Évi 80-100 milliárd forinttal növelhetik az jövedelmet az öntözésfejlesztési támogatások

Évente 80-100 milliárd forinttal növelhetik a szántóföldi növénytermesztés jövedelemtermelő képességét a közös agrárpolitika keretéből finanszírozható öntözésfejlesztési beruházások - mondta az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten Hollósi Dávid igazgató.

Évi 80-100 milliárd forinttal növelhetik az jövedelmet az öntözésfejlesztési támogatások

A szakértő részben a szárazsággal magyarázta, hogy a magyar mezőgazdaság tavalyi, csaknem 4 ezer milliárd forint értékű kibocsátásának több mint felét adó szántóföldi növénytermesztés volumene 16 százalékkal csökkent az előző évihez képest.

Magyarországon az 5 millió hektár mezőgazdasági területből 210 ezer hektár öntözhető, de ebből is csak 100-130 ezer hektárt öntöznek a termelők.

Az öntözés jelentőségét bizonyítja az is, hogy a belföldi termésátlag ingadozása európai összevetésben is jelentős, megközelíti a 20 százalékot - hangsúlyozta.

Hollósi Dávid a hatékony finanszírozási rendszertől és támogatáspolitikától jelentős javulást vár, szerinte erre elsősorban a Dél-Alföldön lenne szükség. Hozzátette ugyanakkor, hogy pazarolni öntözéssel sem szabad, a vizet tudatosan, precíz gazdálkodással kell hasznosítani, mert a termelők fennmaradása is múlhat ezen.

Pályázói oldalról - tette hozzá - a következő időszakban felértékelődik a pénzügyi tudatosság, az agrárvállalkozóknak alaposan körül kell nézniük a finanszírozási lehetőségek között.

A piaci hitelek alighanem tartósan drágák lesznek, mert a 2010-es évek alacsony kamatkörnyezete belátható időn belül nem tér vissza, így a kamattámogatás lehet a legelőnyösebb megoldás.A vidékfejlesztési keretből rendelkezésre álló csaknem 1500 milliárd forintnyi beruházási támogatás mellé összesen csaknem ugyanennyi önerő juthat, ebből 700-800 milliárd forint lehet beruházási hitel, az MBH minden harmadik agrárberuházási pályázatban vehet részt - mondta a szakember.

Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium (AM) közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy a mostani finanszírozási ciklusban a közös agrárpolitika vidékfejlesztési keretéből február közepéig 32 pályázati felhívás jelent meg összesen 1260 milliárd forint értékben.

A tapasztalatok szerint a kiírások népszerűek, a jelentkezési időszakok olykor négyszeres-ötszörös túligényléssel zárulnak.

Hozzátette:

a pályázói igények alapján úgy látja, hogy van igény a fejlődésre az agráriumban, a magyar termelők hosszú távra gondolkodnak.
A tavaszi hónapokban többek között a rövid ellátási láncok fejlesztését, a fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységét, az öntözési közösségeket, valamint az erdőtelepítést és fásítást támogató, illetve a földhasználatváltást segítő pályázatok jelennek majd meg.

A helyettes államtitkár ismertette, hogy öntözésfejlesztési beruházásokra több mint 65 milliárd forint jut. A legfeljebb 200 millió forint értékűekkel már lehet jelentkezni, a 200 millió forint felettiek pályázata március 4-én nyílik meg.

A pályázói érdeklődés alapján Szigeti Szabolcs arra számít, hogy az öntözésfejlesztési pályázatok is sikerrel érhetnek véget.

Az eseményen aláírták azt az öntözésfejlesztési konzorciumi megállapodást, amely az MBH vezetésével jött létre a csoport vállalkozásfejlesztő cégével, az MBH Forrás Zrt.-vel, valamint a Dentons tanácsadóval és a Fönk-Expert Kft. agrárpiaci szakértővel.

A társulás a szakmai előkészítéstől a jogi támogatáson és a pályázatmenedzsmenten át a hitelkérelmek előkészítésében, a finanszírozásban és a pályázatok utókövetésében is segít a pályázóknak - mondta Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás Zrt. vezérigazgatója.

Nagy Andor, a Dentons Europe Consulting igazgatósági tagja úgy véli, hogy a konzorcium nem csak Magyarországon egyedülálló kezdeményezés, a térség más országaiban is követendő példa lehet.

Horváth Imre, a Fönk-Expert Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az öntözésfejlesztést kiemelten kell kezelni, a konzorcium ennek érdekében fenntartható és költséghatékony öntözési technológiákhoz juttatja a termelőket.


Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás: