Egymilliárd euró értékű határfejlesztési tervet nyújt be Brüsszelnek Magyarország és Ukrajna

Egymilliárd euró értékű közös határ- és közútfejlesztési tervcsomagot terjeszt Brüsszelbe elé Magyarország és Ukrajna - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ukrán kormányzati tisztségviselőkkel tartott sajtótájékoztatóján hétfőn az asztélyi határállomáson.

Egymilliárd euró értékű határfejlesztési tervet nyújt be Brüsszelnek Magyarország és Ukrajna

Magyar Levente elmondta, a közös magyar-ukrán terv tartalmazni fogja két autópályakapcsolat kiépítését és egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését a két ország között, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket a határ mindkét oldalán.

Az államtitkár bejelentette azt is, hétfőtől megindult az üres kamionok forgalma a beregsurány-asztélyi határátkelőhelyen Ukrajna felől Magyarország felé, ezzel tehermentesítve a forgalmas záhonyi határátmenetet, illetve elkezdődik az asztélyi ukrán oldali határállomás teljes felújítása és kapacitásbővítése, amely várhatóan két évig fog tartani.

Ezen kívül hamarosan megnyitjuk a Nagyhódos és az ukrajnai Nagypalád közötti határátkelőhelyet is, amely a magyar-ukrán határszakasz hatodik átkelőhelye lesz - fogalmazott Magyar Levente.

A politikus emlékeztetett, Magyarország és Ukrajna 2013-ban írta alá az első, a határszakasz fejlesztéséről szóló memorandumot, a válságok miatt azonban a későbbi ukrán kormányok nem tudtak foglalkozni a határátkelők ügyével, a 2022-ben kitört háború miatt pedig végkép lekerültek a napirendről ezek a kérdések.

Az utóbbi egy évben azonban sikerült felgyorsítani a munkát, mert Ukrajna felismerte, hogy határátkelőhely-fejlesztések nélkül az ország európai uniós és európai gazdasági integrációja lehetetlenné válik - hangoztatta Magyar Levente. Kifejtette, a magyar és az ukrán kormány között most is vannak nézeteltérések különböző kérdésekben, de abban nincs, hogy szükséges a határkapacitások bővítése, mert enélkül nem emelkedhet a kereskedelmi forgalom, és Ukrajna nem tud közelebb lépni Európához.

Magyar Levente elmondta, az első lépés a fejlesztéssorozatban a rakományt nem szállító teherautók átengedése az asztélyi határállomáson, amit az átkelő ukrán oldali felfejlesztése és kapacitásbővítése követ. Magyar oldalon Beregsuránynál egy korábbi projektben már kiépítették a teherforgalmi átkelőrészt, de az ukránoknál még csak most kezdődik ez a munka, ami várhatóan 2026-ban fejeződik be - tette hozzá.

Ezt követi hamarosan az új nagyhódosi átkelőhely átadása, majd később a tervcsomag benyújtása, amely a két új autópályakapcsolat kiépítése mellett egy új Tisza-híd megépítését tartalmazza Záhony és Csap között, illetve szeretnék teherforgalomra alkalmassá tenni a Lónya és az ukrán Harangláb között lévő, jelenleg csak személyforgalomra használható határállomást - ismertette.

"Ha ezt meg tudjuk valósítani ennek az évtizednek a végéig, akkor megtettünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy Ukrajna és Magyarország, valamint az Európai Unió között zavartalan és teljes kapacitású legyen a személy- és a teherforgalom"

- fogalmazott az államtitkár.

Magyar Levente a vasútat érintően megjegyezte, hamarosan elindul a közvetlen Budapest-Kijev vasúti járat, ami megkönnyíti a magyar és az ukrán főváros közötti utazást.

A tájékoztatón Viktor Mikita, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének helyettese közölte, mindkét ország tranzitútvonalón fekszik, az áthaladó hatalmas áruforgalom miatt mindenképpen fejleszteni kell a határátkelőket.

Ma egy kicsi, de annál fontosabb lépést tettünk, az asztélyi átmenet megnyitásával ugyanis az üres kamionok forgalmát biztosítjuk Magyarország felé, az első két teherautó ma át is lépett Ukrajnából Magyarországra - mondta.

Szerhij Derkács ukrán miniszterhelyettes arról beszélt, az üres kamionok számára kiépítették a határig tartó útvonalat, átlépés előtt pedig egy elektronikus sorban kell regisztrálni a járműveket.

Szólt arról is, európai uniós finanszírozásból és állami forrásból elkezdődik az asztélyi átkelőhely teljes felújítása, amely során két ütemben, 2026 végére egy teljes értékű, a mostaninál háromszor nagyobb áteresztőképességű határátlépési pont jön létre.

Újságírói kérdésre a miniszterhelyettes elmondta, a beruházás az állami költségvetés forrásaiból, más partnerektől és az EU 9,6 millió euró értékű programjának támogatásával valósul meg.

A pénz első része már megérkezett az állami felújítási ügynökséghez - tette hozzá Szerhij Derkács.

Miroszláv Bileckij, a Kárpátalja megyei adminisztráció vezetője a tájékoztatón kifejtette, a háború miatt átalakultak Ukrajna logisztikai útvonalai, ez pedig új feladatokat, azaz új határátkelők megnyitását jelenti.

Az asztélyi fejlesztés és a tervezett haranglábi átkelőfejlesztés képes lesz kiváltani a Záhonynál tapasztalható hatalmas személy- és kamionforgalmat, lehetőséget adva a teherforgalomnak egy új átkelő használatára - fogalmazott a megyei adminisztráció vezetője.


Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás:

Véget ért az energiavészhelyzet – a magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kWh csúcsidei megtakarítást ért el

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által indított Vállalkozói Energiaösszefogáshoz néhány nap alatt csaknem 350 vállalkozás csatlakozott az ország 202 településéről, és vállalásaik összesen több mint 145 000 kWh csúcsidei energiamegtakarítást jelentettek.
2026. 08. 09. 05:00
Megosztás: