Erős első félév után év végére újra felfuthat az mkkv-finanszírozás

Előrehozott keresletet generált az mkkv-szektor finanszírozásában a rendkívül kedvező feltételekkel kínált Széchenyi GO konstrukciók kivezetése. Az első félévben tapasztalt roham miatt átmenetileg csökkenhet a kereslet a hitelek iránt. Az Erste Bank várakozása szerint azonban a júliusban induló Széchényi MAX program kedvező alternatívát nyújt a vállalkozások számára, így a negyedik negyedévtől már visszarendeződésre lehet számítani.

Erős első félév után év végére újra felfuthat az mkkv-finanszírozás

Nagy segítséget jelent a hazai vállalkozások finanszírozásában a júliusban induló Széchényi MAX program. Az állami kamat- és díjtámogatásnak köszönhetően a mikro-, kis- és középvállalkozások (mkkv) továbbra is hozzáférnek a piaci forrású hiteltermékekhez képest kedvezőbb konstrukcióhoz, amely segít kielégíteni a cégek olcsóbb finanszírozási igényeit. A beruházási hitelek és a forgóeszköz-finanszírozás mellett várhatóan az energiahatékony működéssel kapcsolatos fejlesztéseket, a termelési hatékonyság növelését, valamint a szükséges kapacitásbővítéseket támogató konstrukciók iránt is lesz kereslet. Az Erste Bank várakozása szerint a Széchenyi MAX hitelek a következő hónapok egyik alapvető termékévé válnak, melyek a tipikus hiteligények jelentős részénél alkalmasak a kifutó Széchenyi GO felváltására, a beruházási igények finanszírozásánál pedig elsődleges forrást jelenthetnek – mondta el a pénzintézet sajtótájékoztatóján Szerdahelyi Róbert, a bank kkv-üzletágának vezetője

A június végén kifutó Széchenyi GO rendkívül népszerű volt. Ezt jól mutatja, hogy az Erste idén több mint 29 milliárd forint értékben kötött finanszírozási szerződést a konstrukció keretében, míg a korábbi években a Széchenyi Kártya Programban a kkv-k számára biztosított összes forrás ennél kevesebb, 25,5 milliárd forint volt a banknál. A Széchenyi GO egy jó, könnyen kezelhető, kedvező árú konstrukció volt, így kivezetésének hírére minden olyan vállalkozás, amely hitelképes és igénye volt a finanszírozásra, előre hozta a következő negyed- vagy akár félévre tervezett hitelkérelme benyújtását. Az előrehozott igények miatt önmagában is lenne a harmadik negyedévben visszaesés az április-júniusi időszak teljesítményéhez képest, a negyedik negyedévre azonban már – a piaci környezet alakulásától függően – szolid visszarendeződés várható, és újra nőhet a kereslet a kkv-hitelek iránt.

A Széchenyi GO konstrukció a mikrovállalkozások körében is nagyon keresett volt. Az Erste összesen több mint ezer kisvállalkozónak biztosított forrást 18,3 milliárd forint értékben. A legtöbb hitelre a szolgáltató szektorban működő cégeknek volt szüksége, az igények 65 százaléka innen érkezett. A legnépszerűbb termék a folyószámlahitel volt, ez a termék adta a kihelyezett volumen 80 százalékát. A Széchenyi GO kifutása a mikrovállalkozások körében is előrehozott keresletet eredményezett, a szektorba kihelyezett összes hitel csaknem felét, 8 milliárd forintot az utolsó három hónapban helyezett ki az Erste. Az utolsó egy-másfél hónapban beérkező igényléseket a bank operációs és kockázatkezelési dolgozói csak jelentős túlóra árán tudták feldolgozni – ismertette Csajtai Andrea, a pénzintézet mikrovállalkozásokkal foglalkozó üzletágának vezetője.

A mikrovállalkozások esetében a júliusban induló Széchenyi MAX teljesen ki tudja váltani a Széchenyi GO konstrukciót. A 10 éves, fix kamatozású beruházási hitel például a jelenlegi kamatkörnyezetben rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget jelent az ügyfelek számára. Emellett a teljesen új konstrukciók is igen ígéretesek, a kisvállalkozók biztosan élni fognak ezekkel a lehetőséggel is. Az utóbbi hónapokban felpörgött, előrehozott kereslet miatt ugyanakkor a következő hónapokban várhatóan csökken majd a finanszírozási igény, a harmadik negyedévben akár jelentősebb visszaesésre is lehet számítani emiatt. Szeptembertől azonban újra beindul a kereslet, és október-novemberre megugorhat a mikrovállalkozások hiteligénye.

Magyarország stabil nemzetgazdasági teljesítményének egyik alappillére a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, melynél elengedhetetlen a kiemelt állami illetve uniós támogatás, legyen az közvetlen dotáció vagy kedvezményes banki konstrukció. A kifutó Széchenyi GO és az induló Széchenyi MAX program egyaránt jó lehetőséget jelentett illetve jelent a vállalkozások számára. A mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek részéről jelenleg elsősorban a forgóeszköz-finanszírozásra van igény, míg a beruházások esetében elbizonytalanodást érzékelni az orosz-ukrán háború és annak következményei, így az elszálló árak és az ellátási láncok zavara miatt – hívta fel a figyelmet Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.

A szomszédban zajló konfliktus mellett számos egyéb tényező is nehezíti a vállalkozások működését, így egyebek mellett a mind gyakrabban szélsőséges időjárás, az állat- és humán járványok, vagy a munkaerőhiány. Mindezek eredményeként a mezőgazdasági- és élelmiszerárak tartósan magasak maradhatnak. A fő termények piacain a következő hetekben ugyan várható némi árcsökkenés, a nyár végétől azonban újra emelkedő trendre lehet számítani. Az állati termékeknél differenciáltabb a kép. A tejáraknál például hamarosan korrekció várható, ahogy a világpiaci kínálat egyensúlyba kerül a kereslettel.

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás: