Emelőgép ügyintéző – biztonság és megfelelőség a kivitelezésben

Munkagépek a gazdaságban. A gazdaság szinte összes területén kerülnek alkalmazásra emelőgépek. Ezek működtetése és a biztonságos üzemeltetés körülményeinek biztosítása is képzett szakembert kíván. Ez utóbbi mindenhol kiemelten fontos, hiszen a vállalkozásoknak jogszabályi kötelezettsége is van.

Emelőgép ügyintéző – biztonság és megfelelőség a kivitelezésben

Az emelőgépek sokféle méretben és formában jelenhetnek meg

A gazdaság gördülékeny működéséhez számtalan különböző eszköz és munkaerő szükségeltetik. Előbbiek esetében nyilvánvalóan a különféle gépekre gondolhatunk, melyek a nagyobb volumenű munkákat is képesek elvégezni. Ezek lényegében a gazdaság összes területén jelen vannak, céljuk pedig az, hogy működésük során növeljék a termelékenységet és csökkentség a szükséges befektetett munka mértékét. Ezek a gépek a lehető legkülönfélébbek lehetnek, a technológia fejlődésével pedig folyamatosan javulnak.

A gépek és a munkaerő ugyanakkor meglehetősen szorosan összekapcsolódik. A munkagépek üzemeltetése szakképzett munkaerőt kíván, hogy azok biztonságosan és funkciójuknak megfelelően működjenek. Az gazdaság területén egyik leggyakrabban előforduló géptípus az emelőgép, melyre ugyanezen kritériumok vonatkoznak. A működtetés mellett azonban az üzemeltetés biztonsága is nélkülözhetetlen, ez pedig külön feladatkört teremt, amely nem más, mint az emelőgép ügyintéző munkája.

A biztonságos emelés

Hogy miért szükséges külön emelőgép ügyintéző a munkaterületekre és miben különbözik a működtetésért felelős munkavállalótól a válasz egyszerű, ám nem tudható le egy fél mondatban. Talán utóbbival érdemes kezdeni, hiszen ezáltal részben választ kapunk a kérdésfelvetés első részére is. Nos, míg a gépkezelő a gépek tényleges működtetését végzik, addig az emelőgép ügyintéző elsősorban a munkabiztonságra és a biztonságos üzemeltetésre figyel.

Egy emelőgép ügyintéző tehát lényegében magáért a gépért, annak állapotáért és a biztonságos működésért felel. Alkalmazásával megelőzhetők a munkahelyi balesetek és káresemények. A munkavédelmi előírások figyelembevételével és a műszaki állapot ellenőrzésével az emelőgép ügyintéző egy személyben garantálja azt, hogy a gazdasági munkafolyamatok problémamentesen, életet és egészséget nem veszélyeztetve zajlanak majd.

Az emelőgép ügyintéző a legnagyobb gépek biztonságáért is felel

Az emelőgépek szakértői

A fentiekből is jól látható, hogy az emelőgép ügyintéző egy hatalmas felelősséggel járó munkakör. Nem csak a munkavállalók, hanem a nagy értéket képviselő emelőgépek biztonságáért is ő felel. Épp ezért nélkülözhetetlen a megfelelő szakképzés. Az emelőgép ügyintéző képzés során minden olyan alapvető ismeretet elsajátíthatnak a résztvevők, melyek a munkakör betöltéséhez szükségesek. Megismerkednek a jogszabályi környezettel, a gépek működésével és a működtetésükre vonatkozó előírásokkal és még sorolhatnánk.

A képzést sikeresen elvégző, emelőgép ügyintéző képesítést szerző munkavállalók ezután lényegében egy emberként biztosítják a gazdasági folyamatok ezen szegmensének gördülékeny működését. Komoly felelőséggel járó, ám piacképes képesítést szereznek, mely által ők is hozzájárulhatnak a termelés és a gazdaság sikerességéhez, egyben pedig biztosíthatják a velük együtt dolgozók biztonságát.


Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás:

A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás:

Magyar Péter Lengyelországban: hogyan reagálhat a lengyel és a régiós tőkepiac?

A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyobb kapitalizációjú tőkepiacára, a lengyelre? Ezt járták körbe a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői.
2026. 05. 20. 19:00
Megosztás:

Közüzemi szolgáltatások ellenőrzése: több mint 2500 beadványt kezelt a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések túlnyomó többsége a számlázással és elszámolással kapcsolatos problémákra irányult.
2026. 05. 20. 18:30
Megosztás:

Jön a brit stabilcoin-szabályozás: új korszak előtt a tokenizált pénzügyek

A Bank of England már a következő hónapban bemutathatja azokat az új szabálytervezeteket, amelyek a rendszerszinten fontos stablecoinok felügyeletét rendezik az Egyesült Királyságban. Sarah Breeden, a brit jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint a cél nem a pénzügyi rendszer radikális felforgatása, hanem a meglévő alapokra épülő, biztonságos és innovatív digitális pénzügyi infrastruktúra kialakítása.
2026. 05. 20. 18:00
Megosztás: