Elérhetők az önkormányzatok vagyoni helyzetét bemutató adatok

Az Állami Számvevőszék honlapján elérhetővé tette a települési önkormányzatok 2024. III. negyedév végi vagyoni helyzetét bemutató adatokat és a legfontosabb mutatószámokat, valamint az ezek alapján készített elemzést.

Elérhetők az önkormányzatok vagyoni helyzetét bemutató adatok

Ahogy arról az ÁSZ 2024. augusztus 1-én megjelent közleményében beszámolt, kivétel nélkül valamennyi települési önkormányzathoz adatszolgáltatási megkereséssel fordult az önkormányzati gazdálkodás átláthatóságának növelése, illetve az idei önkormányzati választásokat követően felálló új képviselőtestületek munkájának segítése érdekében.

A beérkezett, 2024. szeptember 30-i átadás-átvételi állapotot tükröző adatok köre egyebek mellett kiterjed az önkormányzatok 2024. évi költségvetése kiadási főösszegének és bevételi főösszegének százalékos teljesítésére, az önkormányzatok pénzkészletére, hitelállományára, az önkormányzati vagyon változásaira, illetve a folyamatban lévő beruházások, felújítások számára és tervezett összköltségére is.

Az ÁSZ a beérkezett adatok alapján elemzést készített, melyet a beküldött közadatok teljes körével egyetemben elérhetővé tett honlapján, annak érdekében, hogy mind az új - 2024. október 1-én hivatalba lépett- önkormányzati tisztviselők, mind a helyben élők aktuális és átfogó képet kaphassanak az önkormányzatok tényleges gazdasági helyzetéről.

Az ÁSZ által közzétett elemzésből és az adatbázisból leszűrhető tényszerű információk mindenki számára segítséget adnak a valós pénzügyi állapotok áttekintéséhez és megítéléséhez. Az elemzés általánosságban jellemzi az önkormányzati szektor jelenlegi pénzügyi helyzetét, az adatbázis használatával ugyanakkor településenként nyerhetők ki a legfontosabb vagyoni helyzetet bemutató számok.

Az adatbázisban az oldalon található kereső segítségével, az önkormányzat nevének beírásával és kiválasztásával érhetőek el az adatok. Az önkormányzatok 2024. III. negyedévi költségvetési jelentés és mérlegjelentés adatai 2024. november 16-i feldolgozottságúak.

Az egyes települések gazdálkodását jellemző adatok, mutatók a következő elérhetőségen találhatók:https://www.asz.hu/onkorm-gazdalkodasa-2024

Az Indotek 47 százalékos tulajdonrésszel az Auchan irányítását is átveszi

A hétvégén lezárult az Indotek Group tulajdonszerzése az Auchan Magyarország Kft.-ben. Az ingatlanbefektető a kiskereskedelmi vállalat 47 százalékos tulajdonrész mellett az Auchan-áruházlánc operatív irányítását is átveszi - közölte a befektető szerdán az MTI-vel.
2024. 12. 04. 18:30
Megosztás:

Az Európai Unió Tanácsa megállapodott a fogyasztók pénzügyi adatainak hozzáférhetőbbé tételéről

Az Európai Unió Tanácsa szerdán bejelentette, hogy megállapodásra jutott a pénzügyi adatokhoz való hozzáféréssel (FIDA) kapcsolatban javasolt keretrendszerről, amelynek célja, hogy a pénzügyi intézmények hozzáférjenek egymás ügyféladataihoz.
2024. 12. 04. 18:00
Megosztás:

Egy ellenszavazattal döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról novemberben

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának nyolc tagja az alapkamat szinten tartására, egy döntéshozó pedig 25 bázispontos csökkentésre szavazott a testület novemberi ülésén a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
2024. 12. 04. 17:00
Megosztás:

Óvatosságra figyelmeztet az UNIQA: a téli időszakban jelentősen nő a lakástűz kockázata

Évente átlagosan mintegy 130 millió forintot fizet ki az UNIQA Biztosító Zrt. a decemberi időszakban történő otthoni tűzesetek károsultjainak. Mindez a teljes évi kárrendezések egyötödét adja, ami azt is bizonyítja, hogy az ünnepek idején a tűz jelenti az egyik legkomolyabb kockázatot a háztartásokban. Bizakodásra adhat okot, hogy a családok egyre tudatosabbak: a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva ugyanis 10 százalékkal kevesebb káreseményt jelentettek be az idén.
2024. 12. 04. 16:30
Megosztás:

Az OECD feljavította globális GDP-növekedési előrejelzését 2025-re

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az eddigi 3,2 százalékról 3,3 százalékra javította a jövő évre vonatkozó globális gazdasági növekedési előrejelzését szerdán. Az OECD egyben megerősítette az idei évre vonatkozó 3,2 százalékos növekedési becslését. A szervezet 2026-ra 3,2 százalékos gazdasági növekedést vár.
2024. 12. 04. 16:00
Megosztás:

A napenergia az évtized végére a legnagyobb arányban felhasznált megújuló energiaforrás lesz

Az évtized végére várhatóan az emberiség teljes elektromosenergia-termelésének több mint fele megújuló forrásokból fog származni. A legnagyobb arányban felhasznált megújuló energia pedig a napenergia lehet, ha a kapacitások továbbra is ilyen dinamikusan növekednek – értékel Csatári László, a Trustify befektetési szakértője. A napelem-projektek fenntarthatóságához és pénzügyi megtérüléséhez ugyanakkor kiemelkedően fontos a tárolókapacitások bővítése is.
2024. 12. 04. 15:30
Megosztás:

Meddig drágulhatnak az európai gázárak?

Az európai földgázárak az elmúlt napokban is folytatták a február óta tartó nagy emelkedésüket. A TTF másnapi ár már az 50 euró/MWh-os szintet érinti, miközben a holland gáz ára idén februárban még 25 euró/MWh alatt volt.
2024. 12. 04. 15:00
Megosztás:

Hogyan segítik az ipari parkok a vállalkozások fejlődését?

Az ipari parkok mára a modern gazdaság alapköveivé váltak, mivel olyan komplex infrastruktúrát és szolgáltatásokat nyújthatnak, amelyek hatékonyan támogatják a vállalkozások működését. A jól megtervezett és rugalmas ipari park nemcsak helyszínt biztosít, hanem a vállalatok számára kézzelfogható gazdasági előnyöket is kínál. Lássuk, miben rejlik ezeknek a létesítményeknek az értéke, és hogyan járulhatnak hozzá a cégek sikeréhez!
2024. 12. 04. 14:30
Megosztás:

Könnyebb lesz 2025-ben első lakáshoz jutni?

Az utóbbi időben számos bejelentés elhangzott a kormány részéről az otthonteremtéssel, lakáshoz jutást segítő támogatásokkal kapcsolatban, az ingatlanárak emelkedése miatt azonban összességében nincsenek könnyű helyzetben azok a fiatal felnőttek, akik saját ingatlant szeretnének vásárolni. A money.hu szakértője most összegyűjtötte, milyen támogatásokra számíthatnak 2025-ben a 35 év alatti fiatalok, ha első lakásukat szeretnék megvásárolni.
2024. 12. 04. 14:00
Megosztás:

A legfontosabb jogi tudnivalók a munkáshitellel kapcsolatban

Újabb hitelkonstrukció lesz elérhető 2025 januárjától a magyar dolgozók számára. A munkáshitel 4 millió forint kamatmentes kölcsön felvételére biztosít lehetőséget 10 éves futamidő mellett, ami megkönnyítheti a fiatal munkavállalók pályakezdését.
2024. 12. 04. 13:30
Megosztás:

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.
2024. 12. 04. 13:00
Megosztás:

Hadiállapotot hirdettek Dél-Koreában

Tegnap az ázsiai ország elnöke észak-koreai felforgatókra hivatkozva hadiállapotot rendelt el.
2024. 12. 04. 12:30
Megosztás:

Elérhette a mélypontját a kínai gazdaság

Kínában a Caixin kutatócég által készített szolgáltatóipari beszerzési menedzser index novemberben 51,5-re csökkent az októberi három hónapos csúcsról, 52,0-ról, és elmaradt a várt 52,5-ös értéktől.
2024. 12. 04. 12:00
Megosztás:

A Wells Fargo varázsgömbje hétezret lát jövőre

A Wells Fargo elemzője szerint az S&P 500 index 2025 végére elérheti a 7.007 pontot, ami közel ezer pontos növekedést jelentene.
2024. 12. 04. 11:30
Megosztás:

Változatosan mozogtak a nemzetközi kötvényhozamok

A vártnál jobban nőtt az USA-ban a betöltetlen álláshelyek és (a magasabb fizetésért) a munkahelyükről saját akaratukból kilépők száma és töretlenül emelkedett a TIPP gazdasági bizalmi index is.
2024. 12. 04. 11:00
Megosztás:

Befektetők eltávolodnak a mémcoinoktól, mint például a PEPE, és az FXGuys-t választják valódi nyereség eléréséhez

A kriptovaluták vadnyugatán, ahol vagyonok születnek és tűnnek el pillanatok alatt, egy igazság uralkodik: a diverzifikáció a fenntartható hozamok életforrása.
2024. 12. 04. 10:30
Megosztás:

Kisebb emelkedés a nyugat-európai piacokon, bő egy hónapos csúcson a Stoxx600, rekordot döntött a DAX; a BUX gyengült

Kisebb emelkedéssel zárult a keddi kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, a Stoxx600 és a DAX 0,4%-kal kúszott feljebb, a német index napközben ráadásul rövid időre elérte 20000 pontot.
2024. 12. 04. 10:00
Megosztás:

Nagy Márton: meg kell erősíteni Európa versenyképességét, ebben jelentős szerep hárul az Európai Beruházási Bankra

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ma hivatalában fogadta Nadia Calviñót, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnökét. Nadia Calviño 2024 januárjában kezdte meg hatéves elnöki mandátumát. Hivatalba lépésekor azt a vállalást tette, hogy idén valamennyi EU-s tagországba ellátogat, ennek keretében került sor magyarországi látogatására.
2024. 12. 04. 09:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak a NAK és a MAGOSZ vezetői

Brüsszelben tárgyalt Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Cseh Tibor a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) főtitkára. A megbeszélések során a NAK és a MAGOSZ vezetői, a magyar gazdáktól kapott felhatalmazásnak köszönhetően, határozottan képviselhették a gazdák érdekeit és hangsúlyozták, hogy hazánk továbbra is elutasítja a KAP jövőjét megalapozó Stratégiai Dialógust és kiáll az agrártámogatások megőrzése mellett - tájékoztatott az MTI-nek szerdán megküldött közleményében az agrárkamara.
2024. 12. 04. 09:10
Megosztás:

Nagy-Britanniában nem veszik elég komolyan a kiberfenyegetettséget

A brit kormány mellett működő Országos Kiberbiztonsági Központ (National Cyber Security Centre, NCSC) vezetője szerint Nagy-Britanniában széles körben alábecsülik az ország kiberfenyegetettségét.
2024. 12. 04. 08:00
Megosztás: