Európai körkép: mennyibe kerül a lakhatásunk?

Az európai állampolgárok rendelkezésre álló jövedelmük átlagosan majdnem ötödét költik lakhatásra – derül ki az Eurostat átfogó elemzéséből. Magyarország ugyan élen járt az elmúlt években az ingatlanárak és a bérleti díjak emelkedését tekintve, azonban ezzel is csak a középmezőnyben vagyunk a teljes lakhatási költségeket illetően.

Európai körkép: mennyibe kerül a lakhatásunk?

A 2025-ben elindult Otthon Start akár tízezreket juttathat saját otthonhoz, így a most elemzett 2024-es statisztikák is jelentősen változhatnak a következő években – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont. 

Az európai háztartások rendelkezésre álló jövedelmük átlagosan 19%-át fordították tágan értelmezett „lakhatásra” 2024-ben – derül ki az Eurostat átfogó lakáspiaci jelentéséből. 2010 óta a lakásárak 53%-kal emelkedtek az Európai Unióban, ezen belül Magyarországon volt a legnagyobb, 231%-os a drágulás, de alig maradt le mögöttünk Észtország 228%-kal, Litvánia viszont 179%-os áremelkedéssel már leszakadt a dobogó harmadik helyén.

A bérleti díjak ugyanebben az időszakban európai átlagban 25%-kal emelkedtek, ezen a piacon Észtország, Litvánia és Írország után a negyedik volt a 107%-os magyar drágulás. Vagyis egyrészt érezhetően nőtt a lakhatási költségek egy nagy szeletét adó lakásár és bérleti díj az utóbbi tizenöt évben, másrészt érezhető volt, hogy kinyílt az olló a lakásárak és a bérleti díjak között, utóbbiak emelkedése nem tartott lépést a lakások drágulásával. A kiemelkedő magyar áremelkedés mögött részben az infláció állt, a 39%-os európai átlagos áremelkedés mellett nálunk 86% volt az infláció 2010 és 2024 között, ami a kontinensen a legmagasabb volt.

Az európai átlaghoz képest a magyar lakhatási költségek a rezsit is beleszámolva 61%-on álltak tavaly, ami érezhető emelkedést jelentett a 2010-es 53%-hoz képest. Nálunk csak Litvániában, Lettországban, Romániában, Lengyelországban, Horvátországban és Bulgáriában volt alacsonyabb ez az arány az EU-átlaghoz képest, a bolgároknak például mindössze az európai átlag 38%-ába került a lakhatás. A legmagasabb értéket Írországban, Dániában és Luxemburgban mérték, ahol 180-190%-a volt ez a kiadás az európai átlagnak. 

Az építőipari kivitelezési költségek 56%-kal emelkedtek Európában 2010 és 2024 között, ebben a mutatóban szintén élen járt Magyarország a 172%-os drágulással. Mögöttünk Bulgária és Románia végzett, Görögországban viszont a 2010-es évek adósságválsága erre is rányomta a bélyegét, közel 15 év alatt mindössze 6%-kal emelkedtek az építőipari költségek. 

Az Eurostat külön méri, hogy a lakhatási költségek milyen arányban okoznak a háztartásoknak túlzott anyagi terhelést. Magyarországon a városokban tavaly a népesség 11%-a fordította jövedelmének legalább 40%-át lakhatásra, míg a vidéki településeken ez az arány 8,5% volt. Mindkettővel az európai középmezőny első felében voltunk.

A legnagyobb arányban a görög háztartásokat terhelte meg anyagilag a lakhatási költség, ott majdnem 30%-ot tett ki ez az arány. A másik véglet pedig Ciprus és Horvátország, ahol alig néhány százalékban élnek olyan emberek, akik jövedelmük ilyen nagy részét fordították lakhatásra. 

Összességében a magyar háztartások az elkölthető jövedelmük 19%-át fordították lakásra vagy / és rezsire 2024-ben, ez megfelelt az európai átlagnak. Mindez abból adódhatott, hogy miközben a rezsiköltségek a legalacsonyabbak nálunk, a lakásárak és a bérleti díjak elszálltak, illetve a jövedelmi helyzetet tekintve is az EU-rangsor utolsó harmadában vagyunk. A legtöbbet a görögök költöttek erre a célra, ők több mint minden harmadik megkeresett eurót a lakhatásra fordítottak, míg Cipruson 11% volt csak ez az arány.

Európában a háztartások 9%-ának volt elmaradása a jelzáloghitel-törlesztéssel vagy a közüzemi számlákkal, ez az arány az elmúlt években gyakorlatilag stagnált. 2014 és 2019 között volt egy jelentősebb csökkenés 13%-ról 8%-ra, majd a koronavírus-járvány miatt megszűnő munkahelyek egyre több háztartást hoztak nehéz helyzetbe. Magyarországon mostanra az uniós átlag körül van a befizetetlen számlákkal rendelkezők aránya, viszont 2013-ban ez még kiemelkedően magas, 27% volt, azóta érdemben javult a helyzet. 

2024-ben az Európai Unióban 5,5% volt az építőipar hozzájárulása a bruttó hazai össztermékhez, ezen belül kiemelkedett Románia 8,8%-os értékkel, Szlovákia 8,6%-kal és Horvátország 7,7%-kal. A legalacsonyabb értéket Görögországban mérték, ahol mindössze a GDP 2,2%-át állította elő az építőipar, Írországban pedig 2,7% volt ez az arány. Magyarország az 5,9%-os értékkel az európai átlag környékén volt, de az utolsó két évben csökkenés látszott, hiszen 2022-ben még 6,4% volt a fenti arány. 

A lakáspiaci beruházások a GDP 5,3%-át tették ki tavaly, a legmagasabb a ciprusi 8%, míg a legalacsonyabb a lengyel 2,2% volt. A magyar 3,2%-os érték inkább a középmezőny második felének felelt meg. 

„Az már látszik, hogy a 2025 őszén elindult Otthon Start program alapvető változásokat hozhat a magyar lakáspiacon, ezért néhány év múlva érdemes lesz majd visszatekinteni az azt megelőző esztendő adataira” – emelte ki Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a kedvezményes hitellehetőség komoly beruházásokat indíthat el az iparágban, ugyanakkor az ingatlanárak további emelkedése várhatóan a lakhatási költségekre is hatással lesz a következő időszakban. 

3 kriptovaluta valódi felhasználással – ezek lehetnek a következő nyertesek?

Több ezer kriptovaluta létezik, de csak néhány rendelkezik valódi, kézzelfogható felhasználással. A spekuláció helyett egyre inkább azok a projektek kerülnek fókuszba, amelyek tényleges szolgáltatásokat nyújtanak. Mutatjuk azt a három kulcsszereplőt, amelyek hosszú távon is értéket teremthetnek.
2026. 03. 22. 22:00
Megosztás:

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára - tájékoztatta az adóhatóság vasárnap az MTI-t sajtóközleményben.
2026. 03. 22. 21:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás: