Érvénybe lép az új költségvetési szabály
Az európai minisztereket tömörítő Európai Unió Tanácsa tegnap elfogadta a költségvetési szabályok reformját, amelyek az EU gazdasági és költségvetési irányítási keretének reformját szolgálják, az új szabályrendszer mától lép érvénybe. A reform fő célja a rendezett és fenntartható államháztartás biztosítása, miközben különböző reformok és beruházások révén segíti a tagállamok fenntartható és inkluzív növekedését.
A szabály szerint első lépésként a Bizottság a nettó kiadások alakulására vonatkozó egy úgynevezett „referenciapályát” nyújt be azoknak a tagállamoknak, ahol az államadósság meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 60%-át vagy ahol az államháztartási hiány meghaladja a GDP 3%-át – összhangban a maastrichti konvergencia kritériumaival. Az így összeálló referenciapálya figyelembe veszi az egyes országok sajátos fenntarthatósági kihívásait, és jelzi, hogy a tagállamok hogyan tudják biztosítani, hogy a négyéves költségvetési kiigazítási időszak végére az államadósságot középtávon csökkenő pályára állítsák vagy azon maradjanak.
Az új szabályok két biztosítékot tartalmaznak, amelyeknek a referenciapályának meg kell felelnie. Egyrészt beépítenek majd egy adósság fenntarthatóságára vonatkozó biztosítékot, amely biztosítja az államadósság szintjének minimális csökkenését. Másodszor az államháztartási hiány ellenálló képességére vonatkozó biztosítékot is beépítenek. Ennek célja, hogy egy biztonsági tartalékot alakítson ki a maastrichti szerződésben meghatározott, a GDP 3%-át kitevő államháztartási hiány referenciaértéke alatt.
Második lépésként, ezek alapján minden tagállam egy nemzeti közép távú költségvetési strukturális tervet fog készíteni, összhangban az adott tagállam nemzeti törvényhozás hosszától, 4 vagy 5 évre szólóan. Amennyiben indokolt, a tagállamok kérhetik majd a terv legfeljebb hét évre történő meghosszabbítását, ha olyan reformok és beruházások mellett kötelezik el magukat, amelyek javítják a rugalmasságot és a növekedési potenciált, támogatják a költségvetési fenntarthatóságot és az EU közös prioritásait. Ilyenek például a méltányos, zöld és digitális átmenet megvalósítása, az energiabiztonság garantálása, a társadalmi és gazdasági ellenálló képesség megerősítése, mi több, a védelmi képességek kiépítése is ide számítható.
Terveikben a tagállamok kötelezettséget vállalnak a többéves nettó közkiadások irányára, valamint bemutatják azokat a beruházásokat és reformokat, amelyekkel választ adnak az Európai Bizottság által összeállított országspecifikus európai szemeszterben azonosított legfontosabb kihívásokra. Az Európai Szemeszter ajánlásai úgy szakmai, mint akadémiai körökben több vita tárgya. Egyrészt a Szemesztert egy politikai és gazdasági koordináció eszközeként használja az Európai Unió, amelyen összehangolja az európai gazdasági és szociális területeit, egyetlen éves program keretében. Az országspecifikus ajánlások hasznosak lehetnek, ám nem minden esetben vették figyelembe egy-egy tagállam több éves gazdasági fejlődési terveit, így gyakran figyelmeztető jellegű visszajelzést kaptak a tagállamok olyan esetben is, amikor közép, illetve hosszú távú fejlődést ösztönző hitelek felvétele miatt alakult ki egyensúly hiány.
Igencsak éles vita tárgyát képezi az is, hogy a Bizottság politikai döntéseket hoz-e bizonyos szakmai kérdésekben. Így az egyik tanulmány a 2017-es országspecifikus ajánlásokat vizsgálva arra világít rá, hogy bár a Bizottság Olaszországot, Franciaországot és Németországot érintő specifikus elemzései pontosak és összhangban vannak más nemzetközi intézetek értékeléseivel, olyan technikai kérdésekkel kapcsolatban, hogy mely tagállam makrogazdasági egyensúlyhiányát ítéli túlzottnak és melyeket nem, túlzottnak egyértelműen politikai döntést hozott.
Ezen túlmenően, több is tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy az Európai Szemeszter során az EU növelte a szociál- és foglalkoztatáspolitikában vállalt szerepét. A különböző társadalmi szereplők, mint például a szakszervezetek szerepe idővel jelentősen megerősödött és kihasználták azokat az intézményi struktúrákat, amelyek révén érdekeiket eredményesebben tudták képviselni. Mindezek révén a Bizottság szerepe viszont tovább erősödött, miközben a tagállamok vezetőinek szerepe némileg csökkent.
A gazdasági kormányzás keretének reformjáról az Európai Szemeszterhez hasonlóan már több éve hasonló vita folyt. A tagállamok gyakran kifogásolták, hogy a keretet biztosító Stabilitási és Növekedési Paktum nem vette figyelembe a tagállamok közép és hosszú távú fejlődési terveit és így túlzottan szigorúan bírálta el az egyes országok makrogazdasági döntéseit, valamint nem vette figyelembe egy adott nemzetállam gazdaságának anticiklikus kiadási szükségleteit. Bár a viták már több évtizede folytak, az Európai Bizottság 2020-ban kezdett el érdemben dolgozni a reformon. Ennek hátterében a pandémia okozta gazdasági válság áll, amely miatt a Bizottság átmenetileg felfüggesztette a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályait, megengedve, hogy a tagállamok túllépjék a 3 százalékos államháztartási hiányt, valamint a 60 százalékos GDP arányos államadósságot. Ezt követően az orosz–ukrán háború után következő energiaválság miatt maradtak a szabályok továbbra is felfüggesztve, a magasabb adósságszintek, és a kamatlábak miatt az EU úgy döntött, hogy a hatékonyság további javítása érdekében megreformálja a stabilitási és növekedési paktumot.
A reform egyik leglényegesebb eleme, hogy a nemzeti terveket és a nettó kiadási pályát is a Tanácsnak is jóvá kell hagynia, nem lesz elegendő a Bizottság döntése. Ebből kifolyólag a nemzetállamok és a Bizottság, valamint a társadalmi szereplők közötti hatalmi egyensúly ismét középre tolódik el, valamivel távolodva a Bizottságtól és több erőt hagyva a tagállamok számára.
