„Engem félrevezettek, megtévesztettek” – Ezért figyeli az emelt díjas szolgáltatások piacát az NMHH

Kezdetben „Prémiumszolgáltatás” néven ismertük, de ma már csak „Emelt díjas szolgáltatásként” emlegetjük a 90-es és a 91-es kezdetű, valamint a 16-tal kezdődő öt- és hatszámjegyű telefonszámokat. Ezeknek az elterjedése óta különösen figyelnek az előfizetők és a hatóság is arra, hogy megelőzzék a magas telefonszámlákat, hiszen a múltban számos visszaélés történt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rövid történelmi áttekintést készített.

„Engem félrevezettek, megtévesztettek” – Ezért figyeli az emelt díjas szolgáltatások piacát az NMHH

A 90-es évek végén terjedt el, de még napjaikban is használt az „Emelt díjas szolgáltatás”, ami lényegében egy olyan szolgáltatás, ami magába foglalja a hívás díját és a kapott tartalomszolgáltatás árát is. A piaci igényeket figyelembe véve, 2006-tól új számtartományként jelent meg a 91-es telefonszám, ami az „Emelt díjas megkülönböztetett szolgáltatás”-t jelölte. Ez lehetőséget biztosított az olyan hívások kezdeményezésére is, amely nem jelentett a kiskorúak védelme érdekében mérlegelendő kockázatot. Az „Emelt díjas megkülönböztetett szolgáltatás” díja az évek során nem változott, jelenleg is legfeljebb bruttó ezer forint.

Az igényelt emelt díjas számok 2013-ban voltak a legnépszerűbbek, amikor megjelentek a 16-tal kezdődő, rövid kódokon elérhetővé tett emelt díjas szolgáltatások. Ekkortól már megkülönböztették a díjkorlátos, a díjkorlátmentes és a felnőtt szolgáltatásokat is.

Egyre több lett a panasz, de mindig ugyanaz

Az emelt díjas szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok a piacra kerülésüktől fogva jelen vannak. A panaszok jellemzően azóta sem változtak, általában a díjazással kapcsolatban „a nem én hívtam”, „nem hívtam annyiszor” és a „nem annyi ideig beszéltünk” jellegűek jelennek meg, illetve „a nem tudtam és nem tájékoztattak arról, hogy ez a hívás emelt díjas hívás”, „Engem félrevezettek, megtévesztettek” a jellemző típusok.

Az NMHH látókörében megjelent jogos előfizetői panaszok a 90-es évektől a 2010-es évek közepéig jellemzően a helyhez kötött analóg előfizetői hálózatokat érintő jogosulatlan hozzáférésből eredtek. Ezen visszaélések lehetőségét csak a technológiai fejlődés szorította ki.

SMS, felugró ablakok, téves vírusveszély

A rövid szöveges üzenetek (SMS) megjelenése lehetőséget biztosított a hívott és a fogadott SMS-alapú emelt díjas szolgáltatások terjedésének. A tartalomszolgáltatók ezeket a díjköteles üzeneteket heti vagy napi rendszerességgel küldték ki előzetes regisztráció alapján. Ezek miatt jelentős mennyiségű előfizetői kifogás érkezett, ezért az NMHH 2012-ben rendeletben szabályozta a fogadott emelt díjas SMS-eknek az alapértelmezett letiltását, továbbá minden emelt díjas korlátozásnak kizárólag csak az előfizető személyének az ellenőrzése utáni feloldhatóságát. Ezen hatósági rendelkezés az előfizetés jellegű és előzetes regisztrációhoz kötött emelt díjas fogadott SMS üzenetek vonatkozásában „a nem tudtam, hogy a kapott üzenetekért is kell fizetni” jellegű panaszok jelentős csökkenését eredményezte.

A következő jelentős problémával a hatóság az emelt díjas szolgáltatások nyújtása során 2017-ben szembesült. Ekkor már megjelentek az okostelefonok, amelyek magukkal hozták az úgynevezett „felugró ablakokat”. A kellően vonzó vagy ijesztő reklámok alkalmasak voltak arra, hogy egyetlen kattintással, illetve gombnyomással elindítsanak egy folyamatot, amelynek végén a gyanútlan telefonhasználó olyan emelt díjas szolgáltatás előfizetője lett, amire véletlenül iratkozott fel. Az NMHH ilyen felugró ablakú reklámokat a 90-647047 és a 90-647725 emelt díjas díjkorlátmentes számokon, valamint a 16036, a 16056 és a 161155 emelt díjas rövid számokon észlelt. A hatósági vizsgálat megállapította, hogy egyrészről egyáltalán nem volt igazolható a szolgáltatás igénybevételére ösztönző „vírusos”, illetve „kártevős” állapot valóságtartalma, másrészt a ténylegesen biztosított szolgáltatás nem a „vírusmentesítést”, „kártevőeltávolítást” eredményezte, hanem minden esetben az emelt díjas fogadott SMS-szolgáltatás megrendelésére – haszonszerzésre, csalásra – irányult. A rendőrségi eljárás nem tudta felderíteni az elkövetőket, ellenben a hatóság eredményesen lépett fel az érintettek kártalanítása érdekében.

Kártalanítás és visszatérítés is történt

Az ideiglenes intézkedésen túl átfogó vizsgálat is indult mindhárom mobiltelefon-szolgáltató vonatkozásában az emelt díjas szolgáltatások nyújtása során tanúsított szolgáltatói magatartások, valamint az észlelt, ismeretlen által elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének elkövetése miatt. A hatóság rendőrségi feljelentést is tett ez ügyben. A vizsgálat során a hatóság több súlyos jogszabálysértést, és egyes kötelezettségek elmulasztását állapította meg. Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató esetén megállapította, hogy olyan számhasználati szerződések alapján jogosítottak fel számhasználókat az emelet díjas szolgáltatás azonosítóinak a használatára, mely szerződések nem rendelkeznek a jogszabályban rögzített kötelező elemekkel.

A megtévesztéssel elkövetett visszaélések miatti kártalanítás 2019-ben zárult le. Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató kötelezettséget vállalt a károsult előfizetők teljes körének feltárására és kártalanítására. Ennek a hatóság által ki nem kényszeríthető kártalanításnak az együttes összege a három mobiltelefon-szolgáltatónál elérte a nettó 350 millió forintot. Ezzel a visszaéléssel érintett emelt díjas számokra kiszámlázott, és az előfizetők által befizetett díjak teljes mértékben történő visszatérítése már megközelítette a félmilliárd forintot. Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató a vállalt kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett.

Célkeresztben az „IVR-nyereményjátékok”

A hatóság a következő emelt díjas szolgáltatással kapcsolatos eljárását 2021 szeptemberében a 4Voice Kft.-vel szemben indította, miután azt tapasztalta, hogy a cég honlapján közzétett pdf-formátumú emelt díjas nyilvántartása nem tette egyértelművé a kívánt szolgáltatás megnevezését. A 90-900 956 emelt díjas számon elérhető szolgáltatás részletes vizsgálata során derült ki, hogy az azonosítón olyan Interactive Voice Response (IVR) kvízjáték keretében folytatott nyereményjáték-akciókat szerveztek, melyek közismert kereskedelmi egység (Spar) és hírközlési szolgáltatók (Telekom, Telenor) nevével fémjelezve arról tájékoztattak, hogy tárgynyereményben részesültünk. A nyeremény átvételéhez fel kellett hívni a fenti számot és válaszolni kellett a kérdésekre. Ez kb.10 percig tartott, ami percenként ezer forintbaba került a telefonálónak. Ugyancsak visszaélésszerű azonosítóhasználatot észlelt a hatóság 2022 februárjában két olyan „IVR-nyereményjáték”-ra használt emelt díjas szám esetében, melyeknek az aktuális szolgáltatója szintén a 4Voice Kft., a számhasználó pedig a Calgo Kft. A hatóság a feltárt jogsértések miatt kötelezte a 4Voice Kft.-t a visszaélésszerű azonosítóhasználat során beszedett díjak visszatérítésére, valamint a jogsértő tevékenységének a honlapján történő közzétételére. Jelenleg a 4Voice Kft. az elsőfokú döntéssel szemben fellebbezést nyújtott be, így a döntés még nem végleges, a másodfokú eljárás folyamatban van.

Az emelt díjas szolgáltatásokban az utóbbi időszakban jelentős piaci változások tapasztalhatók. A legjelentősebb, hogy a mobilszolgáltatók kivezették az SMS-alapú emelt díjas szolgáltatásaikat, és az emelt díjas rövid számok használata is megszűnt. Ennek közvetett következménye, hogy egyre jelentősebb azoknak az emelt díjas szolgáltatásoknak a köre, melyeknél olyan hírközlési szolgáltató rendelkezik jogosultsággal az emelt díjas számok felett, aki a tartalomszolgáltatásait elsődlegesen nem is a saját, hanem más hírközlési szolgáltatók előfizetői részére kívánja nyújtani. Ez a helyzet sajnos körülményesebbé teszi az előfizetők érdekeinek védelmét és a fentebb bemutatott kártalanításukat is.

Ezért az emelt díjas szolgáltatások elérését biztosító piaci szereplőknél tapasztalható jelentős változások nélkülözhetetlenné teszik, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság folyamatosan nyomon kövesse a piaci helyzetet, és szükség esetén beavatkozzon.


Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.
2026. 07. 25. 00:05
Megosztás:

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150–200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. A Niveus szerint az eltérés egyik meghatározó tényezője lehet, hogy milyen eszközöket vonnak be az adóztatás alá, illetve, hogy a szabályozásban milyen értékelési módszertant alkalmaznak a különböző vagyonelemek – különösen a nem tőzsdei vállalkozásokban lévő részesedések esetében.
2026. 07. 24. 22:00
Megosztás:

Indul a harc az új egyetemistákért: ennyit ér meg a bankoknak, ha náluk nyitnak számlát

A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat. Több tízezer forintot hajlandóak ezért adni nekik. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes ezt kihasználni, de nem csak az egyszeri kedvezményekre, jóváírásokra kell figyelni, hiszen sok évig lehet használni egy diákszámlát. A családok az induló kiadásokhoz olyan helyről is tudnak pénzt szerezni, ahonnan sokan nem is gondolnák.
2026. 07. 24. 21:00
Megosztás:

Az elektromos autósok segítségével keresi új ultragyors töltőinek helyszíneit az E.ON Drive Infrastructure Hungary

Az elektromobilitás további terjedését és a hazai vállalkozások versenyképességét támogató, országos kezdeményezést indít az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). A töltőállomás-üzemeltető vállalat célja, hogy az elektromos autósok segítségével azonosítsa azokat a magyarországi helyszíneket, ahol egyszerűbbé tehetik számukra a töltést új ultragyors (HPC) töltőpontok telepítésével, miközben új üzleti lehetőségeket teremtenek a töltést biztosító lokációs partnereknek.
2026. 07. 24. 20:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 14,25 százalékról 14,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
2026. 07. 24. 19:00
Megosztás:

Hányan dolgoznak most hivatalosan Magyarországon?

Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 07. 24. 18:00
Megosztás:

TRX 0,45 dollár felé: a TRON a Solana nyomában

A TRON hálózat stabilcoin-forgalma és felhasználói aktivitása továbbra is kiemelkedő, miközben a TRX árfolyama megőrizte hosszabb távú emelkedő trendjét. Az onchain adatok alapján a blokklánc egyre fontosabb szerepet tölt be a kisebb értékű USDT-utalásokban, a technikai indikátorok pedig egyelőre a vásárlóknak kedveznek.
2026. 07. 24. 17:00
Megosztás:

Előrejelzési piacok: hogyan sűríti egyetlen árba a tömeg tudását

Santiago Robledo Hernández sportanalitikus és kriptopiaci megfigyelő számára az előrejelzési piacok legfontosabb tulajdonsága nem a spekuláció, hanem az információs hatékonyság.
2026. 07. 24. 16:30
Megosztás:

Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás:

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás: