Elindultak a CAF-villamosok a felújított 50-es vonalán

Elindultak az alacsonypadlós, korszerű, a 21. századi közlekedéshez méltó CAF-villamosok a felújított 50-es vonalán Budapesten - jelentette be a főpolgármester csütörtökön a villamos Határ úti végállomásán tartott sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, a jövőbe vezető út a minőségi közösségi közlekedésen keresztül vezet. Megjegyezte: nemcsak a belső, hanem a külső kerületek is szenvednek az átmenő forgalomtól, attól, hogy naponta több százezer autó érkezik a városba, és ennek az egyedüli alternatívája, ha a közösségi közlekedés színvonalát versenyképessé teszik a gépjármű-közlekedésével.

Hozzátette, ezért fontos, hogy az 50-es villamos vonalán elindultak szeptember 1-jén az alacsonypadlós CAF-járművek, ezzel ugyanis akadálymentessé teszik a villamosjáratot, és talán visszaadják a közösségi közlekedés népszerűségét, amelyet a koronavírus-járvány idején részben elveszítettek.

Emlékeztetett: számos, a dél-pesti régió közlekedését érintő fejlesztés van folyamatban, például a 3-as metró felújítása és a Határ úti metrómegálló aluljárójának akadálymentesítése. Felidézte azt is, a Fővárosi Közgyűlés biztosította a 14 évnél fiatalabbak ingyenes közösségi közlekedését, és reményét fejezte ki, hogy a tanév első napján is sokan választották közülük ezt a lehetőséget.

Karácsony Gergely kifejtette: Budapestnek, Magyarországnak és az egész világnak szembe kell néznie az energiaválsággal, a megélhetési és klímaválsággal, és ilyenkor fontos minden fejlesztés, amely a fenntarthatóságot, az energiatudatosságot, az energiaforrások tudatosabb használatát segíti elő.

Felhívta a figyelmet arra, hogy fontos megbecsülni a fejlesztéseket, amelyeket a háború és a háború által generált és mélyített válságok idején a főváros, erejét megfeszítve, el tudott érni. Elmondta: a fővárosi önkormányzatnak 51 CAF-villamos megvásárlására van szerződése, és "minden követ megmozgat", hogy forrást találjanak a beszerzésükre. Hétfőn tárgyal Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel - folytatta -, és reményét fejezte ki, hogy szót tudnak váltani arról is, ha megérkeznek az európai uniós források, azt fel tudják-e használni a CAF-villamosok beszerzésére.

Az 50-es villamos vonalán több helyen átépültek a megállók, felújították a vágányokat és az áramellátási rendszert, hogy azon a vonalon is tudjanak közlekedni az alacsonypadlós CAF villamosok.

Gajda Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Kispest polgármestere felidézte, hogy 1880-ban indult el a gőzvontatású vasút, amely a lőrinci téglagyárat kötötte össze Kispesttel és Budapesttel. A kispestiek aztán néhány év alatt elérték, hogy az eredetileg teherszállításra épített vonalon személykocsik is közlekedjenek. Ez a vonal azóta is összeköti a fővárost és a két kerületet - emelte ki a XIX. kerület polgármestere.

Hozzátette: a főváros, a XVIII. és a XIX. kerület közösen, idő előtt teljesítette a vonal korszerűsítésére tett ígéretét, és reményét fejezte ki, hogy az Üllői út, majd az Ady Endre út felújítása is hasonló módon, a válságos időszak közepén is megvalósulhat.

Kunhalmi Ágnes (MSZP), Pestszentlőrinc-Pestszentimre országgyűlési képviselője arról beszélt, egyik fő választási ígérete valósult meg azzal, hogy alacsonypadlós villamosok járnak az 50-es vonalon. Az ilyen fejlesztések óriási hatással vannak az olyan peremkerületekre, mint a XVIII. Megjegyezte: az alacsonypadlós villamosok közlekedése nagymértékben hozzájárul az utasok kényelméhez, emellett emelkedik a kerület ingatlanjainak értéke is.

Szaniszló Sándor (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere kiemelte: nagyon fontos, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is meg tudták újítani a villamos vonalát. Hozzátette: remélik, nemcsak az 50-es villamos vonalán, hanem később, a 42-es villamos meghosszabbításával - amely így elérné a XVIII. kerület központját is - további alacsonypadlós villamosok járnak majd a kerületben.


Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás: