Ezentúl tilos a maszk és a pirotechnikai eszköz a brit tüntetéseken

Megtiltja a brit kormány maszkok viselését és pirotechnikai eszközök használatát a tüntetéseken. Az erről szóló törvénytervezetet csütörtökön ismertette a londoni belügyminisztérium.

Ezentúl tilos a maszk és a pirotechnikai eszköz a brit tüntetéseken

A tárca tájékoztatása szerint az alsóház elé terjesztendő módosítások alapján egy hónapig terjedő szabadságvesztéssel és ezer font (több mint 450 ezer forint) bírsággal sújthatók mindazok, akik a demonstrációkon arcukat eltakaró viseletet hordanak, és petárdákat, tűzijátékrakétákat vagy egyéb pirotechnikai eszközöket használnak.

A  minisztériumi közlemény megfogalmazása szerint a készülő jogszabály - amely a szintén tárgyalás alatt álló új büntetőjogi törvényhez kapcsolódik majd - lehetetlenné teszi, hogy törvénysértés esetén a demonstrálók a tiltakozáshoz fűződő jogra hivatkozva próbáljanak kibújni a felelősségre vonás alól.

A belügyminisztérium felidézi, hogy az utóbbi időszak nagy tüntetésein a rendezvényeket biztosító rendőröket is pirotechnikai eszközökkel elkövetett, súlyos sérülések komoly kockázatával járó támadások érték.A tárca csütörtöki ismertetésében nem említi, hogy mely tüntetéseken fordult elő ilyesmi, de az utóbbi hónapokban heti rendszerességgel tartottak Londonban és más brit nagyvárosokban több tízezres, nem egyszer több százezres demonstrációkat a Gázai övezetben folyó izraeli hadműveletek ellen, és ezeken a megmozdulásokon többször előfordultak összecsapások a rendőrség és a tüntetők között.

A belügyminisztériumi tájékoztatáshoz fűzött statisztika szerint a Gázát uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadása óta - amelyben 1200 ember meghalt - ezernél több tiltakozó megmozdulás volt Nagy-Britanniában, és ezeken hatszáz embert vettek őrizetbe.

Az új jogszabály alapján nem lesz lehetséges közutak eltorlaszolása sem a tiltakozáshoz fűződő jogra hivatkozva.

Ezzel összefüggésben a londoni belügyminisztérium megemlíti a Just Stop Oil nevű környezetvédő csoportot, amely rendszeresen tart demonstrációkat Londonban jórészt utak lezárásával a fosszilis fűtőanyagok kitermelése és használata elleni tiltakozásul.

A tárca csütörtöki beszámolója szerint ezeken a demonstrációkon tavaly 657 embert vettek őrizetbe.

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás:

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás:

Kreml: kizárólag humanitárius jellegű a húsvéti tűzszünet

Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.
2026. 04. 10. 15:30
Megosztás:

Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
2026. 04. 10. 15:00
Megosztás:

Márciusban csökkent a munkanélküliség Csehországban

Márciusban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a februári 5,2 százalékról - közölte az országos munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2026. 04. 10. 14:00
Megosztás:

CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz

A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
2026. 04. 10. 13:30
Megosztás: