Évi 25 ezer forintnyi áramot is spórolhat nekünk egy modern hűtő

A rezsiváltozásra vonatkozó bejelentést követően megugrott az előnyösebb energiabesorolású háztartási nagygépek forgalma a MediaMarktnál. Ennek következtében a műszaki áruház friss reprezentatív kutatásban mérte fel a vásárlói preferenciák hirtelen változását, így például előkerült egy olyan – a potenciális vásárlók bő egyharmadát adó – vásárlói réteg, akik már konkrétan a vásárlás pillanatában kiszámolják a várható fogyasztást, kifejezetten a rezsiemelkedés miatt. Az áruházlánc szakértői most összegyűjtötték az energiahatékonyabb nagygépekkel elérhető megtakarítás lehetőségeit, valamint ismertetik a legújabb, energiahatékonyságot növelő technológiákat.

Évi 25 ezer forintnyi áramot is spórolhat nekünk egy modern hűtő

Az anyagi teher elvben csak a nagyfogyasztókat érinti a megemelkedett rezsiköltségek bevezetésével, de az az átlagcsalád is könnyen a nagyfogyasztók közé kerülhet, ahol korszerűtlenek az olyan gépek, mint a hűtő, a fagyasztó, a mosógép, vagy a mosogatógép. Az energia-tudatosság már az új rezsiszabályok, és kiemelten az áramárak emelésének bejelentését követően is alaposan megváltozott – legalábbis ezt állapította meg a MediaMarkt megbízásából a Pulzus kutatócég.

A kutatásban megkérdezettek legnagyobb arányban (77%-ban), az energiafogyasztást veszik figyelembe szempontként egy nagygép vásárlásánál, legalábbis azok körében, akik most terveznek nagygép-beruházást. Ez a szempont gyakorlatilag fontosabbá vált számukra, mint az ár, amely így már csak a másodlagos szempont (71%-kal), megelőzve a funkciókat és a méretet – érdekes, hogy az olyan tényezők, mint a márka vagy a szín kevésbé fontos szemponttá vált a vásárlásnál.

Ezt a fajta energia-tudatosságot a műszaki kereskedő tapasztalatai is tükrözik: „A bejelentés hatására egyértelműen megugrott az előnyösebb besorolású nagygépek, és kiemelten a hűtőszekrények, valamint fagyasztó készülékek forgalma, ennek oka, hogy sokan a 10+ éves készülékeiket kezdték el lecserélni alacsonyabb fogyasztásúakra.” - mondta el Gremsperger Barbara, a MediaMarkt háztartási nagygép kategória menedzsere. „Gyártói modelltől függően, egy 20 éves, 2 méter magas kombinált hűtőszekrény esetében akár az egyharmada is lehet egy új készülék fogyasztása, ami éves szinten több mint 25.000 forint spórolást is jelenthet készülékenként egy háztartásban. Ebből következik, hogy a jobb energiaosztályos, ezáltal egyben valamivel jelentősebb anyagi befektetést igénylő készülékek iránt nőtt meg leginkább a kereslet” – tette hozzá a szakember.

A kutatásból az is kiderült, hogy az emberek még ma is kevéssé tájékozottak a 2021-ben megváltozott energiahatékonysági jelölések kapcsán, holott a háztartási nagygépek vásárlását nagyban befolyásolják a fogyasztási értékek – a megkérdezett, nagygép-beruházást tervezők közel 80%-a inkább, vagy teljes mértékben ez alapján dönt.

A rezsiárak nyomán megjelentek a számolós vásárlók 

Arra a kérdésre ugyanis, hogy vásárlás előtt kiszámolja-e valaki a várható energiafogyasztást, kiderült, hogy meglepően sokan teszik ezt meg –az összes megkérdezett több mint harmada (33%), kifejezetten a megváltozott rezsiárak okán. Azok aránya, akik eddig is minden esetben kiszámolták, mindössze 9 százalék – ez a biztos vásárlók (azaz a most beruházást tervezők) közel ötödére igaz, ők vélhetően eddig is tudatosabbak voltak.


Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás: