Fékeződött márciusban a lakásdrágulás, átrendeződik a lakáspiac

Országosan márciusban 10,6 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az egy évvel korábbihoz képest, a fővárosban pedig 18 százalékos volt az áremelkedés. Havi szinten viszont lassulás látható, a februári 2,4 százalékról 1,7 százalékra csökkent az országos tempó, Budapesten pedig lefeleződött. A fővárosi drágulás havi üteme a februári 4,5 százalékról márciusra 2,1 százalékra szelídült. A budapesti dinamikában történt változás arra utal, hogy kezdenek alábbhagyni a befektetési célú vásárlások. Utóbbiak erejét mutatja, hogy a befektetők körében népszerű társasházi lakások átlagos négyzetméterára Budapesten 1,06 millió forintról közel 30 százalékkal 1,39 millió forintra nőtt egy év alatt, addig a saját célú vásárlásoknál fókuszban lévő eladó kertes házaké 833 ezerről 925 ezerre. Ez pedig csak 11 százalékos drágulást takar. Az év hátralévő részében a budapesti drágulás lassulása és a fővároson kívüli ingatlanpiac erősödése várható, amit a jelenlegi árszintek változása is előrevetít.

Fékeződött márciusban a lakásdrágulás, átrendeződik a lakáspiac

Bár továbbra is emelkedőn vannak az eladó lakások és házak árai országszerte és a fővárosban, a drágulás üteme mindkét porondon lassult havi összevetésben és kezd kiegyensúlyozottabbá válni a lakáspiaci növekedés – derül ki az ingatlan.com márciusi lakásárindexéből, amely a hivatalos statisztikákkal összhangban, de valós időben mutatja az árak alakulását.

„Márciusban jelentősen lassult az országos lakásdrágulás üteme havi szinten 2,4 százalékról 1,7 százalékra. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Budapesten a februári 4,5 százalékos havi lakásdrágulás lefeleződött, és márciusban 2,1 százalékos volt. Éves összevetésben az országos lakásáremelkedés 10,6 százalékot tett ki, ami megegyezik a februári tempóval. A havi lassulás ellenére a fővárosi index éves összevetésben 18 százalékos lakásár-emelkedést tükröz, ami gyorsulást jelent a februári 17 százalékhoz képest. Mivel 2024 elején nagyon lassan emelkedtek az árak. Így a jelenlegi 2 százalékos márciusi havi drágulási tempó is enyhén fokozni az éves áremelkedési ütemet” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az adatok azt jelzik, hogy megkezdődött az átrendeződés az országos lakáspiacon.

Kertes házak kontra társasházak és panelek

„Az árak dinamikájának változásából arra lehet következtetni, hogy a befektetők által diktált őrült tempó kezd alábbhagyni. A befektetőkhöz köthető nyomás erejét jól jellemzi, hogy a körükben népszerű budapesti társasházi lakások átlagos négyzetméterára az első negyedévben 1,35 millió forintra emelkedett, ami 28 százalékos drágulást jelent. Ezzel párhuzamosan a főként saját célra vásárlók körében kelendő fővárosi kertes családi házaknál a négyzetméterár csak 11 százalékkal 925 ezer forintra nőtt. A befektetők aktivitásának enyhülésére utal, hogy a budapesti lakásárakkal együtt lélegző agglomerációs övezet havi áremelkedése márciusban közel harmadára csökkent februárhoz képest.” - fogalmazott Balogh László.

Balogh László a fővárosi árakról azt mondta, mivel az eladó társasházi lakások árának középértéke továbbra is 96 millió forint, ezért ezen belül a legmegfizethetőbb kategóriát a panellakások képviselik. „Érdekes, hogy 2025 áprilisában már csak három budapesti kerületben, a XX.-ban, a XXI.-ben és a XXIII.-ban maradt az 1 milliós négyzetméterár alatt a panellakások átlagos négyzetméterára. Az is látszik, hogy a tulajdonosok és közvetítők kínálatában szereplő panellakások átlagos négyzetméterára az elmúlt egy évben ugyan 811 ezer forintról 1,1 millióra nőtt, de még mindig 25-30 százalékkal olcsóbbak, mint a hasonló helyen lokációkban elérhető téglaépítésű lakások” – közölte a szakember.

Élénkülő vidék, piaci korrekció Szegeden

Az országos lakáspiac lendületét tehát alapvetően meghatározza a fővárosi helyzet, ám több a vidéki régiókban látványos élénkülés tapasztalható.  Az észak-alföldi térségben éves szinten 14 százalékos volt az áremelkedés, de a Dél-Dunántúlon is 12 százalékra nőtt az éves lakásdrágulás üteme. Az egyedüli kakukktojás a Szegedet is magában foglaló Dél-Alföldi régió, ahol márciusban 0,1 százalékkal csökkentek az árak, ami lényegében stagnálásnak felel meg. A régió árváltozása összhangban van az ingatlan.com korábban kiadott kereslet-kínálati összesítőjével, ami arról számolt be, hogy Csongrád-Csanád vármegye volt az egyetlen, ahol az előző évhez nem nőtt márciusban az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma. “A régió lassulása tulajdonképpen természetes piaci korrekciónak tekinthető, mivel Szegeden az átlagos négyzetméterárak az elmúlt egy évben 19 százalékkal 750 ezer forintról 897 ezerre nőttek.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Az egyes vármegyeszékhelyek között jelentős eltérés mutatkozik. Az eladó használt lakásokat és házakat tekintve a legolcsóbb vármegyeszékhely Salgótarján 282 ezres átlagos négyzetméterárral. Miközben a debreceni piacon több mint háromszor ennyi, 939 ezer forintnál jár az átlag az ingatlan.com adatai alapján. Az új építésű lakások és házak piacán pedig már hat vármegyeszékhely is átlépte a milliós lélektani négyzetméterárszintet, ami most már igaz Debrecen mellett Győrre, Kaposvárra, Pécsre, Székesfehérvárra és Zalaegerszegre is.


Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás: