Eljött a visszaélések bejelentésének új korszaka – De miért fontos ez?

Globálisan egyre fontosabb téma a vállalaton belüli visszaélések bejelentésének megfelelő kezelése, olyannyira, hogy az Európai Unió irányelvben tette kötelezővé az ilyen rendszerek bevezetését. Első ránézésre ez újabb teher a cégeknek, azonban valójában mindenkinek érdeke, hogy megfelelően működő mechanizmust alakítson ki az ilyen bejelentésekre, amely hatékony, így csökkentheti a visszaélésekkel kapcsolatos károkat.

Mit jelent a whistleblowing?

A „whistleblowing” – avagy visszaélés-bejelentési eljárások alatt a szervezeteken belül történő, tisztességtelen magatartáshoz kapcsolódó tevékenységek az erre kijelölt csatornán történő bejelentését értjük.

A rendszerek kötelező kiépítése első ránézésre ez újabb költség a cégeknek, azonban az olyan problémák, mint a csalás, vesztegetés, korrupció, visszaélések, zaklatás, megfélemlítés, vagy más etikátlan magatartás mind olyan kockázatok, melyek – amennyiben felderítetlenek maradnak – pénzügyi és hírnévveszteséghez vezethetnek a vállalatok számára, így fontos, hogymegfelelő figyelmet kapjanak.

Az első és legfontosabb tényező a bejelentők megítélése és a velük szemben tanúsított magatartás. A társadalomban mára széleskörűen elfogadott nézet, hogy a szervezeten belüli visszaélések ellen küzdeni kell, sok szervezet azonban továbbra is árulóként tekint ezen személyekre és cselekedetükre megtorló magatartással felel. Ebből fakadóan csak az olyan hatékony, bizalmas és biztonságos visszaélés-bejelentési rendszerek működtetése szolgálhat pénzügyi és morális haszonnal a szervezetek számára, amihez a munkavállalók/partnerek bizalommal fordulhatnak, hiszen tudják, hogy az mind bejelentésüket, mind személyüket megfelelő módon fogja kezelni.

Jelenleg Magyarországon is gyerekcipőben jár még a visszaélések bejelentésének jogi szabályozása, ugyanakkor az Európai Unió már 2019-ben elfogadott egy irányelvet, melyet tavaly decemberig kellett volna a jogrendszerbe illeszteni. Számos tagállam – így Magyarország is – várhatóan 2022. év során tesz majd eleget ennek a kötelezettségének.

Most a 250 főnél nagyobb cégekre kell első körben alkalmazni a szabályokat, az 50-250 főt foglalkoztató vállalatok esetében 2023 decemberéig van idő a jogszabály kiterjesztésére. Az Irányelv értelmében közös minimumszabályokat szükséges meghatározni a visszaélést bejelentő személyek részére, meghatározták, hogy pontosan milyen alkalmazási területeken, mely személyek részére, milyen ügyekben, milyen körülmények között kell biztosítani az akár anonim bejelentési lehetőséget és előírja, hogy a megfelelő bejelentési csatornákat biztosítva, ezeket milyen módon működtetve kell biztosítani a bejelentők védelmét.

Milyen a hatékony visszaélés-bejelentés?

Több fontos elvárás van arra nézve, hogy kell kinéznie egy hatékony visszaélés-bejelentős rendszernek. Pszichológiai szempontból kulcsfontosságú a megbízhatóság és az anonimitás, hiszen ezekkel lehet arra ösztönözni a résztvevőket, hogy jelentsék a tudomásukra jutott törvénysértést vagy etikátlan magatartást. Jelenleg a jogi szabályozás hiányában bizonyos cégek belső rendszert üzemeltetnek erre a célra, mások független, harmadik személy által üzemeltetett bejelentős rendszert tartanak fenn. Ezeken túl a bejelentők fordulhatnak különböző állami szervekhez vagy végső esetben a médiához. Utóbbi persze a szervezet szempontjából már a legrosszabb eshetőség, hiszen nem tudja kontrollálni az eseményeket.

A bejelentőket akkor lehet az első két csatorna felé terelni, ha megteremtjük azok hatásosságát és a bizalmat a szereplőkben, hogy ne tartsanak az esetleges retorzióktól. A felmerült kételyeket úgy lehet a legkönyebben eloszlatni, ha a szervezet egy olyan támogató és megbízható felületet nyújt a bejelentés megtételére, ahol a bejelentő saját magát és az általa megtett bejelentést is egyaránt biztonságban érezheti. Azaz, ha a rendelkezésére áll egy olyan felület, amely egyrészt biztosítja a teljeskörű és időszerű kivizsgálást, valamint teljes anonimitást képes nyújtani a bejelentő kilétére vonatkozóan.

A vállalkozások számára versenyjogi szempontból is jelentős előnnyel járhat, ha egy jól működő visszaélés-bejelentő rendszert alkalmazva elsőként értesülnek a cégen belül elkövetett visszásságokról.

Köztudott ugyanis, hogy a versenyjogi jogsértések, így például a jogellenes árrögzítés, piacfelosztás, közbeszerzési és egyéb versenyeztetési eljárásokban való összejátszás jelentős negatív következményekkel járhatnak a cégek számára. Az ilyen jogsértést elkövető cégek nemcsak súlyos – akár több százmillió forintos – bírságot kockáztatnak, hanem egyben évekre is kizárhatók a közbeszerzési eljárásokból, a kárt szenvedett szerződő partnerek pedig könnyített feltételekkel kártérítési pert indíthatnak ellenük. Aversenyjogi jogsértés elkövetése sok esetben a beszállítói státusz elvesztését szintén maga után vonja.  A cégeknek tehát alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy elsőként szerezzenek tudomást arról, hogy ha versenyjogi jogsértés gyanúja merülne fel, mivel ez esetben a magatartás mielőbbi korrekciójára és a jogsértés következményének enyhítésére sokkal nagyobb esély van.

A megfelelő visszaélés-bejelentési rendszer lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozás a jogsértés gyanújának észlelése esetén maga vizsgálja ki a jogsértést és maga tegye meg a megfelelő lépéseket a következmények enyhítése érdekében, erre ne informátori bejelentés alapján indított hatósági vizsgálat keretében kerüljön sor.

Persze a hatékony visszaélés-bejelentő rendszernek nem csak versenyjogi, hanem munkajogi vonatkozásai is vannak, hiszen a cégen belüli etikátlan magatartást, például a munkahelyi zaklatást vagy az alá-fölérendeltségi viszonnyal történő visszaélést is kiszűrheti. Ezzel pedig akár jelentős kártérítési kötelezettségtől mentesülhet a cég.

Az adatvédelem kritikus szerepet játszik a visszaélés-bejelentő rendszerszerek kiépítése és üzemeltetése során, mivel a bejelentések óhatatlanul személyes adatokat, de bűncselekménynek minősülő, vagy szexuális visszaélés tárgyú bejelentések esetén akár különleges személyes adatokat is tartalmazhatnak. A rendszerek a bevezetésükkel kitűzött célt abban az esetben tudják elérni, ha azzal kapcsolatban a magasfokú bizalom van a szervezeten belül, vagyis a bejelentést tervező munkavállalók bizonyosak afelől, hogy személyazonosságuk, illetve az általuk tett bejelentés megfelelő kezelése garantált, amely az adatvédelemre vonatkozó követelmények maradéktalan érvényesítése nélkül elképzelhetetlen.

Egy biztonságos és bizalmas visszaélés-bejelentő rendszer növeli a szervezeten belüli biztonságérzetet mind a munkavállalók mind a vezetőség részéről, erősíti a bizalmi alapon működő cégkultúrát, teljeskörű és hatékony megoldást nyújt a fennálló gyanús esetek gyors kiszűrésére és azok megfelelő belső kezelésére, mielőtt azok jogi vagy reputációs problémákhoz vezetnének.

„A legjobb vezető is csak akkor képes helyes döntéseket hozni, ha a megfelelő információ időben elér hozzá - problémák, helyzetek, sikerek és kudarcok egyaránt. Egy hatékonyan működő bejelentővonal képes lehet megmutatni egy üzleti vállalkozás vezetői számára valós problémák sorát. Értse mindenki helyesen, de olyan, mint amikor nagy napfényben felveszünk egy jó minőségű polarizált napszemüveget - hirtelen sok részlet láthatóvá válik, amit addig nem láttunk a sok fénytől. A védett bejelentés lehetőségének megléte a erősíti a bizalmat a munkavállók és munkáltató, valamint üzleti partnerek és a vállalkozás között, a vezetők pedig tisztább képet kapnak olyan területekről, melyek ennek hiányában rejtve maradnának” - mondta Antal Lajos, a Deloitte Central Europe Kiberbiztonsági szolgáltatások üzletágának vezetője.

A felelősségi körök elválasztásának elve alapján a bizalom megteremtésére egy, a szervezet operatív működésétől független, harmadik fél által üzemeltetett bejelentő rendszer a legalkalmasabb. Ezek a rendszerek (a harmadik fél folyamatba való beiktatásával) nagyobb eséllyel képesek a névtelenség garantálása mellett a bejelentések megfelelő, megbízható és diszkrét kezelésére, időben történő feldolgozására. A független harmadik fél beiktatásával ugyancsak elkerülhető az az eset, hogy a bejelentő vonal kezelőjére tett panasz / bejelentés összeférhetetlen helyzetet eredményezzen.

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás: