 05. 09. 14:30
Megosztás:

Örülhetnek a MOL részvényesek: erős lett a MOL első negyedéve

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves eredményéről szó angol nyelvű összefoglalóját. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 09. 13:30
Megosztás:

Június végéig lehet támogatást igényelni a vidéki töltőtelepítésekhez

Az eredetileg május végi határidő meghosszabbításával egy hónappal tovább, június végéig nyújthatnak be pályázatot a korszerű elektromos töltőállomások telepítésében gondolkodó üzemeltetők - jelentette be pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM)
2025. 05. 09. 13:00
Megosztás:

Tényleg rosszul áll a magyar lakásépítés? Évtizedes rekordok dőltek az év elején

Első ránézésre felemás eredményeket közölt az idei első negyedév lakásépítési folyamatairól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elkészült lakások száma ugyan 2,7%-kal alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az építési engedélyek számának alakulása azonban bizakodásra adhat okot.
2025. 05. 09. 12:30
Megosztás: