Ezerből egy nemzetközi utalás nem valósul meg

Minél több partner érintett egy pénzügyi folyósításban, annál hosszabb és bonyolultabb a folyamat. Vannak olyan országok, mint például Üzbegisztán, India vagy a dél-amerikai államok, ahova nem lehet Európából közvetlenül utalni, így mindenképp többszereplős lesz az utalás. Habár átlagosan ezerből csak egy nemzetközi utalás nem valósul meg, az adott vállalat számára nagy veszteséget jelenthet, ha ezért nem pakolják fel az árut a hajóra. Emellett 2-3 hétbe is beletelhet, hogy visszakerüljön az elindított összeg. Természetesen ezen pénzügyi fennakadások elkerülhetőek, amelyhez ismerni kell a folyamatot.

Ezerből egy nemzetközi utalás nem valósul meg

Amikor egy cég elindít egy nemzetközi utalást, az először egy közvetítő bankhoz megy. Itt eldől, hogy ő át tudja-e közvetlenül utalni vagy kell egy másik, vagy akár harmadik közvetítő bank is a folyamathoz. “Ha Magyarországról szeretnénk egy amerikai kisvárosba utalni, az mindenképp legalább három szereplős lesz, hiszen az európai bankok a nagyobb amerikai bankokkal állnak kapcsolatban és a helyi kisebb pénzintézetekhez már közvetlenül a helyi nagybank juttatja el az összeget. De vannak olyan országok is, mint Üzbegisztán, India vagy a dél-amerikai államok, ahova nem lehet Európából közvetlenül utalni” - mondta Henrik Gergely, az iBanFirst, nemzetközi tranzakciókra szakosodott fintech vállalat magyarországi értékesítési vezetője.

Amikor minden perc számít

A nemzetközi szállítmányozás komoly kihívásokkal küzd az elmúlt években: egyrészt több hónapos csúszások tapasztalhatóak, amit tovább tetézhet az a helyzet, hogy addig nem rakodják fel a hajóra az árut, amíg nem érkezett meg a szállítmány ellenértéke. Másrészt az alapanyaghiány is sok problémát vet fel, hiszen előre kérik az utalást, miközben például az adott alkatrészre még a beszállító is vár. Egy utazási iroda esetén is komoly gondokat jelenthet, ha a csoport egy egzotikus helyszínre tart és az előre kifizetett transzferköltség egy adminisztratív hiba miatt nem érkezik meg időben.  

Kulcs: levelező bank megjelölése

Ahhoz, hogy egy nemzetközi utalás a lehető legrövidebb időn belül végbe tudjon menni érdemes figyelembe venni a fogadó bank által megadott instrukciókat. Így lehet elkerülni, hogy vesztegeljen vagy visszakerüljön a pénz a feladóhoz, ahelyett, hogy időben megérkezne a külföldi partner számlájára. “Az ilyen esetek elkerülésére például a mi rendszerünk automatikusan kéri, hogy az utaló fél jelöljön meg levelező bankot, aki helyben, az adott országban irányítja a műveletet. Ezt a pénzintézetet kijelölheti a fogadó bank, de maga a szolgáltató is, ezért érdemes ilyen esetben a kijelölt kapcsolattartóhoz vagy a partnerhez fordulni, aki jó eséllyel ismeri a saját bankjának metódusát” - tette hozzá Henrik Gergely.

A bank is elállhat az utalástól

Kevesen tudják, de a pénzmosás és a terrorszervezetek támogatása elleni védelem okán a bankoknak jogában áll további információkat kérni egy utalásról. Főleg olyan partnerek esetében, akik kevésbé leinformálhatóak, akikről kevés információ található az interneten. Ilyen esetben nagyobb az esély, hogy megakad az utalás és bekér a bank egy, az utalást bizonyítandó dokumentumot, például számlát, szerződést, a szerződött félről akár céges dokumentumokat. Amennyiben ezek nem valósulnak meg, úgy a banknak jogában áll elállni az utalás végrehajtásától.

Visszafizetés hosszadalmas procedúra

Amikor egy ügyfél nem jelöl meg levelező bankot vagy egyéb adminisztratív hibát vét, és ezért nem tud az utalás megvalósulni, a visszafizetés során minden egyes pénzintézet, amelyen keresztül ment a folyamat, leveszi a saját díját. Így nem elég, hogy nem került kifizetésre a tétel, 2-3 hétig nem áll rendelkezésre az pénz, de kevesebb is kerül vissza, mint az eredeti összeg volt. Ezért fontos, hogy főleg az olyan nemzetközi utalásoknál, amely nem fővárosba irányul, olvassuk el a fogadó bank instrukcióit és kérjünk tanácsot a saját pénzügyi szolgáltatónktól, hogy biztosan időben megérkezzen az utalás.


Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás: