Emelkedett az euróövezet külkereskedelmi többlete

Szeptemberben az előző havinál és az elemzők által vártnál nagyobb kereskedelmi mérlegtöbblete alakult ki az euróövezetnek az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése szerint. Az idén szeptemberi többlet azonban így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól.

Emelkedett az euróövezet külkereskedelmi többlete

Szeptemberben 7,3 milliárd euró kereskedelmi mérlegtöbblete alakult ki az euróövezetnek az előző havi 4,8 milliárd euró után, magasabb a piac által várt 6,5 milliárd eurónál. Egy évvel korábban, 2020 szeptemberében 24,1 milliárd euró volt az euróövezet kereskedelmi mérlegtöbblete. Szeptemberben az euróövezet 209,3 milliárd euró értékben exportált javakat és szolgáltatásokat a világ többi részébe, 10,0 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az import 202,0 milliárd eurót tett ki, ami 21,6 százalékos növekedés a tavaly szeptemberihez képest.
    
Az euróövezeten belül a javak és szolgáltatások kereskedelmi forgalma 16,4 százalékkal nőtt a 2020 szeptemberihez képest 191,5 milliárd euróra az idén szeptemberben.
    
Januártól szeptemberig az euróövezet 1,775 ezer milliárd euró értékben exportált javakat és szolgáltatásokat a világ többi részébe, 14,7 százalékkal az egy évvel korábbi felett, és 1,643 ezer milliárd euró értékben importál, ami 17,7 százalékos növekedésnek felel meg. A külkereskedelmi többlet így 131,9 milliárd euró lett az idei első kilenc hónapban az egy évvel korábbi 151,2 milliárd euró után.
    
Az euróövezet tagországai az első kilenc hónapban az előző évihez képest 19,7 százalékkal 1,580 ezer milliárd euróra növelték kereskedelmi forgalmukat.
    
Az Európai Unió 27 tagországa szeptemberben 186,9 milliárd euró értékben exportált és 186,4 milliárd euró értékben importált javakat és szolgáltatásokat. Mérlegtöbblete 0,5 milliárd euróra zsugorodott az egy évvel korábbi 23,7 milliárd euróról. Az export szeptemberben 9,4 százalékkal, az import 26,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Az év első kilenc hónapjában az EU exportja a világ többi részébe 1,589 ezer milliárd eurót tett ki, 13,5 százalékkal az egy évvel korábbi felett, az import pedig 18,2 százalékkal emelkedett 1,497 ezer milliárd euróra. A különbözet az idén 92,0 milliárd euró többletet eredményezett a 2020-as 134,2 milliárd euró után. Az uniós tagállamok közötti kereskedelmi forgalom az idén szeptemberben 299,1 milliárd euró volt, 14,0 százalékkal a tavaly szeptemberi felett, az első kilenc havi pedig 2,487 ezer milliárd euró, 19,6 százalékkal a 2020-as felett.
    
Az idén szeptemberben Szlovákia, Dánia, Csehország és Ciprus kivételével minden uniós tagállam növelte az exportját az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb mértékben Görögország, 59,7 százalékkal, Románia 26,2 százalékkal és Finnország 25,7 százalékkal. A szlovák export 26,3 százalékkal csökkent éves összehasonlításban szeptemberben, a dániai 2,2 százalékkal, a csehországi 0,5 százalékkal, a ciprusi pedig 0,4 százalékkal.
    
Az egy évvel korábbihoz képest minden uniós tagállam növelte az importját az idén szeptemberben. A legnagyobb mértékben Szlovénia, 81,5 százalékkal, Litvánia 74,3 százalékkal és Görögország 73,0 százalékkal.
   
Magyarország az Eurostat jelentése szerint az idén január-szeptemberben 16 százalékkal növelte az exportját a 2020-ashoz képest. Ezen belül az uniós tagállamok felé 15 százalékkal, az unión kívülre 16 százalékkal. Az első kilenc hónapban a magyarországi import éves bázison 19 százalékkal nőtt, ezen belül az EU-ból és az unión kívülről egyaránt 19 százalékkal.
    
A magyar külkereskedelmi mérlegtöbblet az év első kilenc hónapjában 0,8 milliárd euró lett a 2020-as 2,8 milliárd euró után. Ezen belül az unió viszonylatában az idén 7,1 milliárd euróra csökkent a többlet a tavalyi 7,7 milliárd euróról, az unión kívüli viszonylatban pedig 6,3 milliárd euróra nőtt a deficit a 2020-as 4,9 milliárd euróról.

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás: