Elfogadták! Így változott a 65 év felettiek kedvezményes utazása

A közforgalmú személyszállítás során a 65. életévüket betöltött személyek életkoruk alapján díjmentesen utazhatnak, pusztán személyazonosító okmányuk felmutatásával. Számukra már nincs szükség utazási utalványra az ingyenes utazáshoz. Azok a személyek viszont, akik még nem múltak el 65 évesek, de nyugdíjban vagy egyéb meghatározott ellátásban részesülnek, éves utalvány alapján vehetik igénybe az utazási kedvezményeket.

Elfogadták! Így változott a 65 év felettiek kedvezményes utazása

Az „Ellátottak utazási utalványa” a 85/2007. (IV. 25.) Kormányrendelet értelmében évente 16 alkalommal 50%-os, és 2 alkalommal 90%-os mértékű kedvezményre jogosít a következő közlekedési eszközökön: vasút, HÉV, elővárosi és helyközi autóbusz, komp, illetve rév.

Kevesen tudják!

Két 50%-os kedvezmény összevonásával akár egy 90%-os kedvezmény is érvényesíthető.

Az utalványokat a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága minden évben legkésőbb március 31-éig postai úton küldi meg az arra jogosultaknak.

Fontos tudni, hogy az utalvány elnevezése nem "nyugdíjas utazási utalvány", hanem "ellátottak utazási utalványa", mivel nemcsak a nyugdíjasok, hanem más ellátásban részesülők is jogosultak rá.

Ki jogosult az utazási utalványra?

Az alábbi személyek kaphatják meg az ellátottak utazási utalványát, amennyiben az adott évben még nem töltötték be a 65. életévüket:

- Saját jogú nyugellátásban vagy azzal egyenértékű ellátásban részesülők (ideértve a nemzetközi saját jogú öregségi nyugdíjakat is),

- Hozzátartozói nyugellátásban részesülők: özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói ellátás, özvegyi járadék,

- Akik 2011. december 31-éig betöltötték az 57. életévüket, és ezen a napon korhatár előtti öregségi nyugdíjban részesültek (pl. előrehozott, csökkentett összegű, korkedvezményes, korengedményes, művészek, szolgálati, polgármesterek, országgyűlési és EP-képviselők nyugdíja),

- Akik rokkantsági ellátásban részesülnek és 2011. december 31-én I. vagy II. csoportos rokkantsági nyugdíjra voltak jogosultak, illetve akiknek az egészségi állapota a komplex minősítés szerint 30%-os vagy annál rosszabb,

- Akik rokkantsági ellátásban részesülnek, 2011 végéig betöltötték az 57. életévüket, és akkor III. csoportos rokkantsági nyugdíjban vagy rendszeres szociális járadékban részesültek,

- Akik rokkantsági járadékban, nemzeti gondozási díjban vagy helytállási pótlékban részesülnek,

- Külföldről hazatelepült magyar állampolgárok, akik külföldön kapnak nyugdíjat,

- Nyugdíjsegélyben részesülő egyházi személyek,

- Gyám és gyámolt, illetve gondnok és gondnokolt személyek,

- Gyermekvédelmi nevelőszülők, valamint az általuk gondozott ideiglenesen elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermekek.

Fontos tudnivaló:

A gyám és gyámolt, illetve a gondnok és gondnokolt, valamint a házas- vagy élettársak, ahol az egyik fél betöltötte a nyugdíjkorhatárt, közösen is használhatják az utalványt.

Mire kell figyelni?

A kedvezményes utazási igazolvány egész évben érvényes, így érdemes azt gondosan megőrizni, mert csak kivételes esetekben pótolható vagy cserélhető.

Pótlásra kizárólag az alábbi esetekben van lehetőség:

- Ha az utalványt ellopták, és ezt rendőrségi jegyzőkönyv, bejelentés vagy feljelentés igazolja,

- Ha az utalvány elháríthatatlan természeti katasztrófa (pl. árvíz, földrengés) miatt megsemmisült.

- Ha az utalvány más okból rongálódik meg, annak cseréje csak akkor lehetséges, ha az eredeti példány visszakerül a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz.

HIPA: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén

Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 05:00
Megosztás:

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
2026. 01. 14. 04:30
Megosztás:

Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság

Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
2026. 01. 14. 04:00
Megosztás:

A ZeCarb vezeti a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását a BS Energy braunschweigi biomassza erőművében

A ZeCarb által vezetett tanulmány az amin-eljárásra összpontosít – ez egy bevált, iparilag alkalmazott technológia (TRL 9), amely hatékonyan választja le a CO₂-t a biomassza-erőművek füstgázából.
2026. 01. 14. 03:30
Megosztás:

Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön

Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 14. 03:00
Megosztás:

Ömlenek az új társasházi lakások a piacra, az árak viszont leparkoltak

Látványos fordulatot hozott a 2026-os év eleje a társasházi új lakások piacán: az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az elérhető lakáskínálat számottevően bővült. A vármegyeszékhelyeken 30 százalékkal több hirdetésből válogathatnak az érdeklődők, mint egy évvel korábban.
2026. 01. 14. 02:30
Megosztás:

A nyugdíjasok elkezdtek félni Magyarországon

Jobban aggódnak a magyarok a nyugdíjas éveik miatt: erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása.
2026. 01. 14. 02:00
Megosztás:

Kellemetlen szerkezetben ért véget 2025 Magyarországon

Ma reggel a decemberi inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,3 százalékra lassult az novemberi 3,8 százalékról. Az adat minimálisan meghaladta az előzetes várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves csökkent az előző havi 4,1 százalékról 3,8 százalékra: itt is a bázishatás volt a meghatározó. 2025-ben átlagosan 4,4%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest.
2026. 01. 14. 01:30
Megosztás:

Ingatlanértékesítés utáni adózás 2026-ban – mennyit adót kell fizetni ingatlan eladásakor?

Az ingatlanértékesítések számának növekedésével párhuzamosan 2026-ban is kiemelt jelentősége van annak, hogy a magánszemélyek pontosan tisztában legyenek az ingatlan eladásából származó jövedelem adózásának szabályaival. A személyi jövedelemadó rendszerében ez az egyik legösszetettebb terület, ahol egyetlen hibás feltételezés is jelentős adókockázatot hordozhat.
2026. 01. 14. 01:00
Megosztás:

Megvan, mennyivel drágulnak a bankszámlák idén

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. A lakossági bankszámláknál azonban van egy csavar a díjemeléssel kapcsolatban.
2026. 01. 14. 00:30
Megosztás:

Újraalakulása óta először lép fel a Kispál és a Borz a Művészetek Völgyében

A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
2026. 01. 13. 23:59
Megosztás:

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az iráni tüntetőknek

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
2026. 01. 13. 23:30
Megosztás:

Ezért fontos most ellenőrizni a biztosítási szerződéseinket

Célszerű átnézni a biztosítási szerződéseket, hogy milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaznak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményében.
2026. 01. 13. 23:00
Megosztás:

Nőtt tavaly a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma

Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) kedden közzétett adataiból.
2026. 01. 13. 22:30
Megosztás:

A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?

A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
2026. 01. 13. 22:00
Megosztás:

Hol érdemes most síelni Magyarországon?

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott.
2026. 01. 13. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 01. 13. 21:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás: