Eltűnt az ingatlanpiacról a hitelre vásárlók nagy része

Nemcsak az egyre bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet van hatással az ingatlanvásárlókra, hanem az infláció miatt felfelé kúszó hitelkamatok is. Utóbbi a szakértők szerint jelentős visszaesést okozott a vevők számában.

Eltűnt az ingatlanpiacról a hitelre vásárlók nagy része

Az elmúlt hónapokban óriási infláció bontakozott ki, mely hatással volt a hitelkamatokra, ennek eredményeként pedig a hitelre vásárló vevők gyakorlatilag teljesen “felszívódtak” a piacról - magyarázta Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint sokan egyébként is meggondolják, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben bele merjenek-e vágni egy 20-25 éves elköteleződésbe.

A koronavírus, a háború vagy az energiaválság ugyanis mind bizonytalanságot okoztak az elmúlt években és hónapokban az ingatlanpiacon, de már azt is egyértelműen lehet érezni, hogy az emelkedő hitelkamatok miatt sokan kiestek a vevők közül - jelezte dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője is.

Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője szintén azt érzékelte az elmúlt hónapokban, hogy jelentősen csökkent a hitelre vásárlók száma. Míg korábban az ügyletek mintegy 70 százalékánál vettek igénybe banki hitelt a vásárlók, ez 50 százalék alá mérséklődött. Jellemzően egyébként ezek is a támogatott hitelek köréből kerülnek ki - tette hozzá.

Nincs ez másként a belvárosi ingatlanpiacon sem, hiszen mint Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője rámutatott: míg korábban jellemző volt, hogy a vételárnak akár 60-70 százalékát fedezték hitelből, ma már ez jellemzően csak 30-40 százalék.

Hasonlóképpen látja a helyzetet Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának vezetője, aki ugyancsak azt tapasztalta, hogy elkezdett csökkenni a hitelfelvétel az ingatlanvásárlásoknál. Ennek eredményeként a megszerezhető hitel összege is kisebb, mint ami sok esetben az ingatlan megvételéhez kellene. Az ingatlanközvetítő tapasztalatai szerint legfeljebb 40 millió forintos hitelt vállalnak be a vevők, ennél nagyobb összegekre ritkán akad példa.

Érezhető, hogy sokan bizonytalanok, inkább kivárnak, mivel nem mernek, nem akarnak ilyen kamatok mellett hitelt felvenni - mondta Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. irodájának szakmai vezetője is. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte a fiatalok körében még mindig érdemesebb a saját ingatlan után járó törlesztőrészleteket fizetni, mint a bérleti díjat. A fiatalok egyébként általában 20-30 százalék önerővel vásárolnak, a babaváró és a CSOK-támogatással együtt a hitel a vételár 60-70 százalékát is kiteszi az esetükben.

Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője ugyanakkor több olyan fiatal vevővel is találkozott, aki a háború és a jelenlegi gazdasági helyzet miatt nem merték megkockáztatni nagyobb hitelösszeg felvételét újépítésű ingatlan vásárlására, és inkább a használt ingatlanok piacán néztek körül. Mindenesetre csökkent a lelkesedés a hitelek iránt - tette hozzá.

Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője is úgy látja, hogy a lakóingatlanok vásárlóira most az jellemző, hogy kevésbé bátrak, így olyan ingatlanokat keresnek, melyeket hitel nélkül, vagy legalábbis a korábban tervezettnél jóval kisebb kölcsön segítségével is meg tudnak vásárolni. Ennek eredményeként a balatoni lakóingatlanok piacán is visszaesett az adásvételek száma.

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője szintén azt emelte ki, hogy rendkívül komoly hatással vannak az ingatlanpiacra a megemelkedett hitelkamatok, melyek miatt azt lehet látni, hogy a vevők egyre inkább készpénzért vásárolnak.

A szakértő egyébként azt tapasztalta, hogy az úgynevezett “zöldhitel” forrásainak elapadásával egyik pillanatról a másikra visszaesett a hitelek iránt érdeklődők száma. A magas kamat elriasztja őket, ráadásul sok ügyfélnek már a fizetése sem engedi meg a megnövekedett törlesztőrészletek finanszírozását.

Magyarázatként hozzáfűzte, hogy a  jelenlegi kamatszint mellett egy nettó 250 ezer forintos fizetésből mindössze 15 millió forint körüli hitel vállalható be. Ez jelentős önerő nélkül gyakorlatilag egyetlen budapesti ingatlan megvásárlásához sem elegendő. Kölcsönt ezért legfeljebb csak azok vesznek fel, akiknek kifejezetten magas a fizetése.

Ugyanez a helyzet Budán is. Szinte teljesen eltűntek a hitelre vásárló vevők, gyakorlatilag megfeleződött az ingatlanpiacon az érdeklődők száma - mondta Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai irodáinak régiós vezetője is. De persze a kamatok emelkedése nem csak az ingatlanvásárlókat érinti: a jelenlegi kamatok mellett nincs könnyű helyzetben az sem, aki most hitelből próbál felújításba, korszerűsítésbe kezdeni.

Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa szerint sokat segíthetne most az ingatlanpiacon a “zöldhitel” újragondolása, újjáélesztése. Annál is inkább, mivel a zöldhitel azt a célt szolgálta, hogy modern, energiahatékony otthonok épüljenek. Ez pedig hasznosabb cél, mint felújítási támogatásból újraburkolni a fürdőszobát, esetleg kicserélni a konyhapultot, vagy beállítani egy jakuzzit a teraszra - magyarázta a szakértő.

Amennyiben a támogatási rendszer kifejezetten az energiahatékonyságot célozná, vagy akár egy nagyon kedvező hitellehetőségnek a feltétele lenne egy komolyabb energiahatékonysági javulás, az ismét megmozgathatná az agglomerációs ingatlanpiacot. Ez a gyakorlatban egy olyan építésre és energetikai korszerűsítésre felhasználható zöldhitelt jelentene, melynek kamata a jelenlegi 10 százalék feletti kamatszint alatt maradna a támogatás révén, tehát valahol 5-7 százalék környékén alakulna - tette hozzá a szakértő.


Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás: