Elkezdődött a 31. Művészetek Völgye Fesztivál

Július 22-én elindult a Művészetek Völgye Fesztivál, ahol egészen július 31-ig 2000-nél is több programmal várják a fesztiválozókat Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre. A koncertek mellett már az első napon színházi bemutatóval, a Mr. és Mrs. premierjével várják a nagyérdeműt, de a 10 nap alatt rengeteg színházi, újcirkuszi, kortárs irodalmi produkció, kézműves vásár, izgalmas beszélgetések, workshopok, kiállítások, bringatúrák, sőt terepfutó verseny is lesz az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján.

Elkezdődött a 31. Művészetek Völgye Fesztivál

A Művészetek Völgyében mindenki megtalálhatja a saját ritmusát: a Panoráma Színpadon olyan előadók játszanak, mint az Aurevoir, a Bagossy Brothers Company, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Carson Coma, a Csík zenekar, a Budapest Bár, az Anna and The Barbies, a hiperkarma, az Elefánt, a Vad Fruttik, az Esti Kornél, a Margaret Island, a 30Y, Szabó Balázs Bandája, Dés László vendégeivel érkezik, a Parno Graszt pedig itt ünnepli 30. születésnapját. A Kőbánya Udvarában játszik majd többek közt a Klasszik Lasszó, debütál a fesztiválon Tátrai Tibor új zenekara a godfater., a Jazztelen, a Platon Karataev, az Ivan & The Parazol, a Hősök, a Sorbonne Sexual, a Ruby Harlem, a Subtones, a Fran Palermo, a Middlemist Red, a Konyha és a Mattset is.

A Művészetek Völgyében emellett külön helyszínt kap a folk, a világzene, a jazz és a komolyzene is. A fesztiválon ismét megszólalnak a némafilmek is: a Némafilmhez filmzenét!, a Nemzeti Filmintézettel közös pályázat nyertesei a régi mozik hangulatát idézik meg négy estén keresztül a Filmio Pajta Mozgóban, ahol győztes zeneművüket adják majd elő élőben a vetítés alatt. 

A magyar streetart egyik legismertebb művésze, Void is ott lesz a fesztiválon, aki Kapolcs Fő terén, a közönség előtt készíti el A város arca című monumentális alkotását július 23-án. Az elkészült alkotást az Országút Magazin és a Művészetek Völgye jótékonysági árverésre bocsátja a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Centrum javára, ahol az összegből a kiságyakat szeretnének megújítani. A város arcára a fesztivál végéig lehet majd online licitálni.

Az első nap debütál a taliándörögdi Színház Színpadon a fesztivál saját darabja, a Mr. és Mrs., amely főszereplői Janza Kata és Szabó P. Szilveszter lesznek. A Színház Színpadon emellett minden nap más-más társulat bútorozik be, a 10 nap alatt láthatjuk többek közt az Art-Színtér, az Orlai Produkció és a Nézőművészeti Kft. darabjait is. A vigántpetendi hatalmas Cirque du Tókert is varázslatos előadások helyszíne lesz csillagos tetejével: itt lép fel a Recirquel újcirkusz-társulat, akik My Land c. előadásukkal érkeznek, a Duda Éva tánctársulat a Ramazurit hozza el a fesztiválra, Szlovéniából érkezik Andrej TomŠe zsonglőr és a Firebirds is látványos produkcióval, valamint minden nap workshopokkal készül a Völgyre. A Cirque du Tókert ad majd otthont a Danubia Zenekar és Oláh Ibolya koncertjének is, az Opera pedig a Háry Jánossal érkezik. 

Természetesen idén is a Művészetek Völgyébe költözik a Momentán Társulat, irodalommal tölti meg a fesztivált a Kaláka Versudvar, a Poket Zsebkönyvek Udvara és a Petőfi Udvar, különféle művészeti előadásokkal, workshopokkal, beszélgetéssekkel készül a MANK Art Porta, a Diabelli, az Analóg Udvar, a Tarisznya Evangélikus Udvar, a LéleKzet Református Udvar, az Ősök Háza, a LEMangUria vagy éppen a Petendi Pajta. A Művészetek Zöldje helyszínen a látogatók a környezetvédelemről, a környezettudatos életről tanulhatnak. Hobo ezúttal is a Hobo Udvarban minden nap saját előadásokkal és beszélgetésekkel készül.

A Művészetek Völgye szervezői 0-99 éves korig mindenkire gondoltak a programok kitalálásakor, így a gyermekek számára is számos izgalmas programmal készültek. A Pest-Buda Udvarban interaktív játékok, gyerekkoncertek, bábelőadások, az Egyszülős Központ szervezésében mesedélután, illetve beszélgetések várják a családokat, a Kőbánya Udvarban „babakocsma” és interaktív zenés-mesés koncertek, a Kaláka Versudvarban mondókás móka és gyerekkoncertek, a Hagyományok Háza Folkudvarban népi játéktér szolgálja a családok szórakozását. A fesztiválra a belépés hat éven aluliak számára ingyenes, de a programfüzetben és a honlapon a Gyermekvölgy fül alatt található programok 14 éves korig 1500 Ft-os, kedvezményes jeggyel látogathatók. A gyerekek kísérőire is érvényes a kedvezményes belépőár, maximum két főig. 

A fesztiválon ingyenes Csigabusz közlekedik a három település között, idén újdonságként pedig esténként Veszprémbe és Tapolcára is el lehet jutni az ingyenes járatokkal, így a látogatók ott is megszállhatnak és biztosítva van számukra a kényelmes hazajutás éjszaka is. A Művészetek Völgyébe a MÁV és a Volánbusz járataival 50% kedvezménnyel lehet eljutni. 

A fesztivál idén 40 helyszínen, 2000-nél is több programmal várja a fesztiválozókat július 22. és 31. között. A programokat a www.muveszetekvolgye.hu oldalon lehet böngészni vagy a Művészetek Völgye saját mobilapplikációjában. 


Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás: