Fenyőfa árak - mennyibe kerül egy fenyő? Legolcsóbb élő fenyőfa

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok. Az Agroinform.hu múlt heti felméréséből többek között az derül ki, hogy a vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 23 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást.

Fenyőfa árak - mennyibe kerül egy fenyő? Legolcsóbb élő fenyőfa

 A háztartások jövedelmi helyzetének átmeneti romlása több szempontból is éreztetheti hatását az idei fenyőfavásárokon: a kisebb várható kereslet miatt a piacokon általában jóval az inflációtól elmaradó, 5 százalék körüli áremelés tapasztalható annak ellenére, hogy a termesztéshez kapcsolódó költségek idén is tovább emelkedtek. Az Agroinform.huközel félezer választ feldolgozó felméréséből pedig az derül ki, hogy hogy a válaszadók 29 százaléka tervez idén valamivel kisebb fenyőfát vásárolni, további 11 százalékuk olcsóbb fajtára tervez váltani, miközben 21 százaléknyian bíznak abban, hogy alaposabb kereséssel a megszokott méretű és fajtájú fenyőhöz is hozzájuthatnak a korábbinál kedvezőbb áron.

Azt, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók ugyanis hagyományosan ekkor foglalkoznak a fenyő beszerzésével: a felmérés szerint 47 százaléknyian az utolsó hétre hagyják a vásárlást.

A nordmann vezeti továbbra is a népszerűségi listát

A spórolási szándék ellenére a fenyőfát vásárlók körében továbbra is a nordmann fenyő a legnépszerűbb: az idei felmérésben is 45 százaléknyian részesítik előnyben ezt a többinél magasabb áron kapható, de tartósabb a fajtát. A lucfenyő 37, míg az ezüstfenyő 13 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit. További fajtákat (pl. duglászfenyő, feketefenyő) a vásárlók mindössze 5 százaléka keres az árusoknál. 44 százaléknyian másfél méter feletti, 56 százaléknyian e méretnél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.

Nem a műfenyővel leszünk környezetvédők

A válaszadók 26 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben legfőbb indokként a válaszadók 40 százaléka a környezetvédelmet jelölte meg, 30 százalékuk a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt említette, míg 22 százalékuk a lehulló tűlevelek hiánya miatti tartósságot és tisztaságot emelte ki.

„Fontos megérteni, hogy a karácsonyfa termesztése nagyon hasonló más mezőgazdasági növény termesztéséhez, a különbség annyi, hogy a fa 6-8 évig van kint a területen, mielőtt kivágják, és a helyére új fenyőt vagy más haszonnövényt ültetnek. A karácsonyi időszakot követően pedig a kidobott fák legnagyobb részét komposztálják – nyilatkozta Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – A műfenyő ugyanakkor az előállítás, a szállítás és (jó esetben) a megsemmisítés miatt jelentősen terheli a környezetet, ráadásul megvásárlásával nem hazai termelőket, hanem távol-keleti gyártókat támogatunk.”

A klímaváltozás nagy kihívást jelent a hazai fenyőtermesztésnek

Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi. Noha csapadék szempontjából 2023 kedvező időszaknak bizonyult, az éghajlat változása hosszabb távon komoly kihívást jelent az ültetvények számára. Az Agroinform.hu-nak nyilatkozó termesztők 73 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő (idén különösen a gombabetegségek okoztak problémát), emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk. Hét százalékuknak le is kellett állniuk bizonyos fajták termesztésével.


Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás: