Fokozott érdeklődés a Balaton iránt, Balatonfüred környékén a legmagasabbak a négyzetméterárak

Balatonfüreden és környékén kérték átlagosan a legtöbbet a használt lakásokért a Balaton környékén tavaly, négyzetméterenként átlagosan csaknem 640 ezer forintot, és a használt lakásokra jellemző árszint is itt volt a legmagasabb, majdnem 50 millió forint, derült ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásából. A 2015 óta tartó ingatlanár-növekedés 90-200 százalékos volt a tó környékén, ahol az utóbbi években jelentősen nőtt a kereslet, az otthoni munkavégzés terjedésével párhuzamosan pedig a beköltözők száma, illetve a fejlesztési kedv és ennek nyomán a lakásmegújulási ráta is. Az átlagos négyzetméter- és lakásárak között azonban több mint háromszoros, de akár csaknem ötszörös különbségek is előfordulnak járásonként és településenként mind a használt, mind az új építésű lakóingatlanoknál. Jelentős, 25-60 százalék közötti a vízpart prémiuma.

Fokozott érdeklődés a Balaton iránt, Balatonfüred környékén a legmagasabbak a négyzetméterárak

A Balaton környékén a 2008-2009-es gazdasági válságot követően sem csökkentek az árak, az ottani ingatlanok tartották értéküket az országos visszaeséshez képest. 2014-2015-ben indult meg az azóta is tartó felívelés. Azóta például több mint 200 százalékkal emelkedtek az árak a Fonyódi, 180 százalékkal a Balatonfüredi, 172-175 százalékkal a Balatonalmádi és a Siófoki járásban. A legkisebb áremelkedés a parttal is rendelkező járások közül a Marcali járást jellemezte, de még itt is csaknem duplázódtak az árak (+90%). 2021-ben 10,4 százalékkal emelkedtek az átlagos lakásárak az egy évvel korábbihoz képest a Balatonon.

Balatonfüred a legdrágább járások és települések között

A használt lakások négyzetméterenkénti átlagos ára 205 ezer és 637 ezer forint között alakult a balatoni járásokban 2021-ben. A legdrágább, Balatonfüredi járásban csaknem háromszor annyit kellett fizetniük a vásárlóknak a lakások négyzetméteréért, mint a legolcsóbb, Nagykanizsaiban. A Balatonfüredi járást követő Siófoki, Balatonalmádi, Fonyódi és Keszthelyi járásban jellemzően 400 és 530 ezer forint között alakultak a négyzetméterárak, míg a legalacsonyabb, 205 és 218 ezer forint közötti árakkal a parttal közvetlenül nem érintkező vagy csak nagyon kicsi partszakasszal rendelkező járásokban, a Nagykanizsai mellett a Marcaliban, a Tabiban és a Veszprémiben találkozhattak a vevők. (1. ábra)

1.ábra. A használt lakások medián fajlagos ára a balatoni járásokban 2021-ben (Forrás: Takarék Index)

Hasonló mértékű különbségek mutatkoztak települési szinten is 2021-ben: 208 ezer és 682 ezer forint körül kellett fizetni egy lakás egy négyzetméteréért. A sort Zamárdi és Alsóörs vezette, átlépve a 600 ezer forintos fajlagos árat. Ezeken a településeken azonban lényegesen kevesebb tranzakcióra kerül sor, mint a nagyobb településeken, amelyek közül Balatonfüred lett a harmadik – szintén 600 ezer forint feletti négyzetméterárral –, megelőzve Csopakot, Hévízt és Siófokot, ahol mind 500 ezer forint felett voltak a négyzetméterárak. (2. ábra)

2.ábra. A használt lakások medián fajlagos ára a balatoni településeken 2021-ben (Forrás: Takarék Index)

A használt lakásokra jellemző árszinteket járásokra nézve szintén a Balatonfüredi járás a legdrágább, ahol tipikusan majdnem 50 millió forintba került egy lakás 2021-ben, a Balatonalmádi és a Siófoki járásban pedig megközelítette vagy meghaladta a 30 milliót ez az összeg. A Tabi és a Nagykanizsai járásban ezzel szemben 10 millió forint körül, illetve alatt mozgott egy tipikus használt lakás ára. (3. ábra)

3.ábra. A használt lakások medián árszintje a balatoni járásokban 2021-ben (Forrás: Takarék Index)

Települési bontásban vizsgálva a használt lakások 2021-es tipikus árszintjét, szintén jelentős különbségek mutatkoztak. A legolcsóbb Lengyeltótiban 13 millió forintos ár volt jellemző, Gyenesdiáson azonban meghaladta a 60 millió forintot a tipikus árszint, és Csopakon is hozzávetőleg ennyit kellett fizetni. Ez csaknem ötszörös különbséget jelent. Tizennégy településen alakultak 30 millió forint felett az árak, Balatonfüred itt is a legdrágábbak közé tartozott. (4. ábra)

4.ábra. A használt lakások medián árszintje a balatoni településeken 2021-ben (Forrás: Takarék Index)

Jelentős különbségek az új lakások áraiban is

A Takarék Jelzálogbankkal együttműködő ELTINGA 2022 első negyedévre vonatkozó adatai szerint az új lakások települések szerinti átlagos árszintjei és fajlagos négyzetméterárai is jelentős különbségeket mutatnak: míg Zánkán átlagosan 723 ezer forint egy új építésű lakás négyzetméterenkénti ára, Balatonakarattyán a kínált projektek jellemzői miatt – mind vízparti – ez az összeg a kétmillió forintot is meghaladja. Az átlagos árszint Balatonszemesen volt a legmagasabb majdnem 280 millió forinttal, de a vizsgált 17 település csaknem felén több mint 100 millió forint volt. (5. ábra)

5.ábra. Az egyes településeken a fajlagos újlakás-árak, és újlakás-árszintek a legalább 10 lakásos, szabad lakással rendelkező projektek alapján 2022 első negyedévében, ahol településenként legalább 10 lakás szabad (Forrás: ELTINGA vidéki újlakás-adatbázis)

Jelentős mértékű a Balaton-part prémiuma

A lakásokért fizetendő négyzetméterárak közötti különbségeket nagyban befolyásolja a Balaton-part prémiuma. A parton a használt lakások négyzetméterára csaknem 500 ezer forint volt tavaly, a parthoz közel, 15 percen belül elérhető helyszíneken azonban már kevesebb mint 360 ezret. Ez 28 százalékos különbség az árakban. A parttól távol alig voltak 200 ezer forintnál magasabbak az árak, ehhez képest a part prémiuma tehát 300 ezer forint, vagyis 60 százalék.

Az újlakás-projekteket a parttól való távolság szerinti kategóriákba sorolva szintén jól látszódik a vízparti prémium. A vízparti lakások átlagos négyzetméterára 1,5 millió forint körül alakult. A parthoz közeli (250 méteren belül fekvő) lakások négyzetmétere hozzávetőleg 200 ezer forinttal volt olcsóbb, míg a parttól 250 méternél távolabbi ingatlanok esetében már átlagosan 1,1 millió forintra mérséklődött ez az érték. Az első és a második kategória között tehát 14 százalékos, az első és a harmadik között pedig 25 százalékos különbség mutatkozik.

Fokozott érdeklődés a Balaton iránt

A Balaton környéke nem pusztán az ország egyik legfontosabb turisztikai helyszíne: az elmúlt években sokan már nemcsak másodlagos, hanem elsődleges otthonukat vásárolták meg a tő környékén, párhuzamosan az otthoni munkavégzés terjedésével. A Takarék Index elemzői által vizsgált időszakban, 2016 és 2020 között a beköltözők száma végig meghaladta az elköltözőkét, az egyenleg eleinte 0,4-0,5 százalék körül mozgott, majd 2019-től tovább élénkülve 0,7 százalékra emelkedett, 2020-ban pedig – vélhetően a koronavírus-járvány miatt is – ugrásszerűen nőtt, és meghaladta a 2,6 százalékot. Abban az évben – figyelembe véve az állandó és az ideiglenes lakosokat is – több mint 6900-zal többen költöztek be, mint el a területről. A parthoz közeli települések népszerűsége végig meghaladta a parttól távolabbi helyszínekét, és elsősorban a Budapesthez közelebbi települések bizonyultak igazán vonzónak. (6. ábra)

6.ábra. A lakosságarányos belső vándorlási egyenleg a Balaton Kiemelet Üdülőkörzetben (BKÜ) (Forrás: Takarék Index számítás, KSH)

A fejlesztők is felfedezték maguknak a Balatont, nőtt a lakásmegújulási ráta

Az elmúlt években a nagy érdeklődést látva a fejlesztők is felfedezték maguknak a Balatont. 2016-tól látványosan megugrott az építési engedélyek száma. Abban az évben a korábbi 500-700-hoz képest meghaladta a kétezret, 2018-ban pedig a 2400-at is. 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban is 1500 felett volt. Ennek nyomán az átadott lakások száma is növekedésnek indult: 2014 és 2016 között évente 500 vagy kevesebb lakást adtak át, 2020-ban már több mint 1700-at. (7. ábra)

7.ábra. Az épített lakások száma (kék) és az építési engedélyek száma (narancs), valamint a megújulási ráta (zöld vonal) a BKÜ-ben (Forrás: Takarék Index számítás, KSH)

Mindez a Balaton környékének lakásmegújulási rátáját is jelentősen javította, a 2014-2016-os 0,4 százalékos szintről 2020-ra 1,4 százalékosra. Az elmúlt években a legnagyobb lakásmegújulási ráta Szántódot, Balatonlellét, Zamárdit és Siófokot jellemezte. A déli parton erősen a part menti területekre koncentrálódott a lakásépítési hullám, az északi parton viszont a parttól távolabbi helyeken is sok helyen alakult 1-4 százalék között a megújulási ráta. A Balatonnál jelenleg Siófokon van a legnagyobb kínálat az új lakásokból, a minimum 10 lakásos, legalább egy szabad lakással rendelkező projektekben található lakások száma az ELTINGA adatai szerint 2022 első negyedévében meghaladta az ezret. Ez kimagasló a többi Balaton-parti településhez képest. (8. ábra)

8.ábra. A lakásmegújulási ráta alakulása 2016 és 2020 között a Balatonnál a 2020-as lakásállomány százalékában (Forrás: Takarék Index számítás, KSH)

A Takarék Jelzálogbank két évtizede az egyik meghatározó szereplője a magyar lakásfinanszírozási piacnak. A Jelzálogbank rendszeresen publikálja egyedi témákat feldolgozó speciális lakáspiaci elemzéseit. Az elemzések elkészítésében részt vesz az ELTINGA, a Takarék Index kizárólagos kutatási partnere.


Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás: