Felvételi programot indít az SAP az ukrán menekülteknek

Speciális toborzási programot jelentett be az SAP, hogy az Ukrajnából érkező menekülteknek a globális irodahálózatán keresztül álláslehetőséget biztosítson. A kezdeményezés célja, hogy az Ukrajnából származó képzett menekülteknek megfelelő munkalehetőséget kínáljanak az SAP-nál Németországban, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban vagy Szlovákiában.

Felvételi programot indít az SAP az ukrán menekülteknek

 A program részeként az SAP külön erre a célra indított egy online felületet, ahol az Ukrajnából érkező menekültek számára releváns szabad álláshelyeket hirdeti. Az oldalon az érdeklődők nem csak tájékoztatást és választ kaphatnak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre, hanem lehetőség van arra is, hogy gyorsított eljárásban pályázzanak. Ezt megtehetik adott esetben a végzettséget és a referenciákat igazoló dokumentumok hiányában is, így a felvételi folyamat jelentősen felg yorsul.

A felkínált állások többek között a szoftverfejlesztés, az értékesítés, a tanácsadás, valamint az operációt támogató funkciók – például a HR és a pénzügy – területéről származnak. A németországi állásoknál lehetőség van részmunkaidős, illetve határozott időtartamú szerződéses munkaviszony választására is.

Az SAP "Pledge to Flex" kezdeményezésének megfelelően az alkalmazottak rugalmasan dolgozhatnak. A háború miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő ukrán alkalmazottak a felkínált állás mellett a beilleszkedést segítő anyanyelvi mentorálást, egészségügyi és lelki segélynyújtást, nyelvoktatást, és szükség esetén gyermekgondozási támogatást is kaphatnak, országonként változóan. Bizonyos esetekben munkabér-előleg is kérhető.

„Az ukrán háború a régió minden SAP tagvállalatának dolgozóját megérintette. Ahogy a pandémia esetében is, a mostani humanitárius válságban is rendszerszintű megoldást igyekszik kínálni a vállalat. Az üres álláshelyek betöltésére felállított gyorsított eljárásrenddel és a munkavégzéshez szükséges biztonságos feltételek kialakításával valódi, előremutató segítséget tud kínálni az SAP. Emellett saját fejlesztésű szoftvereket is felajánlottunk humanitárius szervezeteknek, hiszen az SAP megoldásai a menekültek regisztrálásában, az önkéntes erők koordinálásában és a se gélyek beszerzésében is segítségükre lehetnek” – mondta el Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

Természetesen a speciális állásportál nem az egyetlen módja az SAP által nyújtott segítségnek, hiszen az SAP a konfliktus kirobbanása óta több módon is támogatta már a háború elől menekülőket: a régió országaiban működő SAP leányvállalatok eddig mintegy 4000 menekült elhelyezésében működtek közre szállás biztosításával.

Azokat, akik szeretnék kihasználni a kezdeményezést, arra kérik, hogy látogassanak el a https://jobs.sap.com/content/Stand-with-Ukraine/ weboldalra.


Szlovák nyugdíjkorhatár 2027

A szlovák nyugdíjkorhatár 2027-ben nem egyetlen, mindenkire érvényes életkor. A nyugdíjba vonulás pontos időpontját elsősorban a születési év és hónap, valamint az elismert gyermeknevelés határozza meg. Emiatt 2027-ben lesznek, akik 62 év 2 hónaposan, mások 63 év 8 hónaposan érik el a törvényes korhatárt.
2026. 07. 01. 01:00
Megosztás:

Veszélybe került Záhony logisztikai jövője

Sürgős kormányzati beavatkozásra van szükség Záhony térségében, mert Magyarország egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból – hívja fel a figyelmet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). Bár hazánk továbbra is az ukrán gabona egyik fontos vasúti útvonala, az átrakásból, raktározásból és logisztikai szolgáltatásokból származó bevételek jelentős része már nem Magyarországon jelenik meg. Az MLSZKSZ szerint célzott térségi programra, munkahelymegtartó támogatásra, versenyképességi intézkedésekre és új magyar-ukrán gazdasági megállapodásokra van szükség, hogy Záhony visszaszerezze korábbi szerepét.
2026. 07. 01. 00:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: eddig 30 Stadler FLIRT motorvonat vált működésképtelenné az extrémhőség miatt

Az extrém hőség miatt 30 Stadler Flirt motorvonat vált működésképtelenné és még nem tudni pontosan, hol lesz ennek a vége - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden Facebook-bejegyzésében.
2026. 06. 30. 23:30
Megosztás:

Budapest legnagyobb napelemparkját adták át ma a Westend tetején

A Gránit Pólus Csoporthoz tartozó 27 éves, évente mintegy 18 millió látogatót fogadó Westend új alapokra helyezte működését. A több éven átívelő fejlesztési program eredményeként az épületegyüttes karbonkibocsátása 81 százalékkal csökkent a 2019-es bázisévhez képest, a működéshez felhasznált villamos energia mintegy 80 százaléka pedig már megújuló forrásból származik. A műszaki korszerűsítést, az adatvezérelt üzemeltetést, a megújuló energiát és a természetalapú megoldásokat összekapcsoló program azt mutatja meg, hogyan lehet egy meglévő ingatlant egyszerre fenntarthatóbbá, hatékonyabbá és értékesebbé tenni.
2026. 06. 30. 23:00
Megosztás:

Erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Júniusban emelkedett a Conference Board gazdaságkutató intézet Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe.
2026. 06. 30. 22:30
Megosztás:

Csaknem 2500 baranyai álláskeresőnek segített eddig a kormányhivatal munkaerőpiaci programja

Csaknem 2500 baranyai álláskeresőnek segített eddig a kormányhivatal 2023. decemberben kezdődött európai uniós, munkaerőpiaci programja, amely a munkaerő-kínálat fejlesztését és bővítését célozza - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 06. 30. 22:00
Megosztás:

BlackRock BUIDL fogalma, jelentése és értelmezése: a tokenizált pénzpiaci alap működése

A BlackRock BUIDL a hagyományos pénzügyi rendszer és a blokklánc-technológia találkozásának egyik legfontosabb példája. Nem bitcoinhoz hasonló kriptovaluta, nem hagyományos stabilcoin, és nem is bárki által szabadon megvásárolható befektetési token. A BUIDL valójában egy rövid lejáratú amerikai állampapírokba és más likvid eszközökbe fektető intézményi alap digitális tulajdonjegye. Segítségével a befektetési alap részesedése blokkláncon tárolható, továbbítható és más digitális pénzügyi rendszerekbe is beépíthető.
2026. 06. 30. 21:30
Megosztás:

Módosulnak a mezőgazdasági kárenyhítés szabályai

A károsult mezőgazdasági termelők terheinek enyhítése érdekében megteremti a kárenyhítési rendszerből az előlegfizetés lehetőségét a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény módosítása, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 06. 30. 21:00
Megosztás:

Az Európa Tanács fellépést sürget a korrupció elleni küzdelem sikere érdekében

Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) kedden közzétett éves jelentésében felszólította az európai kormányokat, hogy tisztségviselőik példamutatásával mozdítsák elő a korrupcióval szembeni zéró toleranciát a közigazgatás, az intézmények és a társadalom minden szintjén.
2026. 06. 30. 20:30
Megosztás:

Elrendelték az idei tartósan vízhiányos időszakot

Az élő környezetért felelős miniszter az ország teljes területére elrendelte a tartósan vízhiányos időszakot 2026. július 2-i kezdettel - az erről szóló közlemény kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 06. 30. 20:00
Megosztás:

A BlackRock megnyitja az Aladdint az Ethena USDe előtt: 100 millió dolláros likviditási keret indul

Újabb fontos lépést tesz egymás felé a hagyományos pénzügyi szektor és a decentralizált pénzügyek világa. A BlackRock intézményi befektetők által használt Aladdin platformja támogatni fogja az Ethena USDe szintetikus dollárját, miközben az Ethena 100 millió dolláros likviditási keretet biztosít a BlackRock tokenizált BUIDL alapjához. A bejelentésre az ENA token árfolyama is emelkedéssel reagált.
2026. 06. 30. 19:00
Megosztás:

Nőtt Horvátország turisztikai bevétele az első negyedévben

Az első negyedévben 945,2 millió euró (335 milliárd forint) bevétele származott Horvátországnak a külföldi turistáktól, 9,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte kedden a zágrábi idegenforgalmi és sportminisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.
2026. 06. 30. 18:30
Megosztás:

E.ON: az extrém hőség miatt megszaporodtak az áramszünetek

Az extrém hőség miatt Budapesten, Pest vármegyében és az Észak-Dunántúlon az átlagosnál két-háromszor több üzemzavar jelentkezik a villamosenergia-hálózaton, ezért az E.ON Hungária Csoport megerősített készenléttel dolgozik, és a tervezett áramszünetek jelentős részét elhalasztotta - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 06. 30. 18:00
Megosztás:

Lagarde: Európának nem stabilcoinokat kell másolnia, hanem saját digitális pénzügyi infrastruktúrát építenie

Christine Lagarde szerint Európának nem az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok modelljét kell lemásolnia. Az Európai Központi Bank elnöke úgy látja, külön kell választani a stabilcoinok pénzügyi és technológiai funkcióját: míg monetáris szerepük komoly kockázatokat hordozhat, az általuk használt blokkláncalapú elszámolási technológia valóban átalakíthatja a pénzügyi piacokat.
2026. 06. 30. 17:30
Megosztás:

Szigorítaná a taxisok ellenőrzését a horvát kormány

Szigorúbban ellenőrizné a taxisokat, átláthatóbbá tenné a taxiszolgáltatásokat, és lehetővé tenné a viteldíjak felső határának meghatározását a horvát kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
2026. 06. 30. 17:00
Megosztás:

A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás: