Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a BME Gépészmérnöki Kara

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépészmérnöki Kara - közölte a gyógyszergyár hátfőn az MTI-vel.

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a BME Gépészmérnöki Kara

A megállapodás célja a hallgatók gyakorlati képzésének támogatása, a munkaerőpiacon elvárt gyakorlati kompetenciáik fejlesztése, az ígéretes teljesítményt nyújtó diákok felkarolása, illetve annak bemutatása, milyen lehetőségeket kínál a gyógyszeripar a műszaki végzettséggel rendelkező tehetséges fiataloknak.

Kiemelték, hogy az Egisszel kötött együttműködés értelmében szélesedik a BME Gépészmérnöki Karán az Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék által kínált lehetőségek köre. A nagyvállalat ezen túl hozzájárul a tanszéken folyó képzés korszerűsítéséhez is.

Amellett, hogy a gyógyszergyár lehetőséget biztosít a hallgatóknak szakmai gyakorlatra és gyárlátogatásra, szakemberei több területet érintően is helyszíni oktatást tartanak a diákoknak, az energetikától kezdve a vegyipari és gyógyszertechnológiai szakterületig.Ezek az új lehetőségek a megállapodás értelmében már a most induló őszi félévtől elérhetők a hallgatók számára.

A közlemény idézte Poroszlai Csabát, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta az Egis gyógyszergyár működése a gyógyszeripari értéklánc valamennyi területét felöleli: fejlesztenek és gyártanak hatóanyagokat, illetve gyógyszerkészítményeket és el is juttatják gyógyszereiket a betegekhez. " - hangsúlyozta Poroszlai Csaba, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán.

"Ez már magában is megmutatja, milyen széles tudású szakembergárdára, milyen sokféle ismeretre van szükségünk" - fogalmazott a cég vezérigazgatója.

Charaf Hassan, a BME rektora a közleményben megjegyezte az egyetem számára kiemelten fontos, hogy hallgatóik már tanulmányaik alatt kapcsolatba kerüljenek az ipar meghatározó szereplőivel.Az Egis Gyógyszergyár Zrt.-vel létrejött együttműködés nem csupán a gyakorlatorientált képzésüket erősíti, hanem jó példát mutat arra, hogyan tud szoros kapcsolat kialakulni a felsőoktatás és az ipar között a jövő szakembereinek pályára állítása érdekében.

Az Egis Gyógyszergyár Zrt. Magyarország, Közép- és Kelet-Európa egyik vezető gyógyszergyára. Tevékenységük a gyógyszeripar összes értékteremtő folyamatát átfogja a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és késztermék-gyártáson át az értékesítésig.

Az Egis a Servier Csoport (franciaországi székhelyű, nonprofit alapítvány által irányított nemzetközi gyógyszeripari vállalat) tagja.

Az OECD országaiban 5 százalékon stagnált a munkanélküliség januárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a decemberivel - áll a szervezet honlapján. A ráta 2022 áprilisa óta gyakorlatilag alig mozdult el az 5 százaléktól.
2026. 03. 16. 17:00
Megosztás:

Szlovénia mégsem szabadítja fel stratégiai olajtartalékait

A szlovén kormány egyelőre felfüggesztette stratégiai olajtartalékainak tervezett felszabadítását, mert a jelenlegi készletek elegendőek - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium hétfőn.
2026. 03. 16. 16:30
Megosztás:

Csábító kényelem a lakásodban: a macskapárna

Eszedbe jutott-e már valaha, hogyan tehetnéd otthonodat igazán otthonossá? A kényelem sokszor a kis részletekben rejlik. Egy vidám, puha kiegészítő, mint a macskapárna, melegséget hozhat a mindennapokba. Bár elsőre csupán egy dekorációs elemnek tűnhet, ezek a párnák többet nyújtanak. Egy hosszú nap után, mikor rápillantasz, mosolyt csal az arcodra a cicás mintája.
2026. 03. 16. 15:30
Megosztás:

A mai naptól igényelhetők a Demján Sándor Program megemelt keretösszegű EXIM-termékei

Az EXIM Magyarország március 16-tól megnyitja a kérelmek befogadását a Demján Sándor Programban elérhető, megemelt keretösszegű konstrukcióira. A vállalkozások hitelkérelmeiket a mai naptól a kereskedelmi bankokon keresztül nyújthatják be. A Program keretösszege a Kormány döntése értelmében a közelmúltban 900 milliárd forintra emelkedett, amit a vállalkozások erős finanszírozási igénye, valamint a kedvező feltételű források piaci szűkössége indokolt.
2026. 03. 16. 15:00
Megosztás:

Modern nappali kialakítása: ötletek és inspirációk

A nappali az otthon szívét-lelkét képezi, ahol összegyűlhetünk, pihenhetünk, de akár a nap egy részében munkára, tanulásra is szánhatjuk. A tér megtervezésekor számos tényezőt érdemes mérlegelni, amik mind hozzájárulnak az otthonos és funkcionális környezet megteremtéséhez. Hogyan lehet mindezt jól csinálni, és milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani?
2026. 03. 16. 14:30
Megosztás:

Reflektorfénybe kerülhetnek az elektromos autók – a 10% alatti kamatok is segíthetik a váltást

Az energiapiaci bizonytalanságok és az üzemanyagárak emelkedése időről időre ráirányítja a figyelmet az autózás teljes költségére és az alternatív hajtásokra. Bár ez önmagában ritkán indít el azonnali autóvásárlási hullámot, a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek – például a 10% alatti kamattal elérhető személyi hitelek – élénkíthetik a keresletet a használt elektromos autók piacán is – foglalja össze a Használtautó.hu és money.hu legfrissebb közös elemzése.
2026. 03. 16. 14:00
Megosztás:

Az ön cége készen áll? 4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

Az indiai–európai szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló jó hírek alkalmat adnak arra, hogy a hazai vállalkozások globális léptékben kezdjenek el gondolkodni. Azonban a valós piaci siker alapos szakmai előkészítést kíván. Akinek komoly szándéka van megjelenni a nemzetközi piacon, nem bízhatja magát a szerencsére. A szakértők szerint a külföldi terjeszkedés kulcsa a bizalom megteremtése.
2026. 03. 16. 13:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a jövőben az általa alapított digitális ügynökség építésére fókuszál. A Shopfully magyarországi operatív irányítását 2026. februártól Fekete János értékesítési igazgató veszi át.
2026. 03. 16. 13:00
Megosztás:

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.
2026. 03. 16. 12:30
Megosztás:

Hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége. Akinek van Ügyfélkapu+ vagy a DÁP-regisztrációja, online már elérheti tervezetét az eSZJA-oldalon - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 03. 16. 12:00
Megosztás:

Melyik bank adja most a legnagyobb betéti kamatot a pénzedre?

Egyre több bank kínálatában érhetők el az inflációt jóval meghaladó betéti kamatok, miután több pénzintézet is kedvező irányba módosított a kondíciókon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt – teszi hozzá – rengeteg a lekötés nélkül álló, szabad számlapénz a lakosságnál.
2026. 03. 16. 11:30
Megosztás:

A Hormuzi-szoros válsága erősíti Kína zöld stratégiáját – bár az új ötéves terv nem vállal sok klímacélt

Kína a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, mégis a globális zöld átállás egyik fő motorja lett az olcsó napelemekkel, akkumulátorokkal és villanyautókkal. A 2026–2030-as új kínai ötéves terv folytatja a tiszta energiák gyors fejlesztését, de továbbra sem vállal egyértelmű kibocsátáscsökkentési célokat. A kínai klímastratégia így inkább iparpolitika, mint klasszikus klímavédelem – és a keleti óriás terveire az iráni háború okozta olajsokk idején különösen érdemes odafigyelni. A Másfélfok heti kitekintésében Bart István klímapolitikai szakértő elemez.
2026. 03. 16. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?

Kína gazdasága erősebb alapokon kezdte az évet, mivel a feldolgozóipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom, és az infrastrukturális beruházások is meghaladták az elemzői várakozásokat, némi megnyugvást adva a döntéshozók számára, miközben az Egyesült Államok és Izrael Iránnal folytatott háborúja újabb bizonytalanságot hoz a növekedési kilátásokba. A SSEC viszont inkább a globális hangulatra reagált, így 0,3%-kal esett. A Hang Seng 1,4%-os pluszban volt. A Nikkei mindeközben kisebb mínuszban állt.
2026. 03. 16. 10:30
Megosztás:

Mindenhol csökkentek a kamatcsökkentési várakozások, 395-ös szintig gyengült a forint az euróval szemben

A kötvény- és devizapiacoknak sem hozott valódi megnyugvást Donald Trump múlt hétfői bejelentése, miszerint az USA elérte a céljait Iránban és vége a háborúnak. Miután folytatódtak az Irán ellen indított akciók és az iráni válaszcsapások a Hormuzi szorosban áthaladó tankerek és a Közel Kelet energiainfrastruktúrája ellen, ezért egyre valószínűbbnek tűnik, hogy jelentős és tartós kínálati sokk fenyegeti a világgazdaságot.
2026. 03. 16. 10:00
Megosztás:

A háborús fejleményeket figyelték a befektetők a múlt héten, a fokozódó eszkaláció miatt tovább emelkedett az olaj ára

A múlt hét egészében az iráni háború fejleményeire figyeltek a befektetők, mellyel kapcsolatban tovább növekedett a bizonytalanság: a hét elején Donald Trump azt nyilatkozta, hogy a háború kvázi véget ért és Amerika elérte céljait, majd ezt egy napon belül megcáfolta Pete Hegseth hadügyminiszter, aki jelezte, hogy az amerikai csapások intenzitásának erősödése várható. Ezt követően Irán hivatalosan is lezárta a Hormuzi-szorost, támadva az áthaladó tankerhajókat, Amerika pedig az Irán fennhatósága alá tartozó, olajkereskedelem szempontjából kiemelt fontosságú Kharg szigetet vette célba intenzív légicsapásokkal.
2026. 03. 16. 09:30
Megosztás:

Csökkenéssel zárta a múlt hetet az európai piac, a vártnál jelentősen gyengébb lett az eurózóna ipari teljesítménye

Az európai részvények pénteken tovább estek, ismét veszteséges hetet elkönyvelve, mivel a Közel-Keleten fokozódó konfliktus és az inflációs félelmek csökkentették a kockázati étvágyat. A páneurópai benchmark STOXX 600 0,5%-kal csökkent, illetve minden regionális index is gyengült. Szektorok szintjén az alapanyag szektor vezette az esést 3,3%-os mínusszal, de jelentős veszteséget könyvelhetett el a gazdaságilag érzékeny bankszektor, mely 1,2%-kal csökkent, olyan vállalatok negatív teljesítményének okán, mint a HSBC (-1,4%), az Intesa Sanpaolo (-1,4%), vagy a Standard Chartered (-3,2%).
2026. 03. 16. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 16. 08:30
Megosztás:

Az Eurowag a Biofuel Swap szolgáltatással bővíti a fuvarozás dekarbonizációját segítő megoldásait partnerségben a FincoEnergies vállalattal

Az Eurowag, az európai közúti áruszállítási szektor egyik meghatározó technológiai szereplője és stratégiai partnere újabb lépést tesz az ágazat alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövője felé vezető átmenet felgyorsításában. A fenntartható üzemanyagok és dekarbonizációs megoldások vezető szolgáltatójával, a FincoEnergies vállalattal kötött stratégiai partnerség keretében az Eurowag elindítja Biofuel Swap nevű új szolgáltatását, amely az Eurowag digitális mobilitási ökoszisztémájába integrálva válik elérhetővé. A Biofuel Swap lehetővé teszi, hogy Európa bármely pontján működő fuvarozó vállalatok azonnali, mérhető és hitelesített szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést érjenek el működésük átalakítása nélkül.
2026. 03. 16. 08:00
Megosztás:

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen - közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap.
2026. 03. 16. 07:00
Megosztás:

Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzéshez

Az International Workplace Group, a világ vezető munkaterület szolgáltatója, amely több mint 120 országban működik olyan márkákkal, mint a Regus és a Spaces, Szentendrét jelölte meg a Budapest környéki városok között a hibrid munkavégzés szempontjából a legideálisabbnak a 2026-os Ingázóváros Index alapján. A rangsorban Szentendre megelőzte Budapesthez közeli településeket, többek között Budaörsöt, Érdet, Gödöllőt és Dunakeszit. Az értékelés során olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a közlekedési kapcsolatok, az ingázás hatékonysága, a helyi szolgáltatások, az életminőség szempontjai, valamint a rugalmas munkaterületek elérhetősége.
2026. 03. 16. 06:00
Megosztás: