Fesztiválélmény a digitális korban: hogyan segít az IT a felhőtlen szórakozásban?

A nyár a szabadtéri rendezvények, fesztiválok, koncertek időszaka, ami 2023-ban a pandémiával terhelt évek után itthon újra virágozni látszik. Egy ilyen rendezvényen a fák hűs árnyékában, egy hideg itallal a kézben, és egy jó koncertet hallgatva a legtöbben biztosan nem az informatikára gondolnak. Pedig a szabadtéri rendezvények mögött is rengeteg IT kihívás és munka áll, amin nemcsak a vendégek felhőtlen élménye múlik, hanem sokszor az egész esemény sikeressége áll vagy bukik. Juhász Viktor az idei SopronFest informatikai szolgáltatója, az iSolutions ügyvezetője szerint a hazai fesztiválszervezés mára elért egy nagyon magas szintet, így ezeken a rendezvényeken az informatikai megoldások terén is olyan komoly háttér kiépítésére van szükség, ami megfelel a megnövekedett elvárásoknak.

Fesztiválélmény a digitális korban: hogyan segít az IT a felhőtlen szórakozásban?

“Egy fesztivál esetén a jó IT szolgáltató tudja, hogy az informatikát nemcsak össze kell rakni, de működésben is kell tartani. Ilyenkor a legfontosabb a felkészülés, mert ha a rendezvény közben bármi gond felmerül, azt szinte már esélytelen úgy megoldani, hogy ne legyen valamilyen következménye. Tehát már jóval az indulás előtt beszélni kell minden szervezővel és össze kell egyeztetni a különböző igényeket. Ez nálunk nagyon jól működött, mert a sok közreműködő elmondása alapján tényleg egy részletes és hatékony forgatókönyvet tudtunk összerakni.” - számolt be SopronFest-es élményeiről Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.

IT szakember vs. szolgáltató - Az nem ugyanaz? Nem bizony!

A legtöbb hazai fesztivál kicsiben kezdi és évről-évre növi ki magát, sokszor országos- vagy világszintű eseménnyé. Természetesen minél nagyobb egy rendezvény, annál összetettebb problémákat kell megoldaniuk a szervezőknek minden területen, amibe az informatika is beletartozik. Számos fesztivál esetében a múltban még elég volt egy IT szakember, aki összerakta az informatikai rendszert, de ma már a legtöbb rendezvénynek a digitális fejlődés és az egyre bonyolultabb infrastruktúra miatt szolgáltatás szintű informatikai megoldásra van szüksége.

A szakember és a szolgáltató közötti egyik legnagyobb különbség, hogy a szolgáltató több, különböző kvalitású munkatárssal dolgozik együtt, így például a projektmenedzsmentre és a kapcsolattartásra is külön embere van. Emellett a jó IT szolgáltató a több munkatársnak köszönhetően biztosítani tudja a folyamatos rendszerfelügyeletet és a 24 órás készenlétet, ami szintén nagy hozzáadott érték a fesztiválokon, hiszen ilyenkor a legtöbb esetben azonnali megoldásra van szükség.

“Ami a fesztiválszervezés esetében az IT szolgáltató mellett szól, hogy képes átmenni a felhasználó oldalára és gondol olyan banális dolgokra is, amikre egy informatikus nem feltétlenül fordít figyelmet, mert magától értetődőnek tartja. Ilyen lehet például az, hogy gondolunk arra, hogy legyen minden fajta kábel átalakító a különböző notebook-okhoz, és viccesen hangzik, de ilyenkor arra is oda kell figyelni, hogy legyen elég egérpad, vagy elosztó. Mi rengeteg ilyen kiegészítőt vittünk a helyszínre és jól tettük, mert bizony kellett és használták.” - fejtette ki Juhász Viktor.

A felhőalapú rendszerek biztosítják a legjobb informatikai megoldást a fesztiválokon is

A felhőrendszerek elterjedése óta látványos mértékben fejlődött a cégek informatikája, a technológia pedig nemcsak a vállalatok világát, de a fesztiválokat is meghódította. A rugalmas skálázhatóság, az adatok helytől és eszköztől független elérése, az együttműködés hatékony támogatása, valamint a magas szintű adatbiztonság csak néhány olyan tulajdonsága a felhőrendszernek, ami a rendezvények esetében óriási előnyt jelent.

“Jelenleg csak a felhő képes arra, hogy 2-3 napra is olyan szintű informatikai rendszert rakjunk össze a fesztiválokon, amilyet egy több száz fős cégnek. Nekünk is nagyon izgalmas tapasztalat volt, hogy olyan komplex és hibatűrő rendszert építettünk ki, mint azoknak a partnereinknek, akiknél évek óta szolgáltatjuk az informatikát. Nagyon elégedettek voltunk azzal, ahogyan ezt a felhőből gyorsan és hatékonyan meg tudtuk oldani.” - árulta el Juhász Viktor IT szakértő.

5 pofon, amibe a fesztiválszervezés belefuthat, ha nem a jó IT szolgáltatóra bízza az informatikát

Súlyos adatbiztonsági kockázat - A több ezer fős rendezvényeken a hálózatok elválasztása kritikus fontosságú, hiszen a nem megfelelően kezelt hálózatok súlyos adatbiztonsági kockázatot rejtenek magukban. A hozzáértő IT szolgáltatónál alapszabály, hogy nem szabad publikus wifit szolgáltatni és a zárt rendszerű hálózatokat is el kell különíteni egymástól, hogy csak azok férhessenek hozzá akinek jogosultságuk van.

Murphy törvénye - A rutinosabb szervezők már tudják, hogy a fesztiválokon általában beüt a híres törvény, miszerint ami elromolhat, az el is romlik. Egy felkészült IT szolgáltató nem bízza a véletlenre és már jóval a rendezvény indulása előtt mindent többször tesztel, hogy élesben már minden biztosan működjön és ne érjen senkit kellemetlen meglepetés.

Improvizáció - Egy fesztiválon lehet helye az improvizációnak, de maximum a színpadon és nem a szervezésben. Az informatika esetében az egyik legfontosabb szabály, hogy a legapróbb részleteket is előre meg kell tervezni, mert a rendezvény alatt már nincs lehetőség a rögtönzésre. Az a szakember vagy szolgáltató, aki úgy gondolja, hogy majd menet közben oldja meg a kérdéseket, nagy valószínűséggel már csak a tüzet fogja oltani akkor, amikor félre siklanak a dolgok.

Kergetni kell a szakembert - Egy nagyobb fesztiválon a szervezőknek nagyon kevés idő áll a rendelkezésükre, így ha felmerül egy probléma, azt helyben és azonnal kell megoldani. Ilyen helyzetben rendkívül bosszantó, amikor órákig kell keresni az informatikával foglalkozó szakembert, hogy segítsen. A jó IT szolgáltató folyamatos ügyeletet biztosít és ő maga járja körbe a helyszínt és nyújt támogatást annak érdekében, hogy a rendezvényen közreműködők maximálisan a feladatukra koncentrálhassanak.

Rossz ritmus - A fesztivál lüktetését nemcsak a vendégek, de a jó IT szolgáltató is átveszi. Ahhoz, hogy minden zavartalanul és hatékonyan működjön, a szolgáltatónak szigorúan be kell tartania a szervezés által diktált tempót. Egy jó szolgáltató ennek érdekében minden közreműködőt felkeres és egyeztet velük a szükséges részletekről, betartja a fontos határidőket és olyan ütemben végzi a munkát, hogy mindenkinek időben biztosítsa a feladat végzéséhez fontos eszközöket és a megfelelő körülményeket.

“Az ember azt gondolná, hogy amikor egy fesztiválon a nulláról kell felépíteni az informatikai rendszert, az rendkívül bonyolult és nehéz feladat, pedig sokkal könnyebb, mint sok cégnél, ahol meg van kötve a kezünk. A mögöttünk álló fesztiválon nem volt előttünk akadály, így úgy tervezhettük meg és rakhattuk össze az informatikát, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva, és ennek megfelelően végig kiválóan működött a rendszerünk. Nagyon örülünk annak, hogy a szervezés is maximálisan meg volt vele elégedve és sikeresnek bizonyult az együttműködés.” - zárta Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.


Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás:

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mire alapozza ezt, érdemes megnézni valamit, amit elemzőktől ritkán látni: hogyan teljesítettek a korábbi előrejelzései.
2026. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 20. 11:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészét tekintve is estek a vezető Wall Street-i indexek

Pirosban zárták a pénteki kereskedést a vezető Wall Street-i indexek, amikor az idei részvénypiaci emelkedés egyik fő motorját jelentő mesterséges intelligencia és chiprészvények korrekciója szélesebb körű kockázatkerülő hangulatba fordult át. A félvezetőszektor különösen nagy nyomás alá került: a Philadelphia Semiconductor Index több mint egy éve nem látott heti esést mutatott, júliusban már több mint 18%-ot veszített értékéből, ám az idei emelkedése ezzel együtt is közel 65%. A „Magnificent Seven” technológiai óriások közül az Apple kivételével minden részvény esett, különösen a Meta és az Alphabet. A zárásra a Dow 0,8%-kal, az S&P 500 1,0%-kal, a NASDAQ pedig 1,4%-kal került lejjebb. A Netflix árfolyama 7,4%-kal zuhant a vállalat vártnál gyengébb eredmény-előrejelzése után.
2026. 07. 20. 10:00
Megosztás:

Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás: