Elhárult az áramhiány veszélye Franciaországban

Elhárult az áramkimaradások veszélye Franciaországban, miután újabb atomreaktorok álltak üzembe a karbantartási munkák végeztével, és az időjárás is kedvező - mondta szerdán Olivier Véran kormányszóvivő.

Elhárult az áramhiány veszélye Franciaországban

A lakossági energiaellátás 70, a vállatokénak pedig 55-60 százalékát biztosító 56 atomreaktor közül immár 42 üzemel. "Az áramkimaradás veszélye ezen a télen elhárulni látszik köszönhetően annak, hogy az atomerőműveink működése fokozatosan újraindult, valamint az időjárási viszonyoknak is. Az energiatakarékosság terén kellő erőfeszítést tett az állam, a vállalatok és minden francia" - hangsúlyozta a kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatóján.      "Ez tehát egy igazán megnyugtató hír, de nem tántoríthat el minket a célunktól, amely továbbra is az energiatakarékosság" - tette hozzá.

Emmanuelle Wargon, az energiaszabályozásért felelős bizottság elnöke december végén jelezte, hogy január közepe előtt semmiképpen nem kell számítani tervezett és előre bejelentett áramkimaradásokra, miután "a franciák tényleg meghallották" a felhívást az energiatakarékosságra, és a fogyasztás 9 százalékkal csökkent az elmúlt négy hónapban Franciaországban. A franciák energia-megtakarítása a két ünnep között is folytatódott, de az elektromos hálózat működtetéséért felelős állami szerv, az RTE szerint még nem érte el a célul kitűzött jelképes 10 százalékot.

Olivier Véran szerdán megerősítette, hogy a fogyasztáscsökkenés globális és hosszú távú célja Franciaországnak, nem csak az energiaárak emelkedése miatt, hanem a klíma és az emberiség védelme érdekében is.

Franciaország az elmúlt 42 évben tavaly először áramimportra szorult, miután a tervezett éves karbantartási munkálatok elhúzódása és a hosszabb ideig tartó javításokat igénylő korróziós problémák miatt - amelyeket a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben elhalasztottak - a termelés alacsony szintre süllyedt. Január végéig várhatóan 46 reaktor fog működni. Az esetleges téli áramhiányok kezelésére december elején szimulációs gyakorlatot is szerveztek az energetikai hatóságok.

A francia kormány októberben egy több évre szóló energiatakarékossági programot mutatott be, amely egyben segítheti, hogy a tél folyamán ne legyenek ellátási kimaradások, és az ország felkészüljön a klímaváltozás kihívásaira. "Az a cél, hogy néhány nagyon egyszerű mechanizmussal sikerüljön közösen a hétköznapi fogyasztást 10 százalékkal csökkenteni" - mondta akkor Emmanuel Macron államfő. 

A kormány által meghirdetett legfőbb intézkedések lényege, hogy kevesebb fűtésre és világításra, valamint a pazarlás elkerülésére ösztönzik - mindenekelőtt a fogyasztás csúcsidőszakaiban - a lakosságot, az önkormányzatokat és a vállalatokat, ismét az otthoni munkavégzést helyezik előnybe a közigazgatásban, amelyhez 15 százalékkal növeli a rezsiköltségek fedezésére a munkavállalóknak folyósított napidíjat a kormány, és anyagi támogatást nyújt az autómegosztáshoz is.


Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás: