Év végéig ingyenes vitarendezést biztosít a Budapesti Békéltető Testület

Év végéig még ingyenesen rendezhetik a vitás ügyeket a Budapesti Békéltető Testületnél a cégek és az egyéni vállalkozók, jövőre ugyanis már csak magánszemélyek nyújthatnak be kérelmet - közölte a testületet működtető Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerdán az MTI-vel.

Év végéig ingyenes vitarendezést biztosít a Budapesti Békéltető Testület

A vállalkozások interneten, személyesen és postai úton is benyújthatják a kérelmeiket, amennyiben adásvételi vagy szolgáltatási szerződés megkötésével és teljesítésével, termék vagy szolgáltatás minőségével kapcsolatos vitájuk van, és végfelhasználás céljából vásároltak árut vagy vettek igénybe szolgáltatást.

A fogyasztóvédelemről szóló törvény január 1-jei változását követően ez a lehetőség az egyéni vállalkozók és vállalkozások számára megszűnik, de a békéltető testület és a kamara módosítási javaslatot nyújt be az Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy digitális szolgáltatók és üzleti felhasználók élhessenek az eljárással. A BKIK kéri azt is, hogy a fogyasztók fogalmát terjesszék ki az egyéni, mikro-, kis- és középvállalkozásokra, így ők szintén igénybe vehetnék az ingyenes békéltetést - írták.

A tapasztalatok alapján jelentős az igény a peren kívüli megegyezésekre, a jogviták bíróságon kívüli rendezésére, ami egyébként az igazságszolgáltatást is tehermentesíti - indokolták a módosítások kezdeményezését.

A közlemény szerint a kisvállalkozók közelebb állnak a lakossági fogyasztókhoz, mint a nagyobb vállalatok, legtöbbjüknek nincs ügyvédje, jogi képviselője, számukra a békéltetés a hatékonyabb és olcsóbb megoldás. A testület évente több száz vállalkozónak segített a peren kívüli megegyezésben, és szeretné folytatni ezt a tevékenységét - tették hozzá.

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.
2025. 05. 31. 15:00
Megosztás:

A kőolaj árfolyama csökkent, szombaton lesz a sorsdöntő OPEC ülés

A kőolaj ára esett, miután a globális nyersolaj piacon erős a félelem az OPEC szombati döntése miatt.
2025. 05. 31. 14:00
Megosztás:

Jamie Dimon újra beleszállt a Bitcoinba: "Tartalékoljunk tankokat, ne kriptót!"

Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója ismét nem finomkodott, amikor a Bitcoin jövőjéről kérdezték. Bár bankja most már lehetővé teszi ügyfeleinek a BTC-vásárlást, Dimon saját álláspontját nem rejtette véka alá: szerinte Amerikának nem digitális eszközökbe, hanem fegyverekbe és nyersanyagokba kellene fektetnie, ha valóban a nemzetbiztonság érdekli.
2025. 05. 31. 13:00
Megosztás:

Belerokkan az USA a magas kamatú államadósságba?

Gyakorlatilag már jó ideje az év eleji árfolyam környékén oszcillál az S&P500 index, azaz öt hónap után – jó nagy kilengések közepette – visszajutottunk oda, ahol kezdtünk.
2025. 05. 31. 12:00
Megosztás:

Zsarolóvírus-háború a digitális alvilágban – A DragonForce mindent visz?

Új király születik a kiberbűnözők világában? A DragonForce nevű csoport nem csak cégeket támad, de rivális zsarolóvírus-bűnbandákkal is háborúzik a digitális trónért.
2025. 05. 31. 11:00
Megosztás:

Milyen lesz a világ 1000 év múlva? Kiderül az időkapszulából

Milyennek képzeled a világot 1000 év múlva? Milyen érzés a jövővel kommunikálni? Mi a leglényegesebb tennivalóink az emberiség fennmaradása érdekében? Többek között ezekre a kérdésekre adott válaszok kerültek abba az 1000 év múlva felbontandó időkapszulába, amelyet a Szépművészeti Múzeumban vasárnap záró Agnes Denes-kiállítás záróprogramjaként helyeztek el pénteken a Városligetben.
2025. 05. 31. 09:00
Megosztás:

Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat.
2025. 05. 31. 08:00
Megosztás:

Stabil növekedési pályán a 4ig: erős első negyedéves számokat publikált a cégcsoport

A 4iG Csoport kedvező első negyedéves eredményekről számolt be ma közzétett gyorsjelentésében, amelyet a transzformációs programból származó szinergiák és a távközlési, valamint az informatikai üzletágak jelentős eredményei és javuló működési hatékonysága támogattak.
2025. 05. 31. 07:00
Megosztás:

Többet kerestek az amerikaiak, de a költekezés visszafogott maradt

Az Egyesült Államokban a személyi jövedelmek áprilisban 0,8%-kal nőttek az előző hónaphoz képest, ami meghaladta a piac 0,3%-os várakozását.
2025. 05. 31. 06:00
Megosztás:

Trumpnak elgurult a gyógyszere: Kínának támad

Az amerikai elnök a közösségi oldalán azzal vádolta meg Kínát, hogy megsértette a május elején kötött megállapodást, ami 145%-ról 30%-ra csökkentette a kínai termékekre kivetett amerikai importvámot.
2025. 05. 31. 05:00
Megosztás:

A bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a kamatstop miatt

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás alaptörvény-ellenességét - közölte a bankszövetség pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 31. 04:05
Megosztás:

Balatoni büfét vennél még a nyár előtt? - mutatjuk mi a kínálat!

Jobban járhat az, aki idén akarna belevágni egy étteremvásárlásba vagy büfébérlésbe, legalábbis ami a bérleti vagy eladási árakat illeti.
2025. 05. 31. 03:00
Megosztás:

Mikor vegyük meg az EURÓT a nyaraláshoz? Árfolyam előrejelzés

Az EKB várhatóan 2025. június 5-én 25 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, 2,00%-ra, ami a hetedik egymást követő kamatcsökkentés lenne egy év alatt. Ugyanakkor a júliusi ülésen valószínűleg szünetet tartanak a kamatcsökkentési ciklusban, mivel az infláció csak kissé haladja meg a 2%-os célt, és az alapkamat közelít a semleges szinthez.
2025. 05. 31. 02:00
Megosztás:

Ön melyik évben lett nyugdíjas? Annál szegényebb, minél régebben, mutatjuk miért

Minél régebben vonult valaki nyugdíjba, annál nehezebb anyagi helyzetbe kerül. MASZSZ: A választások előtti egyszeri támogatás helyett rendszerszintű nyugdíjreformra van szükség!
2025. 05. 31. 01:00
Megosztás:

Pakisztán Bitcoin tartalékot tervez – Mely kriptók érdemesek most a befektetésre?

A Las Vegasban megrendezett Bitcoin 2025 konferencián a pakisztáni kriptotanács vezetője, Bilal Bin Saqib alátámasztotta, hogy Pakisztán fővárosa, Iszlámábád stratégiai Bitcoin-tartalékot fog létrehozni.
2025. 05. 31. 00:01
Megosztás:

Több mint 15 milliárd forint osztalékot fizet a Telekom macedón leányvállalata

A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD– Skopje pénteki közgyűlésén a 2024. üzleti év után 2,38 milliárd macedón dénár (2025. május 29-i árfolyamon számolva mintegy 15,65 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről határozott - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken.
2025. 05. 30. 23:00
Megosztás:

Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyertese az UBM Csoport és a K&H Csoport

2025-ben az UBM Csoport és a K&H Csoport nyerte el az IFUA Horváth Zöld Kerék díjat. Ez a díj hazai szervezetek környezeti fenntarthatósági törekvéseinek üzleti irányítási megoldásait ismeri el. A pályázatok elbírálásában az IFUA Horváth szakemberei mellett a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) vezetői is részt vettek.
2025. 05. 30. 22:00
Megosztás:

Beszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.
2025. 05. 30. 21:00
Megosztás:

Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését, a gazdálkodók támogatását és az önellátás elérését – jelentette ki Hubai Imre, a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára a Mindent a burgonyáról című szakmai konferencián pénteken az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 05. 30. 20:00
Megosztás:

Kezdő vállalkozások támogató központ nyílt Erdélyben

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken az erdélyi Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 05. 30. 19:30
Megosztás: