Elérkezett a digitális faktoring kora: soha nem volt még ennyire egyszerű finanszírozáshoz jutni

Két héten belül két jelentős elismerést is kapott a Flexibill startup, amely Magyarország egyik legnagyobb múltú vállalata, a BÁV kötelékében működik. Októberben az eFinance & Fintech Festivalon Az év innovációja lett, majd nem sokkal később a HUNFINTECH kiadvány a 22 legígéretesebb fintech startup közé választotta. Különlegessége abban rejlik, hogy az országban egyedülálló módon, 100%-ig digitálisan finanszírozza meg a vállalkozások aktív számláit, így a számla kibocsájtójának nem kell hónapokat várnia a teljesítésre.

Annak ellenére, hogy a faktorálás alapvető banki szolgáltatás, mégsem hallunk róla sokat, mert a nagyobb pénzintézetek számára sokkal előnyösebb hitelnyújtásra törekedni, mint erre a megoldásra, ezért nem is hangsúlyozzák ezt a lehetőséget.

„A faktorálás Nyugaton elterjedt módszer, ugyanekkora piacra nézve tízszer annyian alkalmazzák, mint nálunk. Magyarországon jelenleg mindösszesen 4000 cég élvezi a faktorálás nyújtotta előnyöket. Ezen kíván változtatni a BÁV Faktor, amely hazánk legnagyobb nem banki hátterű faktor cége. Tulajdonosa, a BÁV, a legrégebben működő magyar cég, mely már 250 éves múltra tekint vissza” – avatott be Rátkai Tamás, a BÁV Faktor vezérigazgatója.

Számlakifizetés azonnal

A BÁV Faktor nemrégiben létrehozott egy fintech startupot Flexibill néven, amelyben lehetővé vált a digitális faktorálás: a korábban papírigényes folyamat teljesen online, papírmentes, transzparens és villámgyors változata.

Ez azt jelenti, hogy már szerződéskötéskor sincs szükség személyes találkozásra, elektronikus aláírással, online indítható a folyamat, az ajánlatadás is csak pár kattintás. Szintén ily módon történik a kockázatkezelés és a számla leadása is a Flexibill appon keresztül. Mindezeket követően gombnyomásra érkezik a pénz.

„Még mindig kevesen vannak tisztában a faktorálás előnyeivel, annak ellenére, hogy a késleltetetett fizetés problémája nagyon is sok vállalkozást érint. Minél nagyobb a számlát befogadó cég, annál több időt kell várni a kiegyenlítésre. Ez ma 30–60 napra vagy annál többre is kitolódhat. Jelentősebb tétel esetén egy ilyen helyzet akár likviditási gondokat is okozhat annak a vállalkozásnak, amely tehetetlenül vár a pénzére” – mutatott rá Rátkai Tamás.

Erre a problémára nyújt megoldás a faktoring, melynek keretében a faktor cég gyakorlatilag megveszi a kibocsájtott számlát, amit még aznap ki is fizet, a számla tényleges befogadója pedig a faktor cégnek teljesíti a határidő lejártakor a számlán szereplő összeget.

Az idő pénz! – ez különösen igaz magas inflációs közegben

A Flexibill alkalmazás letöltése után megnyílik az út mindenki számára, hogy éljen a digitális faktorálás lehetőségével. A teendője csupán annyi, hogy az applikációban megadja a szükséges adatokat és feltölti a kért dokumentumokat.

„A BÁV Faktor a legtöbb banki szereplővel ellentétben kis összegű kifizetést is szívesen teljesít. Ez főként annak köszönhető, hogy az applikáció automatizáltan működik, ezért lényegtelen, hogy 50 ezer vagy 50 millió forintos kifizetésről van-e szó. További nagy előnye, hogy igénybe veheti olyan frissen alakult cég is, amely még banki hitelkeretre nem lenne jogosult, mivel ebben az esetben nem a számla kibocsájtójának, hanem a számla befogadójának a hitelképességét vizsgáljuk” – hangsúlyozta a BÁV Faktor vezérigazgatója.

A szakember azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az alkalmazást a regisztrációt követően nem kötelező folyamatosan használni, az ingyenes fiók attól kezdve bármikor rendelkezésre áll a meghatározott keret erejéig.

„Korábban is megfigyelhető volt, hogy nehéz gazdasági helyzetben megemelkedett a faktorálás iránti igény, viszont ez az első olyan kor Magyarországon, hogy recesszív gazdasági környezetben digitálisan elérhető a faktorálás. Ez egy plusz lehetőség, ami válság idején kisegítheti a vállalkozásokat, egyfajta biztonsági háló, amire bármikor támaszkodhatnak” – tette hozzá Rátkai Tamás.

Napjainkban különösen lényeges az is, hogy a pénzünkhöz mielőbb hozzájussunk, hiszen a magas infláció miatt nagy rá az esély, hogy ha 30, vagy éppen 60 nappal később kapjuk kézhez, jóval többet veszítünk belőle, mint amilyen költséggel a faktorálás jár.

Szakmai elismerések, integrációk

A Flexibill októberben az eFinance & Fintech Festivalon Az év innovációja lett, majd nem sokkal később a HUNFINTECH kiadvány a 22 legígéretesebb fintech startup közé választotta.

„Nagyon értékesek számunkra ezek az elismerések, mert azt igazolják, hogy innovációnkkal valós megoldást kínálunk egy sokakat értintő problémára. A BÁV Faktor valamennyi faktorálása ma már a Flexibill alkalmazáson keresztül történik, így egyszerűbbé és gyorsabbá téve a tranzakciót, ez idén is már több milliárd forint forgalmat jelent. Egyre több cég keres meg bennünket, amelyek szeretnék saját fintech megoldásukkal építeni a Flexibillt. Ezen a területen is terveink szerint haladunk, hiszen idei céljaink között szerepelt, hogy találjunk olyan magyar fintech megoldásokat, startupokat, illetve applikációkat, amelyekhez mi is csatlakozni tudunk. Fontosnak tartjuk, hogy az egyéb pénzügyi lehetőségek mellett a faktorálás is minél szélesebb körben elérhető legyen, ezért tárt karokkal fogadunk minden ilyen jellegű kezdeményezést” – zárta gondolatait a BÁV Faktor vezérigazgatója.


Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás: