ÉKM-MKIF: elindult az M1-es autópálya bővítése

Szeptember elsejével elindultak a főpálya bővítési munkálatai az M1-es autópályán - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közös közleményben kedden az MTI-vel .

ÉKM-MKIF: elindult az M1-es autópálya bővítése

Hangsúlyozták, az ÉKM felügyeletével és támogatásával Magyarország legnagyobb autópálya bővítése veszi kezdetét. A kivitelezés a belső elválasztó sáv növényzetének eltávolításával és az üzemi átjárók építésével indul, de az előkészítő munkálatok már tavaly ősz óta folyamatosan zajlanak.

Az 1-es sztráda 78 kilométer hosszan, az M0-ás és a 94-es kilométernél található Concó pihenő között bővül 2x3 sávra, plusz oldalanként egy-egy teljesértékű forgalmi sávként használható, úgynevezett intelligens leállósáv is épül, amely baleset, munkavégzés, vagy nagyobb forgalom idején megnyitható lesz a közlekedők számára, így akár 2x4 sávon is haladhat a forgalom Budapest és Győr között - ismertették.

A magyar állammal kötött koncessziós szerződés szerint az M0-Bicske közötti szakasz 2028. augusztus 31-ig, a Concó pihenőig tartó szakasz pedig 2029. augusztus 31-ig készül el. Concó pihenő és Hegyeshalom között is bővül a pálya, de egy későbbi időpontban.

A sávbővítéseket úgy végezik el, hogy mindvégig biztosítják a közlekedők számára a 2x2 forgalmi sávot - írták.

A közlekedők hiteles és gyors tájékoztatása érdekében az MKIF Zrt. keddtől egy külön weboldalt indított az M1-es bővítéséről. Ezen minden, a közlekedéssel kapcsolatos információ szerepel: a csomópontok, pihenőhelyek esetleges zárása, az aktuális terelések térképpel és a műszaki mentés rendje, a vészhelyzeti leállóöblök elérhetősége, valamint az aktuális forgalmi rend.

A folyamatosan frissülő oldal magyar, szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén, lengyel, török, bolgár, angol, német és orosz nyelven olvasható. Az oldal elérhető a https://development.mkif.hu/m1 linken - tájékoztattak.

Arról, hogy az eredeti forgalmi rendből hogyan, és milyen terelések, munkafolyamatok révén lehet eljutni a végleges, bővített M1-es új forgalmi rendhez egy animációt tettek közzé, amely a

Kiemelték, az M1-es bővítése nem egyszerű sávbővítés, ennél egy sokkal komplexebb, rendszerszintű fejlesztés, amelyek során 72 meglévő alul-, és felüljárót építenek át, hogy megfeleljenek az új keresztmetszeti követelményeknek.

A kiszélesített pálya ezek alatt vagy felett egyszerűen nem férne el. Továbbá 11 meglévő csomópontot korszerűsítenek, és 4 új külön-szintű csomópontot is kialakítanak. Hat komplex pihenőhelyet teljesen átépítenek, a többi pihenőhelyet bővítik és modernizálják. Mintegy 300 új kamionparkolót alakítanak ki, és mellette a családbarát pihenői átalakítások is elkészülnek.

Két mérnökségi telepet bővítenek, korszerűsítenek (Bicske, Komárom), 7 szintbeni alcsomópontot korszerű, körforgalmi csomópontokká alakítanak át. Korszerű vízelvezető és víztározó rendszereket építenek ki. Jelentősen növelik a zajvédő falak hosszát és azok magasságát is - részletezték a közleményben.

Az M1-es autópálya bővítését az MKIF Zrt. hitelből és saját forrásból, jelentős önerőből, a magyar állammal kötött koncessziós szerződés alapján valósítja meg, együttműködésben az Építési és Közlekedési Minisztériummal.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb autópálya bővítése része annak a 10 éves fejlesztési időszaknak, amely során a koncessziós társaság 2025 és 2034 között, az M1-es mellett bővíti az M7-es és az M3-as autópályákat 299 kilométer hosszan, és épít 279 kilométer új gyorsforgalmi utat is - közölték.

A befagyasztott uniós források felszabadításáról is tárgyaltak Budapesten

A hivatalba lépő magyar kormánnyal Budapesten folytatott technikai találkozók lehetőséget kínáltak megbeszélésekre arról, miként lehet továbblépni és valódi eredményeket elérni a Magyarországnak szánt, korrupció és jogállamisági aggályok miatt befagyasztott európai uniós források felszabadítása érdekében - közölte az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 04. 19. 16:00
Megosztás:

A NIS jövőjéről tárgyalt a szerb energiaügyi miniszter a Mol vezetőjével

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) értékesítéséről és jövőjéről tárgyalt Hernádi Zsolttal, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatójával Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter Belgrádban - közölte a tárcavezető az Instagram-oldalán.
2026. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Elkészült a 2026-os civil választási jelentés

Elkészült a 2026-os országgyűlési választásokat feldolgozó átfogó civil jelentés, amely több száz megfigyelő, szavazatszámláló és választópolgár tapasztalataira építve értékeli a választási folyamat egészét. A jelentést az MTI-hez vasárnap eljuttató civil szervezetek többek között azt állapítják meg, hogy a választási folyamatot rendszerszintű egyenlőtlenségek jellemezték, miközben a szavazás napja alapvetően rendben zajlott.
2026. 04. 19. 14:00
Megosztás:

BIP 361 jelentése és értelmezése: hogyan védené meg a Bitcoin hálózatot a kvantumszámítógépek korában?

A BIP 361 egy olyan új bitcoinos javaslat, amely első ránézésre technikai részletnek tűnhet, valójában azonban a Bitcoin jövőjének egyik legnagyobb kérdését érinti: mi történik, ha a kvantumszámítógépek egyszer már képesek lesznek feltörni a ma használt digitális aláírásokat?
2026. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A Bitcoin előtt 3 út áll: az egyik teljes összeomláshoz vezethet

Komoly figyelmeztetést fogalmazott meg a kriptoszektor egyik legismertebb alakja, Charles Hoskinson: a Bitcoin előtt három lehetséges forgatókönyv áll, amelyek közül az egyik akár a teljes rendszer összeomlását is jelentheti. A szakember egy friss interjúban nemcsak a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetésről beszélt, hanem bemutatta a Cardano ökoszisztéma új, ambiciózus projektjét is.
2026. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Fordulat az Ethereum piacán: Erősödő vételi nyomás jelezheti a kilábalást

Az Ethereum derivatív piacán látványos fordulat körvonalazódik: a nettó taker volumen hosszú negatív időszak után ismét pozitív tartományba került. A friss adatok szerint mindössze egy nap alatt 102 millió dolláros emelkedés történt, ami új reményt adhat a befektetőknek, és akár egy szélesebb piaci trendváltás előjele is lehet.
2026. 04. 19. 11:00
Megosztás:

Meddig lehetnek fent a választási plakátok? Itt a határidő!

Még valamivel több mint három hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
2026. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Megdrágultak a piaci lakáshitelek az Otthon Start megjelenése óta - mekkora a különbség?

A korábbinál jóval magasabb kamatokkal vesznek fel piaci lakáshiteleket a háztartások az Otthon Start hitel szeptemberi megjelenése óta: ez ugyanakkor részben annak lehet tulajdonítható, hogy kevésbé használják ki a felkínált kedvezményeket az ügyfelek – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.
2026. 04. 19. 09:00
Megosztás:

Minden szavazatot megszámoltak, Tisza-kétharmad lesz

Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlésiképviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, minden egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény szombaton.
2026. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Matteo Salvini Orbán Viktort éltette a Patrióták milánói nagygyűlésén

A leköszönő magyar miniszterelnököt éltette Matteo Salvini, az olasz Liga jobboldali párt vezetője a Patrióták Európáért pártcsalád szombati nagygyűlésén, a milánói Dóm téren.
2026. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Német pénzügyminiszter: megalapozottak a kerozinhiány miatti aggodalmak Európában

Megalapozottak az európai aggodalmak a várható kerozinhiány miatt - figyelmeztetett Lars Klingbeil német pénzügyminiszter egy szombaton megjelent német lapinterjúban, amelyben a megújuló energiára való átállás gyorsítását sürgette.
2026. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Bonyolult szabályok, komoly kockázatok – ezeken csúsznak el a cégek a külföldi munkavállalók foglalkoztatásánál

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai egyre gyakrabban alkalmaznak vállalaton belüli áthelyezéssel mérnököket, szakértőket, vezetőket. Azonban az így érkező harmadik országbeli – például kínai, vietnámi, mexikói vagy koreai – kollégák itteni foglalkoztatása sokkal több annál, mint sima HR-adminisztráció: az adózás és társadalombiztosítás számos bonyolult szabályt, rengeteg buktatót és súlyos bírságkockázatot is rejt. A KPMG szerint azonban tudatos tervezéssel ezek elkerülhetőek és megalapozható a sikeres együttműködés vállalatok és munkavállalóik közt egyaránt.
2026. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Washington június 16-áig engedélyezte az olajszállítást Szerbiának a Janaf vezetékén

Június 16-áig engedélyezte az olajszállítást Szerbiának az amerikai kormány a Janaf horvát vállalat által üzemeltett Adria-vezetéken - közölte a horvát társaság szombaton.
2026. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Hány cigány ember él Magyarországon?

A magyarországi roma lakosság pontos létszámának meghatározása jelentős nehézségekbe ütközik. Ennek hátterében több tényező áll: a nyelvi beolvadás folyamata, a földrajzi szétszórtság, a kulturális sokféleség, valamint a viszonylag alacsony társadalmi megbecsültség. Emiatt a társadalomtudományi kutatásokban rendszeresen vita tárgyát képezi, hogy milyen módszerekkel lehet a legpontosabban megbecsülni a roma népesség számát.
2026. 04. 19. 02:00
Megosztás:

A lottónyertes a nyugdíjasoknak osztja szét a nyereményét

Szenzációs történet járta be a világot: egy friss lottónyertes nem luxusautókra vagy egzotikus utazásokra költötte a milliókat – hanem úgy döntött, a nyugdíjasok életét teszi könnyebbé.
2026. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Elvitték az ötös lottó rekordnyereményét, 6,78 milliárd forintot

Az ötös lottó 69 éves történetének legmagasabb összegű főnyereményét, 6,78 milliárd forintot nyert valaki a szombati sorsoláson – közölte a Szerencsejáték Zrt. közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 19. 00:05
Megosztás:

Félmilliárdos fejlesztéssorozat zárult le Polgáron

Lezárult egy félmilliárd forintos, európai uniós támogatásból és állami társfinanszírozásból megvalósuló fejlesztéssorozat a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron – tájékoztatta a projektgazda szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 04. 18. 23:00
Megosztás:

A MAFE csatlakozott az EUROMETAL acélipari védelmi felhívásához

Az EU acélértékláncát képviselő EUROMETAL nevű szövetség hivatalos sajtókonferencián, 2026. április 14 én, a düsseldorfi Tube & Wire vásáron bejelentve sürgős "Cselekvési felhívást" indított az európai acél és fémipar védelmére.
2026. 04. 18. 22:00
Megosztás:

Kiválasztották a legszebb településneveket

3.378.934 szavazat érkezett a legszebb magyar településnevekre. A szavazás 5 régióban zajlott 2025 októberétől 2026. március 31-ig az e-nyelv.hu honlapon a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda szervezésében.
2026. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Meteorológia: a pénteki volt az év eddigi legmelegebb napja

Pénteken volt az év eddigi legmelegebb napja - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 18. 20:00
Megosztás: