Ezek a városok a legvonzóbb úti cél az óév-búcsúztató vendégek körében

2-3 éjszakára szól a legtöbb szilveszterre időzített utazás a Szallas.hu adatai szerint. Az újévi foglalások 62 százalékánál 100 000 forint alatt költöttek szállásra a kikapcsolódni vágyók. 28 százalékánál pedig wellness-szálláshelyet választottak.

Ezek a városok a legvonzóbb úti cél az óév-búcsúztató vendégek körében

A Szallas.hu adatai szerint a szilvesztert ünneplő belföldi turisták körében Eger, Szeged és Pécs a legnépszerűbb úti cél, de előkelő helyet foglal el Gyula, Siófok, Budapest, Hajdúszoboszló, valamint Sárvár és Miskolc is. A toplistán helyet kapott még Hévíz és Debrecen is. A szilveszteri foglalások földrajzi megoszlása azt mutatja, hogy az Észak-Alföld régió (20,54%) a legkedveltebb, míg a Balaton (16,33%) és a Dél-Alföld (13,92%) régiókban is jelentős lesz a vendégforgalom.

A szilveszteri foglalások 62 százaléka 100 000 forint alatti értékű. 28 százalék 50 ezer forint alatti és 34 százalék 50-100 ezer forint közötti értékű.

Az óév-búcsúztató vendégek 42 százaléka kettő éjszakára, 26 százaléka három éjszakára, 21 százaléka egy éjszakára foglalt szállást. A szállástípusok tekintetében az apartmanok a legkeresettebbek, a foglalások 33,7%-át teszik ki, amit a vendégházak (25,12%), hotelek (24,12%) és panziók (12,05%) követnek. Az „egyéb” kategóriába tartozó szálláshelyek – például kempingek vagy különleges szállások – a foglalások 5,01%-át képviselik.

A magyarországi szálláshelyek szilveszterkor változatos programokkal és különleges menüsorral várják vendégeiket, hogy az év utolsó napja felejthetetlen élményt nyújtson. Több helyen lesz gálavacsora, fellépő, például humorista, bűvész vagy énekes, zenekar, máshol pedig tombola.

De nem csak a szállásadók készülnek szilveszterre. Az év vége közeledtével Magyarország számos települése kínál izgalmas szilveszteri programokat, hogy méltóképpen búcsúztathassuk az óévet és ünnepeljük az új év kezdetét. A nagyobb városokban, például Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsen, változatos koncertek, szabadtéri események és színes programok várják az érdeklődőket. A szilveszteri hangulatot ismert előadók koncertjei, tűzijátékok vagy fényfestések, gasztronómiai különlegességek és családbarát események fokozzák, hogy minden korosztály megtalálja a számára ideális szórakozást. Idén is különleges élményekkel várják a fürdők azokat, akik pezsgő medencékben szeretnék búcsúztatni az évet - lesz olyan fürdő, ahol zenés programmal, party hangulattal kápráztatják el a vendégeket. Az időjárás függvényében nagy érdeklődést várnak a hazai sípályákon, és az elmúlt évek nagy sikerei alapján a különböző helyszíneken elérhető tematikus fényparkokban is.

Mik voltak 2024-ben a magyar vendégek kedvencei?

A piac idén erősen last minute jellegű volt a Szallas.hu tapasztalatai szerint: a vendégek közeli időpontokat foglaltak nagyobb arányban mind a kedvezményes, mind a normál időszakokban. „Arra számítunk, hogy ez a trend 2025-ben tovább erősödhet, a szálláskeresés és az utazás időpontja jellemzően ugyanazon hónapra esik majd a következő évben is” – magyarázta Kelemen Lili.

A hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legkeresettebbek 2024-ben. Így például a Gyulai Várfürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt és a hajdúszoboszlói Gyógyfürdőt is sokan látogatták. De a Hévízi Tófürdő és a Zalakarosi Fürdő is népszerű volt. A négyévszakos sláger egri vár és a Festetics-kastély is sok látogatót vonzott. „A programok és élmények átélése az egyik leggyakoribb utazási motiváció” – magyarázta Kelemen Lili.

Legnépszerűbb belföldi úti célok a szilveszterezők körében a Szallas.hu-s foglalások darabszáma alapján:
1.      Eger
2.      Szeged
3.      Pécs
4.      Gyula
5.      Siófok
6.      Budapest
7.      Hajdúszoboszló
8.      Sárvár és Miskolc
9.      Hévíz
10.   Debrecen
 

A Szallas.hu-s szilveszteri foglalások megoszlása a legnagyobb hazai turisztikai régiók között:
●       Észak-Alföld: 20,54%
●       Balaton: 16,33%
●       Dél-Alföld: 13,92%
●       Nyugat-Dunántúl: 11,2%
●       Budapest-Közép-Dunavidék: 10,34%
●       Észak-Magyarország: 9,82%
●       Dél-Dunántúl 9,5%
 

A Szallas.hu-s szilveszteri foglalások megoszlása szállástípusonként:
●       apartman: 33,7%
●       vendégház: 25,12%
●       hotel: 24,12%
●       panzió: 12,05%
●       egyéb: 5,01%


Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás: