Félmillió négyzetméternyi vasúti átrakóterület épül Magyarországon

Félmillió négyzetméternyi vasúti átrakóterület épül Magyarországon az ipari üzemek és az áruszállítás kiszolgálása érdekében - ismerteti a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Félmillió négyzetméternyi vasúti átrakóterület épül Magyarországon

A szövetség szakmai becslése szerint ez 80-100 milliárd forint beruházást igényel a fejlesztők részéről. Az MLSZKSZ emlékeztet: a vasúti terminálok bővülése a fényeslitkei East-West Gate átadásával már tavaly elkezdődött. 2024-ben és 2025-ben újabb négyet adnak át, és továbbiak építéséről is folynak tárgyalások.

Jövőre kezdheti meg működését Szegeden, az egykori kiskundorozsmai átrakó területén a PSP Terminál, amely elsősorban a Dél-Alföldről, Szerbiából, Romániából és Bulgáriából érkező forgalmat fogadhatja. A Petrolsped Szállítmányozási Kft. félmilliárd forintos magánberuházásával kialakított terminál 48 ezer négyzetméterén daruzható és nem daruzható félpótkocsikat, valamint konténereket tudnak majd vasútra rakni.

Ezt követően adják át a BMW-gyár szomszédságában a Debrecen Terminált, ezt főképp autógyártók és beszállítóik fogják használni. A 110 ezer négyzetméteres területen portáldaruval és mobil rakodógépekkel tudnak majd rakodni konténert és pótkocsikat.  A terminál működtetéséhez szükséges kiegészítő berendezések bekerülési költsége 17,2 milliárd forint.

2025-ben adhatják át az M76-os autópálya tervezett nyomvonala és a vasúti fővonal találkozásánál épülő a Zalaegerszeg Terminált, valamint a Szeged Terminált, amely a csongrádi megyeszékhely ipari és logisztikai központjában épül, mindkettő a METRANS beruházásában.

A már működő létesítmények közül is többet bővítenek. Európa legnagyobb szárazföldi intermodális terminálját, a Fényeslitkén tavaly átadott East-West Gate-et azért fejlesztik, mert az ukrajnai háború miatt nagy az igény az ömlesztett áru átrakására. Budapesten a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. 220 ezer négyzetméteres telephelye új konténerrakodó gépekkel gyarapodik, és energiahatékonysági beruházásokat is végrehajtanak mintegy 250 millió forint értékben.

A METRANS BUCS Terminál napelemparkot kapott, és felépítették az idén a negyedik bakdarut.  A 143 500 négyzetméter területű terminálnak az összes fontos európai kikötővel van kapcsolata.

A MAHART Container Center Terminált 2025 első feléig 5,8 milliárd forintból fejlesztik: a jelenlegi 110 ezer négyzetméter mellé majdnem húszezer négyzetméternyi új területet építenek ki, mintegy  tizenötezer négyzetmétert felújítanak, beszereznek egy második bakdarut, valamint vasúti vágányokat is építenek, illetve felújítanak.

A MÁV tulajdonában lévő ZÁHONY-PORT Zrt. a rakodási és tárolási kapacitást, a vegyi anyagok átfejtési technológiáját fejleszti, és mérlegelési-mérési lehetőségeket alakít ki.

A Sopron Terminálnál pedig modernizációt és bővítést is tervez a tulajdonos GYSEV Cargo, amely a technológiát a 2010-es években már két ütemben felújította a 40 500 négyzetméteres területen.

A közlemény szerint az átrakodók építését az indokolja, hogy a vasúti szállítást felértékelték a fenntarthatósági szempontok, az EU ennek köszönhetően támogatja a vasúti fejlesztéseket. Egyidejűleg a közúti szállítás helyzetét a sofőrhiány és az emelkedő környezetvédelmi díjterhek egyaránt nehezítik - jelezték.

Az MLSZKSZH közleményében rámutat: ha Magyarország teljesíteni akarja a klímacélokat, évente 50-100 ezer kamionnyi forgalmat kell majd közútról az intermodális fuvarozás felé terelni.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a hazai logisztikai és közlekedési szakma meghatározó szervezete, amely a magyar logisztikai szolgáltató központok közel 90 százalékát fogja össze. Jelenleg 89 tagja van, az általuk képviselt nemzetgazdasági volumen az árbevételek alapján közelíti az 1000 milliárd forintot.


Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás:

Bitcoin, Ethereum vagy XRP? Melyik kriptovaluta lehet most a legjobb vétel?

A Bitcoin, az Ethereum és az XRP egyaránt komoly esést szenvedett el az év eleji csúcsokhoz képest, az elmúlt két hétben azonban látványos fordulat következett. A Bitcoin 22, az Ethereum 29, az XRP pedig 33 százalékot emelkedett.
2026. 08. 30. 05:00
Megosztás:

Bitcoin és az ARKK újra 2021-et idézi: visszatérhet az őrület?

A Bitcoin és Cathie Wood Ark Innovation ETF-je, az ARKK egyaránt több mint 20 százalékot emelkedett augusztusban. Ez rendkívül ritka: az ETF 2014-es indulása óta mindössze négy alkalommal fordult elő hasonló.
2026. 08. 30. 04:00
Megosztás: