Ezt gondolják a lengyel jogi elemzők a magyar választásokról

Valamennyi helyi és nemzetközi szabványnak, a választásokra vonatkozó alapelveknek megfeleltek a vasárnapi magyarországi parlamenti választások és a népszavazás. Az általános, közvetlen, titkos, szabad és egyenlő szavazás biztosított volt - állapította meg egy nemzetközi megfigyelő misszió az MTI-hez hétfőn eljuttatott jelentésében. A megfigyelők ugyanakkor aggodalmukat is kifejezték a Fidesz honlapját ért hackertámadás, valamint az ellenzéki SMS-kampány miatt.

Ezt gondolják a lengyel jogi elemzők a magyar választásokról

Az Ordo Iuris lengyel jogi elemző intézet és varsói partnere, a Collegium Intermarium szervezésében nemzetközi megfigyelők vettek részt a magyar országgyűlési választásokon és népszavazáson.

"A választás napján nem merült fel olyan körülmény, amely sértette volna a tisztességes és szabad szavazást" - emelték ki, hozzátéve: a választás napját megelőző egy évben a választási rendszerre vonatkozó törvényben sem vezettek be olyan változtatásokat, amelyek alááshatták volna a rendszer stabilitását vagy az esélyegyenlőség alapelvének következetes betartását. A választási rendszerre vonatkozó rendelkezések megfelelnek a pluralizmus, a stabilitás, a szabad véleménynyilvánítás és a semlegesség követelményeinek, és biztosítják a választás ellen benyújtott panaszeljárások lehetőségét - tették hozzá.

A választások átláthatóságának növelése érdekében a szavazóurnák egységesítésére, és szilárd anyagból (például műanyagból) készült zárt, átlátszó dobozok használatára tettek javaslatot a megfigyelők. A nemzetközi választási megfigyelő misszió úgy értékelt, hogy a "pártok és a választási folyamatok finanszírozását szabályozó magyar keretrendszer átlátható, tisztességes és egyenlő szabályokat tartalmaz minden induló pártra és jelöltre vonatkozóan, megfelelő rendszert hoz létre az adminisztratív ellenőrző szervek számára, és megfelelő eljárásokat és szankciókat ír elő a szabályok be nem tartása esetére".

A médiahelyzet kapcsán felhívták a figyelmet, hogy az erős magánszektor, ezen belül különösen a televíziós csatornák (RTL Group, ATV), a közvélekedés szerint nagymértékben támogatják az ellenzéki pártokat és azok politikai üzeneteit. "A társadalmi megítélés szerint a közmédia az aktuális kormány színezetétől függetlenül némileg jellemzően inkább a fennálló kabinet nézeteit és véleményét közvetíti (Duna Media)" - írták. Emellett - mint írták - "létezik egy magánkézben lévő kereskedelmi médiacsoport, amelyet a médiafogyasztók szintén a kormány álláspontja felé orientáltnak tartanak (TV2 csoport, KESMA), amely "kiegyensúlyozottabb médiakínálatot biztosít".

Kitértek arra is, hogy a politika minden oldala azt állítja: a "médiamegjelenések egyenlőtlenek". Az elemzés arra a következtetésre jutott, hogy az ellenzéki pártokat támogató, vezető magántulajdonú médiumok széles skáláját ellensúlyozza a kormánypárti szemléletet jobban támogató, feltörekvő magánmédia-szektor".

Azt írták, hogy egy 2021 harmadik negyedévében végzett felmérés szerint a magyar közönség 81,6 százaléka fogyaszt kormánypárti, 80,6 százaléka pedig kormánykritikus médiát. A kizárólag kormánypárti sajtótermékeket fogyasztók aránya 5,7 százalék, ami jelentősen alacsonyabb, mint a kizárólag kormányellenes médiát fogyasztók száma (9,2 százalék) - ismertették.

Mindezek alapján - szerintük - egyértelmű, hogy "2010 óta a médiapluralizmus Magyarországon nem csökkent, hanem nőtt, és hogy a kormánypárti és kormánykritikus médiatartalmak potenciális hatósugara kiegyensúlyozott és nagyjából azonos méretű". A megfigyelők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki "a legnépszerűbb közösségi hálók választási folyamatba történt elfogult beavatkozása miatt", amelyet a politikai szereplők és a politikai pártok fiókjainak szelektív tiltása és azok elérésének korlátozása révén gyakorolnak, s hogy az "egyes közösségi médiaszolgáltatók erőfölénnyel való visszaélése esetén nincsenek megfelelő jogi garanciák az esélyegyenlőség biztosítására".

A népszavazási eljárás tekintetében azt állapították meg, hogy a fékek és ellensúlyok magyarországi rendszere hatékony és a végrehajtó hatalomtól függetlenül működik. Kitértek arra is, hogy magyar civil szervezetek a népszavazási kampányban a "négy nem" oldalán is részt vettek, és voltak olyanok is, melyek az érvénytelen szavazásra buzdítottak (18 különböző szervezet, köztük 12, Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítványok által - 6.734.409 dollár értékben - finanszírozott szervezet). A megfigyelők szerint, ha nem tört volna ki az ukrajnai háború, a közbeszéd jobban összpontosított volna erre a témára.

Kiemelték azt is, hogy a nem kormányzati szervezetek szabadon és nyilvánosan kifejthetik álláspontjukat és részt vehetnek a civil társadalommal folytatott párbeszédben. Változtatásokra van viszont szükség a közérdekű információkhoz való hozzáférésben: rövidíteni kell az információkhoz való hozzájutás idejét, különösen a választási kampány idején, amikor a hatóságok működésének átláthatóságára különösen nagy szükség van - értékeltek.

Egyúttal a megfigyelő misszió arra is ösztönzi a helyi hatóságokat, hogy a külföldi tőkével rendelkező szervezetek tevékenységét továbbra is fokozottan felügyeljék, a választási folyamatokba való esetleges beavatkozások megelőzése érdekébe.

A nemzetközi misszió tagjai aggodalmukat fejezték ki, amiatt, hogy a múlt héten a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) több online portálját is feltörték, s hogy a kampányhajrában a Fidesz honlapját is hackertámadás érte. Aggasztónak értékelték továbbá, hogy "vélhetően törvénytelenül megszerzett adatbázis segítségével mintegy egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont üzemeltetői, a szavazókat illegális sms üzenetekkel zaklatták". Ez - mint kiemelték - "nem csak választójogi, adatvédelmi, hanem büntetőjogi konzekvenciákat is magával vonhat".

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás:

A USDD stabilcoin működése: hogyan próbál stabil digitális dollár lenni a kriptovilágban?

A kriptovaluták világában sokan először a Bitcoinról vagy az Ethereumról hallanak, pedig a mindennapi használat szempontjából legalább ennyire fontosak az úgynevezett stabilcoinok. Ezek olyan digitális eszközök, amelyeknek az a céljuk, hogy nagyjából állandó értéket tartsanak, jellemzően az amerikai dollárhoz kötve. A USDD is ebbe a kategóriába tartozik, de a háttérben működő logikája, a fedezeti rendszere, a több láncon való használhatósága és a decentralizációra épített narratívája miatt külön figyelmet érdemel. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, mit jelent a USDD, hogyan működik, mire használható, miben más, mint a legismertebb stabilcoinok, és milyen előnyökkel, illetve kockázatokkal kell számolni vele kapcsolatban.
2026. 04. 08. 12:00
Megosztás:

Hol érdemes most ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Az ingatlanvásárlásnál a lokáció kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a vevők döntéseit gyakran mégis felülírják az árak. Bár a legtöbben ragaszkodnak az eredetileg kiszemelt környékhez, sokszor mégis kompromisszumokra kényszerülnek. De hogyan érdemes helyszínt választani, és mire kell figyelni?
2026. 04. 08. 11:30
Megosztás:

Vegyesen alakultak a fejlett piaci kötvényhozamok kedden; erősödött az euró a dollárral szemben

Tegnap kissé korrigáltak az olajárak a csúcsokról, ahova Donald Trump Irán felé intézett ultimátuma hajtotta őket. Az amerikai kötvényhozamok pár bázisponttal estek, a tíz éves 4,3% felé süllyedt. Európában viszont jelentősen emelkedtek a hozamok, miután Pierre Wunsch, az EKB belga döntéshozója azt sugallta, hogy akár többször is kamatemelésre lehet szükség az idén, akár már áprilisi indulással, ha az energiaárak tartósan magasan maradnak. A szigorú hangvétel erősítette az eurót a dollárral szemben, mintegy fél százalékkal az 1,16-os szintig.
2026. 04. 08. 11:00
Megosztás:

Vegyesen alakultak kedden az amerikai tőzsdék, miközben közeledett a Donald Trump ultimátumának határideje

A Dow kivételével a zárásra a pozitív tartományba kerültek kedden a főbb amerikai részvényindexek, miután közeledett Donald Trump elnök Iránnal szemben megszabott határideje a Hormuzi-szoros újranyitására, de a piacok bíztak egy utolsó pillanatban tető alá hozott megállapodásban. Ez végül be is következett az éjszaka folyamán, amikor a felek 2 hetes tűzszünetben és a Hormuzi-szoros átmeneti megnyitásában állapodtak meg. Az elnök korábban keleti parti idő szerint kedd este 8 óráig (budapesti idő szerint szerda hajnali 2 óráig) hosszabbította meg a határidőt, és azzal fenyegette meg Iránt, hogy amerikai támadás következik az ország energetikai és infrastrukturális létesítményei ellen, amennyiben nem születik egyezség. A geopolitikai feszültségek a határidő közeledtével tovább erősödtek: amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok éjszaka csapásokat mért az Iránhoz tartozó Harg-szigetre. Az olajárak a tűzszünet hírére meredeken estek az amerikai WTI és a és a Brent esetében is.
2026. 04. 08. 10:30
Megosztás:

Az Alchemy Pay beemelte a $USDD-t: új szintre léphet a több láncon elérhető stabilcoin-hozzáférés

Az Alchemy Pay új integrációja fontos lépés lehet a stabilcoin-piac számára: a fiat–kripto átjáróként ismert vállalat immár támogatja a $USDD stabilcoint, amivel a felhasználók egyszerűbben mozoghatnak a hagyományos pénzügyi világ és a több blokkláncon működő Web3-ökoszisztéma között. A fejlesztés nemcsak a hozzáférést teheti gördülékenyebbé, hanem a likviditást, a használhatóságot és a DeFi-belépést is javíthatja.
2026. 04. 08. 10:00
Megosztás:

Estek tegnap az európai indexek, Donald Trump Iránnak célzott fenyegetéseit követően

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miután a befektetők óvatosabbá váltak Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott, a Hormuzi-szoros újranyitására vonatkozó ultimátuma előtt. A Stoxx 600 index közel 1%-kal esett, ledolgozva a nap eleji emelkedést, és a legtöbb szektor, valamint vezető európai börze negatív tartományban zárt a négynapos húsvéti szünetet követően. A piacokra nyomást helyezett az amerikai adminisztráció ellentmondásos kommunikációja: Trump egyszerre fenyegetett iráni polgári infrastruktúra elleni támadásokkal és beszélt jóhiszemű tárgyalásokról, majd egy újabb üzenetében rendkívül éles hangnemben figyelmeztetett a Hormuzi-szoros jelentőségére. Egyedi vállalati hírekben a Commerzbank közölte, hogy nem lát elegendő értékteremtési potenciált az UniCredit által tett felvásárlási ajánlatban.
2026. 04. 08. 09:30
Megosztás:

A Mol Move alkalmazásban a felhasználók már parkolást is indíthatnak

Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók már parkolást is indíthatnak a mobilapplikáción keresztül; a fejlesztés operációsrendszertől függően, fokozatosan válik elérhetővé - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás:

Csaknem egymilliárd forintot kapott a kormánytól kerékpárútra Békéscsaba

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatásból épül kerékpárút az épülő új gyár, a Vulcan Shield Global közelében Békéscsabán.
2026. 04. 08. 07:05
Megosztás:

Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére az Agrárminisztérium (AM) 2029. április 25-ig rendeletben meghosszabbította a tejfeldolgozók, tejtermelők és kereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét - közölte az érdekképviselet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 06:30
Megosztás:

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás:

Komplex fejlesztőközpontot építenek Mórahalmon

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon - jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.
2026. 04. 08. 05:00
Megosztás:

Kiskerti vetőmagok - mit, hol mikor vegyünk?

Országszerte elindultak a kiskerti munkák, amellyel párhuzamosan márciusban és áprilisban csúcsra jár a színes tasakos vetőmagok szezonja. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint hazánkban mintegy 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából választhatnak a hobbikertészek, az előállítási költségek emelkedése miatt a forgalom mintegy 6 milliárd forintot tehet ki ebben az évben.
2026. 04. 08. 04:30
Megosztás:

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal

Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
2026. 04. 08. 04:00
Megosztás:

Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?

Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
2026. 04. 08. 03:30
Megosztás:

A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre és a kormány azt szeretné, hogy 2030-ra az intézmény Európa legszebb egyeteme legyen és kerüljön be a világ legjobb 10 agráregyeteme közé - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője kedden, Gödöllőn.
2026. 04. 08. 03:00
Megosztás:

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West rappertől

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zenei fesztivált, amelyen az énekes fellépett volna.
2026. 04. 08. 02:30
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt egy átlagos család egy hónapban és az mennyibe kerül?

Sok család pontosan ugyanazt tapasztalja hónapról hónapra: nem érzik úgy, hogy pazarolnának, mégis újra és újra meglepően magasnak tűnik a villanyszámla. Nem égnek egész este a lámpák, nincs szauna a fürdőszobában, és a legtöbben nem is fűtenek teljesen árammal — mégis valahogy egyre több pénz folyik el az otthonokból. A kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy „mennyit fogyasztunk?”, hanem az is, hogy mi számít egyáltalán normálisnak Magyarországon 2026-ban.
2026. 04. 08. 02:00
Megosztás: