Elmaradt a téli feltöltődés: jelentős a talajok vízhiánya

Az elmúlt százhúsz év egyik legszárazabb esztendeje áll mögöttünk, és úgy tűnik, idén télen elmarad a talajok téli nedvességgel való szokásos feltöltődése. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint az ország délnyugati és északkeleti sarkait kivéve jelentős, 50-90 mm nedvesség hiányzik a felső egy méteres talajrétegből, ami esetleges tavaszi vagy nyári aszályok előfordulásakor jelentősen felerősítheti azok kártékony hatását.

Elmaradt a téli feltöltődés: jelentős a talajok vízhiánya

„A legutóbbi elérhető adatok szerint az ország jelentős részében mindössze 60-70 százalékos a talajnedvesség a 0-100 centiméteres rétegben, noha ilyenkorra a talajfagyok és az átlagosnál csapadékosabbnak számító január hónap miatt gyakran eléri a 100 százalék közeli szintet is – mutat rá Polgárné Sarok Edit, az Agroinform.hu szakújságírója. – December vége óta az ország jelentős hányadán csak nagyon kevés csapadék hullott, az immár hetek óta tartó szokatlanul szeles időjárás tovább szárította a talajok felső rétegét. A főváros környékén, illetve az Alföld északi és nyugati részén a felső húsz centiméteres rétegben a talajnedvesség a kritikus 40 százalék közelébe, egyes helyeken az alá süllyedt.”

Bár az őszi vetések, mind a kalászosok, mind a repce egyelőre jó állapotban vannak, a talajok jelenlegi állapota miatt már egy rövidebb tavaszi aszály is érzékenyebb veszteségeket okozhat ezekben a kultúrákban is.

Csakis az öntözés a hosszú távú megoldás

A klímaváltozás láthatóan nem a jövő, hanem már a jelen problémája. Magyarország éghajlata a modellek szerint egyre melegebbé és szárazabbá válik, és noha a lehulló csapadék átlagos éves mennyisége csak kismértékben esik vissza, eloszlása a jelenleginél is jóval rapszodikusabb lesz, a hirtelen lehulló sok csapadék pedig elfolyik, így nem tud megfelelően hasznosulni. Az öntözés tehát egyre több helyen válik majd a termelés feltételévé.

Magyarországon tavaly 5 millió 49 ezer hektár mezőgazdasági területet műveltek (ennek 82 százaléka szántó), azonban mindössze 111 ezer hektáron öntöztek, ami alig több, mint a teljes terület 2 százaléka.

Szárazságtűrő fajták nemesítésével, valamint növénykultúra-váltással egy ideig lehet alkalmazkodni a változáshoz, az öntözhető területek nagyságának jelentős bővítése nélkül azonban a magyar mezőgazdaság jelenlegi termelési volumene hosszú távon nem lesz fenntartható.

Két pályázati forrás is igénybe vehető jelenleg öntözőrendszerek létesítésére: a még 2016-ban indult és jelenleg már mintegy 100 milliárd forintos keretösszeggel futó, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztését célzó kiírás esetébena támogatási kérelmek benyújtására az aktuális feltételek alapján idén év végéig van lehetőség több határnappal is. A másik futó pályázat az öntözési közösségeket támogatja, és bár eredetileg tavaly lehetett rá pályázni, a benyújtási határidőket szintén idén december 30-ig meghosszabbították.

Öntözés – de hogyan?

Bár léteznek elérhető támogatások, az öntözési beruházások drágák és számos engedélyhez kötöttek. Ezért egy ilyen projekt nagyon alapos és a hosszú távú hatásokat is figyelembe vevő tervezést igényel.

Az egyik legfontosabb kérdés annak eldöntése, hogy az öntözés felszíni vagy felszín alatti vízből történjen. Sajnos sok esetben jelenleg az a gyakorlat, hogy a gazdálkodó első lépésben rögtön kutat fúrat, mivel azt tartja hozambiztos megoldásnak – ez a gyakorlat tavaly év eleje óta, amikortól a talajvizet kitermelő kutakat már engedélyeztetni nem, csupán a létesítését megelőzően bejelenteni és az öntözési szakigazgatási szervvel (Nemzeti Földügyi Központ) jóváhagyatni kell, még tovább gyorsult.

„A felszín alatti víz utánpótlódása azonban sokkal lassabb annál, mint amilyen ütemben kitermeljük, és ha egy határon felül aknázzuk ki, azaz túltermelünk belőle, a kutak gyorsan elapadhatnak, és egyre mélyebben található vízadó rétegeket kell igénybe venni – figyelmeztet Csiszár Endre hidrogeológus. – A fenntarthatóság érdekében, ha mód van rá, mindig a gyorsabb ütemben utánpótlódó felszíni vizeket kell öntözésre használni. Ehhez országos szinten a felszíni tározás feltételeinek megteremtése által a vizek helyben tartására és hasznosítására, illetve a öntözőcsatorna-rendszerek minél kiterjedtebb, összefüggő hálózatának kialakítására van szükség.”

Amennyiben hasznosíthetófelszíni vizek híján mégis kizárólag a kút fúrása a megoldás, azt minden esetben szakkivitelezővel kell megépíttetni, mert akár a kútszerkezet nem szakszerű kialakítása, akár a kútgépészet rossz megválasztása az ignybe vett vízkészletek komoly mennyiségi és minőségi problémáit okozhatják, illetőleg a vízkivételi mű gyors tönkrementelét eredményezhetik. A nem szakszerűen kialakított kutak emellett súlyos környezeti károkat is előidézhetnek, mivel azok a számos területen kedvezőtlen minőségű talajvizet közvetlenül az alsóbb, az emberi tevékenységből eredő szennyezőanyagokkal szemben védett rétegekbe juttathatják.

A talaj állapota is döntő tényező

Ám hiába áll rendelkezésre a legmodernebb, megfelelő hozammal bíró öntözőrendszer, ha a talaj szerkezete nem megfelelő. A mezőgazdasági területek mintegy 60 százalékának valamilyen mértékben leromlott a szerkezete, a tömörödött, biológiailag degradált talajok pedig sokkal kevesebb nedvességet képesek eltárolni. Kulcsfontosságú feladat tehát a talajok szerkezetének helyreállítása, amelyhez nem elegendő egy vagy akár néhány év parlagon hagyás, hanem aktív talajjavító eljárások alkalmazására is szükség van.

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás: