Egységessé tenné a kormány a vasúti közlekedés feltételrendszerét

A kormány szeretné egységessé tenni Magyarországon a vasúti közlekedés feltételrendszerét - jelentette ki az Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos szerdán Poroszlón, a MÁV-csoport állomásfelújítási programja keretében megújult vasútállomás átadó ünnepségén.

Egységessé tenné a kormány a vasúti közlekedés feltételrendszerét

Tasó László szerint a végeredmény természetesen teljesen egyenlő nem lehet, így az utasforgalomhoz és a körülményekhez, valamint a fenntarthatósághoz igazodó arányosság a cél. Ehhez kapcsolódik a MÁV-csoport állomásfelújítási programja is, amely mintegy 15 milliárd forintból 14 vármegyében zajlik - tájékoztatott. A beruházás-sorozat pénzügyi fedezetét a Magyar Falu Program és a vasúttársaság saját forrásai biztosítják - jelezte.

A program részeként 21 helyen - ahogyan Poroszlón is történt - felújítási munkákat végeznek a kivitelezők, míg 11 helyen alakítanak ki új állomásépületet - közölte a miniszteri biztos.

Megfogalmazása szerint Poroszló szeretetre méltó hely a Tisza-tó kapujában, amelynek lehetőségei egyre inkább kiszélesednek. Ebben fontos szerepe van a most Magyarországon reneszánszát élő vasúti közlekedésnek is, amely összeköti a települést a fővárossal és a régió nagyvárosaival, lehetővé téve a helybeliek mobilitását éppúgy, mint Poroszló megközelítését, és ezzel a helyi gazdaság, illetve turizmus fejlődését.

Szükség van a vidéki települések menedzselésére, a vidéki emberek támogatására és arra, hogy a "közjóból minden vidéken élőnek is jusson annyi, amennyi jár egy magyar embernek az ország minden szegletében"- húzta alá. Ez javítja a helyi életminőséget, a vidéki települések vonzerején keresztül pedig azok jövőképét, megtartó képességét, amelyre az elmúlt időszakban komoly kormányzati törekvés mellett "óriási mennyiségű uniós és mostanában inkább hazai forrás jutott" - magyarázta. Jelezte: ebben a térségben is cél eljutni a balatoni vonalak minőségéhez, az ott közlekedő vasúti kocsik kényelméhez és menetrendi biztonságához, amely nem is a távoli jövő.

Rámutatott: érdemes erőt és energiát fordítani források mozgósítására a környezetkímélő, energiatakarékos és komfortos közösségi közlekedés fejlesztésére, amelyhez persze időre van szükség, de "a lépések sorozata világosan látszik".

Hadnagy Attila, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. debreceni területi igazgatója az eseményen a poroszlói fejlesztés műszaki tartalmáról elmondta: 210 millió forintból megújult az épület homlokzata, valamint a megszépültek a szolgálati helyiségek. Kicserélték továbbá a külső nyílászárókat és korszerű utasvárót alakítottak ki. Az épület körül megújult a járda, megoldották a csapadékvíz-elvezetést és kialakítottak egy kerékpáros pontot is.

Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: az új poroszlói állomásépület Európában bárhol megállná a helyét. Ez az infrastruktúra és a Tisza-tó térségének természeti vonzereje egyre több turistát fog idevonzani, elsősorban az aktív- és ökoturizmushoz kapcsolódóan, amelyhez a vasút kiváló feltételeket teremt és hátteret nyújt - fogalmazott.

Hogyan határozd meg 1 kWh árát otthon?

Az elektromos autók térnyerésével egyre többen gondolkodnak el azon, vajon mennyibe kerül otthon tölteni a járművet. Az energia árának helyes megválasztásával pedig csökkenthetők a költségek.
2026. 04. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata

Az Egyesült Államokban sorban a második héten csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata az április 10-én végződött héten, miután két héttel korábban tavaly augusztus óta a legmagasabbra emelkedett - derült ki az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) adataiból.
2026. 04. 16. 00:05
Megosztás:

A gazdasági növekedés ösztönzését sürgette az orosz elnök

A kormányzat pénzügyi szektorának munkáját az orosz gazdasági növekedés ösztönzésére kell összpontosítani, mivel a makrogazdasági mutatók alakulása elmarad a várakozásoktól és az előrejelzésektől - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán egy Moszkvában megtartott kormányzati szaktanácskozáson.
2026. 04. 15. 23:00
Megosztás:

Az MNB elnökével találkozott a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértője

Varga Mihály jegybankelnök meghívására bemutatkozó találkozóra ment a Magyar Nemzeti Bankba (MNB) Kármán András, a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértője, akinek közleményét a Tisza Sajtó juttatta el szerdán az MTI-hez.
2026. 04. 15. 22:30
Megosztás:

Az EU és tagállamai több mint 810 millió eurót ajánlottak fel a Szudánnak

A szudáni válságra válaszul az Európai Unió és a tagállamok több mint 810 millió eurót ajánlottak fel a polgárháború sújtotta afrikai országnak szerdán a Szudánt támogató berlini konferencián.
2026. 04. 15. 21:30
Megosztás:

A Tron már most lép: kvantumbiztonsági verseny indul a kriptopiacon

A kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés még távolinak tűnhet, de a kriptoipar már most elkezdett felkészülni. A Tron az elsők között indított konkrét védelmi programot – miközben a piac többi része még csak elemzi a kockázatokat.
2026. 04. 15. 20:38
Megosztás:

Hogyan működik a modern munkaerő-közvetítés?

A modern munkaerőpiac gyorsan változó környezete új kihívások elé állítja mind a munkáltatókat, mind az álláskeresőket. Ebben a dinamikus közegben a munkaerő-közvetítés kulcsszerepet játszik abban, hogy a megfelelő szakemberek és a megfelelő pozíciók egymásra találjanak. A hagyományos módszerekhez képest ma már jóval összetettebb, technológiailag támogatott folyamatról beszélünk.
2026. 04. 15. 20:11
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek vezetése

Levélben kereste meg Magyar Pétert a Liga Szakszervezetek elnöke, a vezetőség együttműködést kezdeményez az új kormánnyal - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 15. 19:30
Megosztás:

Gyengült kissé a forint szerdán

Gyengült kissé szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 04. 15. 18:30
Megosztás:

Fordul a trend? Az ETH/BTC arány erősödése új kriptopiaci ciklust jelezhet

Az Ethereum ismét erőre kapott a Bitcoinhoz képest, ami sokak szerint a szélesebb kriptopiac élénkülésének első jele lehet. Az ETH/BTC arány háromhavi csúcsra emelkedett, miközben az Ethereum hálózat aktivitása robbanásszerű növekedést mutat. De vajon tartós trendfordulóról van szó, vagy csak egy átmeneti felpattanásról?
2026. 04. 15. 17:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A nyomda részvényesei elfogadták a 71,9 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt és 8,521 milliárd forint mérleg szerinti eredményt tartalmazó üzleti beszámolót.
2026. 04. 15. 17:05
Megosztás:

Vegyes képet mutatott az AutoWallis Csoport értékesítése az első negyedévben: a Kiskereskedelmi Üzletág új gépjármű értékesítése 10 százalékkal növekedett

10 százalékkal több új gépjárművet értékesített az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága 2026 első negyedévében, ugyanakkor a csoport összesített adatai 2 százalékos átmeneti megtorpanást mutatnak ebben az időszakban a Nagykereskedelmi Üzletág 6 százalékkal csökkenő értékesítési darabszámainak köszönhetően. A régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának Mobilitási Szolgáltatások Üzletága erős negyedévet zárt és a szerviztevékenység is növekedést mutatott.
2026. 04. 15. 16:00
Megosztás:

A gazdasági nehézségek ellenére is növekszik a Dachser

A Dachser logisztikai szolgáltató a 2025-ös pénzügyi évben mintegy 8,3 milliárd euróra növelte bevételét. Ez 3,1 százalékkal magasabb az előző évhez képest, és új rekordot jelent a vállalat számára. A szállított mennyiség 46,7 millió tonnára emelkedett (+5,8 százalék), míg a szállítmányok száma 86,2 millióra (+3,6 százalék).
2026. 04. 15. 15:30
Megosztás:

XRP új lendületben: Japánból jöhet a kitörés kulcsa?

Az XRP ismét reflektorfénybe került, miután árfolyama az 1,38 dolláros szint közelébe emelkedett. A ralit nemcsak a növekvő kereskedési volumen és a nagybefektetők (whale-ek) felhalmozása hajtja, hanem egy jelentős fundamentális fejlemény is: Japán egyik legnagyobb technológiai vállalata integrálja a tokent saját fizetési ökoszisztémájába.
2026. 04. 15. 15:00
Megosztás:

Nő a bérfeszültség: A versenyszféra munkavállalóinak már 64 százaléka elégedetlen a fizetésével

Bár az év eleje hagyományosan a bérrendezések időszaka, idén a versenyszféra dolgozóinak kevesebb mint fele (48%) részesült emelésben. Akik kaptak is, azoknak a döntő többsége – tízből kilenc munkavállaló – mindössze 10 százalék alatti növekedést tapasztalt. 81 százalék azok aránya, akik az év hátralévő részében nem számítanak már fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder március második felében elvégzett munkaerő-piaci kutatásából.
2026. 04. 15. 14:30
Megosztás:

Mit várnak a szakszervezetek az új kormánytól?

A korábbinál lényegesen nagyobb figyelmet kér és remél a munkavállalók számára az új kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amely ennek érdekében folyamatos érdemi egyeztetést szorgalmaz az új döntéshozóknál is – reagált közleményben a MASZSZ az egyre gyakrabban elhangzó kérdésre: mit várnak a szakszervezetek az ország új irányítóitól.
2026. 04. 15. 14:00
Megosztás:

3,8 milliárd dolláros veszteség az Ethereum-királynál – merész stratégia vagy túlzott kockázat?

Drámai negyedéves jelentést tett közzé a világ legnagyobb vállalati Ethereum-tulajdonosa. A Bitmine Immersion Technologies hatalmas, 3,8 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miközben agresszíven folytatja átalakulását bányászati cégből tőkeáttételes Ethereum-treasury vállalattá. De vajon valódi veszteségről van szó – vagy csupán könyvelési hatásról?
2026. 04. 15. 13:30
Megosztás:

Huminsav alkalmazása a mezőgazdaságban

A modern kertészet egyik legfőbb kihívása a talaj tápanyagtartalmának maximális kihasználása. Számos esetben még mindig találkozni lehet azzal a problémával, hogy bár a talaj magában hordozza a szükséges mikroelemeket, a növények mégsem tudnak megfelelően hozzáférni ezekhez.
2026. 04. 15. 13:00
Megosztás:

Mit hoz az Európai Unió új F‑gáz rendelete a hűtőipar és a hűtéstechnika számára?

Jelentős változások várhatók a hűtőipar és a hűtéstechnika területén az Európai Unió új F-gáz szabályozása miatt. A rendelet célja egyértelmű: a magas globális felmelegedési potenciállal rendelkező hűtőközegek fokozatos kiváltása alacsonyabb környezeti terhelésű alternatívákkal. Az intézkedések a következő években egyre szigorúbb követelményeket vezetnek be a hűtő- és klímatechnikai rendszerekben felhasznált fluorozott üvegházhatású gázokra és azok alkalmazási feltételeire. A változások érintik az iparág szereplőit, a berendezéseket üzemeltető vállalatokat, valamint a klímát vagy hőszivattyút használó magánszemélyeket is. Miért volt szükség az új szabályozásra, milyen változások várhatóak és mindez mit jelent a hűtőipar és a hűtéstechnika számára?
2026. 04. 15. 12:30
Megosztás:

Magyar Péter: minden jó intézkedést megtart a Tisza-kormány

Minden eddigi jó intézkedést megtart a Tisza-kormány, ez benne van a 240 oldalas programjukban is - jelentette ki az országgyűlési választáson győztes Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje szerdán. Magyar Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című, valamint az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában arról is beszélt, kormánya megalakulása után megtartják és kibővítik a rezsicsökkentést, hazahozzák az uniós forrásokat, új médiatörvényt fogadnak el és felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását.
2026. 04. 15. 11:30
Megosztás: