Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE100 index 0,43 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,69 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,84 százalékkal emelkedett a kereskedés kezdetén.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 1,06 százalék pluszt jelzett nyitáskor.

Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 35 centtel, 0,44 százalékkal, 79,17 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 0,37 százalékkal, 9,50 dollárral, 2550,80 dollárra csökkent.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, októberi jegyzésében 0,88 százalékkal emelkedett: 1 megawattóra 39,20 euróba került a kereskedés első órájának végén. A gázjegyzés három hónapja 36,12 eurón, egy éve 52,36 eurón, két éve 108,21 eurón zárt.

Az euró jegyzése péntek reggel 392,64 forintra gyengült a csütörtök kora esti 392,93 forintról. A svájci frank árfolyama 418,72 forintról 417,75 forintra csökkent, a dolláré pedig 354,53 forintról 354,27 forintra.

Az eurót csütörtök kora este 1,1082 dolláron, pénteken reggel 1,1084 dolláron jegyezték.

Létrejött a Magyar Fenntartható Befektetési és Pénzügyi Fórum

A fenntarthatóságot ténylegesen segítő hazai befektetések növelésre, a fenntarthatósági fordulat gyorsítására létrejött a Magyar Fenntartható Befektetési és Pénzügyi Forum (HuSiF) - közölte a fórum szervezője az Aquincum Sustainable Finance Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2024. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Nemzetközi rendőr lovasverseny is lesz a Nemzeti Vágtán

Idén sok más program mellett nemzetközi rendőr lovasversenyt is rendeznek a Nemzeti Vágtán, amely október 4-től 6-ig zajlik a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.
2024. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Pénzügyi döntést hozna? Erre mindenképpen figyeljen oda!

Kik azok a finfluenszerek és milyen tevékenységet végeznek? Hogyan képesek befolyásolni a fogyasztókat, és milyen kockázatokat rejthet a tevékenységük? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztatója. A versenyhatóság a Gondolja Végig Higgadtan információs sorozatában most a finfluenszerekre, vagyis azokra az influenszerekre hívja fel a fogyasztók figyelmét, akik a közösségi média felületeiken különböző pénzügyi eszközöket, szolgáltatásokat népszerűsítenek.
2024. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Tovább csökkent a munkabalesetek száma Magyarországon

A munkabalesetek száma 2023-ban tovább csökkent Magyarországon, derül ki a nemzetgazdaság 2023. évi munkavédelmi helyzetéről szóló jelentésből. A munkabaleseti adatok pozitív változása a hazai munkakörülmények, a munkavégzés biztonságának további javulását, a kormány által kialakított munkavédelmi szabályozási környezet hatékonyságát mutatja, amelynek köszönhetően a halálos munkabalesetek száma is immár három éve folyamatos csökkenést mutat - tájékoztatott pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 09. 14. 13:00
Megosztás:

Egy hírhedt Ethereum kereskedő 5 millió dollárt költött NEIRO-ra és erre az ígéretes kripto ICO-ra

Egy merész lépés, amely felkeltette a kripto világ figyelmét: egy legendás Ethereum kereskedő 5 millió dollárt fektetett be a Neiro Ethereum (NEIRO) és a feltörekvő ICO, az ETFSwap (ETFS) projektjeibe. Ez a stratégiai befektetés kiemeli mindkét projekt hatalmas potenciálját, ahogy azok igyekeznek hullámokat kelteni a folyamatosan változó kriptovaluta piacon.
2024. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Az MNB nevével hirdetnek bűnözők befektetési programot

Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
2024. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Futurisztikus környezetben készülnek Chery modelljei

Az ma már nem titok, hogy a Chery a legnagyobb kínai autóexportőr. Az azonban kevésbé közismert, hogy a vállalat központi fejlesztő- és gyártóüzeme is rekordokkal büszkélkedhet. A létesítmény méretei is impozánsak, ám igazán vezérlő és fejlesztő rendszereivel emelkedik ki a világon.
2024. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Van megoldás a terézvárosi Airbnb-tulajdonosok számára

A terézvárosi népszavazás és a közelgő kormányzati szabályozás átrendezheti a budapesti Airbnb-piacot, amely számos ingatlantulajdonos számára jelentős fejtörést hozhat. Akik például hitellel vásárolták meg az ingatlant, most döntési helyzetbe kerülhetnek, különösen akkor, ha a rövid távú bérbeadás nehezebbé válik. A money.hu szakértője szerint több megoldás is szóba jöhet azoknak a tulajdonosoknak, akik az esetleges korlátozás után megfontolják, hogy kiszálljanak a hitelből vagy akár az ingatlanból is.
2024. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Támadás a Temu és Shein ellen - kereskedelmi háború robbanhat ki

A Biden-adminisztráció közleményben jelezte, hogy az országba beérkező, 800 dollár értéket meg nem haladó csomagok vám - és adómentességének eltörlésére készülnek.
2024. 09. 14. 08:00
Megosztás:

Újabb fejlesztések szükségesek a magyar borászatban

Ahhoz, hogy a magyar borászat erősítse versenyképességét és a magyar bor elismertségét, mindig újabb és újabb fejlesztésekre, innovációra van szükség - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken Pannonhalmán, a TóthBorbirtok új borászati feldolgozó üzemének átadásán az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.
2024. 09. 14. 07:00
Megosztás:

A Shiba Inu új riválissal néz szembe: Raboo, az AI mémnyuszi, amely a top 20-ba törekszik

7,9 milliárd dollár. Ez a legalacsonyabban rangsorolt kriptovaluta jelenlegi piaci kapitalizációja a top 20 kriptovaluta listáján. A top 20 kriptovaluta listájára felkerülni nagy teljesítmény, de több mémérme, köztük a Shiba Inu, ezt már elérte.
2024. 09. 14. 06:00
Megosztás:

Élénkült a lakáspiac augusztusban

A lakóingatlanok drágulásának üteme éves összevetésben 6,5 százalékra gyorsult augusztusban a júliusi 6,4 százalék után, a kereslet élénkülésével együtt a lakásárak is egyre nagyobb tempóban emelkednek - közölte az ingatlan.com az MTI-vel pénteken.
2024. 09. 14. 05:00
Megosztás:

Megállapodással ért véget a sztrájk az Audi brüsszeli üzemében

Véget ért a sztrájk az Audi német autógyár brüsszeli üzemében, a szakszervezetek és a vezetőség péntek reggel egyezségre jutott - jelentette a Belga nevű belgiumi hírügynökség.
2024. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Eddig tartott a tőzsdei felpattanás?

A Bank of America stratégái szerint a részvénypiacok valószínűleg oldalazni fognak, amíg az amerikai foglalkoztatási adatok nem mutatnak egyértelmű jeleket a gyengülés vagy az erősödés irányába.
2024. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjtörvény változás! Változnak a nyugdíjrögzítés szabályai

A nyugdíjrögzítés, azaz a nyugdíj folyósítás nélküli megállapítása nagyon hasznos lehetőség a lehető legjobb összegű nyugdíj elérése érdekében. Mit jelt ez a változás és mire érdemes figyelni? Cikkünk az adó.hu blogportál szakmai bejegyzése alapján készült.
2024. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Gázszámla átverés !? Hogy lesz a köbméterből MegaJoule?

A gáz fogyasztás elszámolásánál, illetve a földgáz ajánlatokkal kapcsolatban, visszatérő igény a felhasználók részéről az összehasonlíthatóság. Azonban a szolgáltatók nem feltétlenül ugyanabban a mértékegységben számolják el a felhasznált energiahordozót, így az egyes szolgáltatók árai nem feltétlen hasonlíthatók össze egy az egyben.
2024. 09. 14. 01:00
Megosztás:

3 mém érme, amit nem visel meg a piac vergődése

Az utóbbi időben rájár a rúd a kriptovaluta piacra, amiből a mém érméknek is kijutott. Bár a mém érmék durva ingadozásaikról ismertek, az előértékesítéseket általában nem viselik meg a kedvezőtlen piaci körülmények. Éppen ezért ilyen időszakokban (is) kifejezetten ajánlott beléjük fektetni.
2024. 09. 14. 00:01
Megosztás:

Fűtési alternatívák a rezsicsökkentéshez: A hőszivattyú előnyei és hátrányai

Telepítési és méretezési tanácsok a szakértőtől: az energiahatékonyság és a fenntarthatóság egyre fontosabb szemponttá válik a fűtési rendszerek kiválasztásakor.
2024. 09. 13. 23:30
Megosztás:

Hét bemutatóval várja a közönséget a Nemzeti Színház

Hét bemutatóval, köztük Molnár Ferenc Liliom című drámájával, az Olasz szalmakalap című francia bohózattal, egy angol drámával, Radnóti Miklóst idéző koncertszínházzal, egy kísérleti előadással, valamint két ősbemutatóval várja a közönséget a Nemzeti Színház új évada.
2024. 09. 13. 23:00
Megosztás:

A SUI és FET 30%-ot emelkedett az elmúlt 7 napban: Ez a kriptopiac fellendülésének kezdete?

SUI és FET az elmúlt héten 30%-kal emelkedett, ami izgalmat váltott ki a kripto közösségben. Ez a hirtelen növekedés felveti a kérdést egy esetleges piaci helyreállásról. Lehet, hogy ez egy szélesebb körű emelkedő trend kezdete? Fedezd fel, mely más érmék lehetnek növekedésre készek, és mit jelenthet ez a digitális eszközök jövője szempontjából.
2024. 09. 13. 22:30
Megosztás: