Folyamatosan nő Szlovéniában a fertőzöttek száma

Szlovéniában harmadik hete nő az új koronavírussal fertőzöttek napi száma - derült ki a kormány keddi jelentéséből.

Folyamatosan nő Szlovéniában a fertőzöttek száma

Bojana Beovic, a kabinet járványhelyzettel foglalkozó szakbizottságának elnöke kijelentette: az országban elindult a járvány következő, hatodik hulláma. Úgy vélte: várható volt, hogy a járványügyi intézkedések enyhítésével nőni fog a fertőzöttek száma. Ugyanakkor hozzátette: ehhez még hozzájárult a hidegebb időjárás - ami miatt az embereke még mindig többet tartózkodnak zárt térben - és a koronavírus omikron variánsa fertőzőbb, BA.2-es alvariánsának terjedése is. Felhívta a figyelmet az oltás fontosságára, különösen a veszélyeztetett csoportok esetében, és javasolta, hogy zárt térben továbbra is mindenki viseljen védőmaszkot.

Keddre 4935 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és két beteg halt meg a vírus okozta Covid-19 szövődményeiben. Kórházban 145 beteget ápolnak, közülük 41-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 264 418-an kaptak védőoltást, közülük 1 219 769-en mindkét adagot felvették.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1254 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 következtében 12-en hunytak el. Kórházban 654 beteget ápolnak, közülük 42-en szorulnak lélegeztetőgépre. A csaknem négymillió lakosú Horvátországban eddig 2 309 654-en kaptak védőoltást, közülük 2 236 423-an már a második adagot is beadatták maguknak.

Facebook függőség - ez egy betegség? Hogyan lehet kezelni a Facebook függőséget?

Létezik olyan, hogy Facebook függő valaki? Igen, léteznek emberek, akik függőséggel küzdenek a Facebook használata miatt. Ez akkor fordulhat elő, ha valaki túlzottan sok időt tölt a Facebookon, és nehézségei vannak annak elhagyásával vagy korlátozásával.
2023. 03. 28. 03:00
Megosztás:

Lezárult az Input Program

Lezárult az informatikai startup cégek piaci terjeszkedését támogató Input Program - közölte a konzorciumvezető Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. hétfőn az MTI-vel.
2023. 03. 28. 02:30
Megosztás:

Átadták a 450. Magyar Posta csomagautomatát

A Magyar Posta sikeresen teljesítette a legutóbbi hálózatbővítését a 450. csomagautomata átadásával - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
2023. 03. 28. 02:00
Megosztás:

Kibertámadás érte a francia nemzetgyűlést

Egy oroszbarát kibertámadás miatt elérhetetlen volt hétfőn a francia nemzetgyűlés internetes oldala. A szolgáltatás délután helyreállt.
2023. 03. 28. 01:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2023. 03. 28. 00:30
Megosztás:

Az amerikai hadsereg felfüggesztette toborzókampányát

Az amerikai hadsereg részben leállította új toborzókampányát, miután meghatározó reklámhangját, Jonathan Majors színészt erőszakos cselekmények vádjával a hét végén őrizetbe vették.
2023. 03. 28. 00:05
Megosztás:

Vállalatok ESG céljainak elérésében is segít a 10 Millió Fa!

A 10 millió Fa közössége három és fél év alatt Magyarország szerte közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültetett el. Céljuk 2023-ra, hogy az adó 1%-ból és más adományokból befolyó hozzájárulások segítségével még közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a programjukba bevonjanak legalább tízmillió embert, akik legalább egy fát elültetnek életük során. Az alapítvány ezenfelül minél több vállaltnak kíván segítséget nyújtani ESG céljaik elérésében.
2023. 03. 27. 23:30
Megosztás:

13 ezer rendőrt mozgósítanak kedden a nyugdíjreform elleni újabb tiltakozónapra

Franciaországban 13 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítanak kedden országszerte a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozásul tizedik alkalommal meghirdetett utcai felvonulásokon, miközben a stratégiai ágazatokban harmadik hete folytatódik a határozatlan idejű munkabeszüntetés.
2023. 03. 27. 23:00
Megosztás:

Újabb mentőautók beszerzésére nyílt lehetőség

Tovább folytatódik az Országos Mentőszolgálat 2010-ben megkezdett korszerűsítése, most újabb 33 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség 1,5 milliárd forint értékben - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2023. 03. 27. 22:30
Megosztás:

Áprilisban megkezdődik Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útjának felújítása

Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása indul április 12-én - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2023. 03. 27. 22:00
Megosztás:

Megkezdődött a digitális témahét

Megkezdődött a nyolcadik digitális témahét, Magyarország "legnagyobb digitális pedagógiai eseménye", amelynek fő célja a digitális kompetencia fejlesztése az oktatásban - közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hétfőn az MTI-vel.
2023. 03. 27. 21:30
Megosztás:

Három vármegye kivételével visszavonták a másodfokú riasztásokat

Három vármegye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar - kivételével mindenhol visszavonta az erős széllökések miatt kiadott másodfokú (narancs) riasztásokat az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este.
2023. 03. 27. 21:00
Megosztás:

2022-es rekord teljesítménye után osztalékot fizethet a Waberer’s

Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét érte el a Waberer’s International, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et mutatott fel, így a menedzsment részvényenként 100 forintos osztalék kifizetését javasolja az éves közgyűlésen.
2023. 03. 27. 20:30
Megosztás:

Júniusban nyitják meg újra a Gyógyszerészeti Múzeumot Kolozsváron

Júniusban nyitják meg újra a Gyógyszerészeti Múzeumot az elmúlt öt évben restaurált kolozsvári Mauksch-Hintz-házban - közölte az MTI-vel hétfőn az Erdélyi Történeti Múzeum, melyhez a főtéri közgyűjtemény is tartozik.
2023. 03. 27. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint hétfőn

Gyengült kissé a forint hétfőn az előző heti nagy erősödést követően a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2023. 03. 27. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

A bankrendszerrel szembeni fenntartások enyhülésének köszönhetően indexemelkedéssel zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
2023. 03. 27. 19:00
Megosztás:

Ma emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 277,80 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel 42 096,72 ponton zárt hétfőn.
2023. 03. 27. 18:30
Megosztás:

Általánosba jársz vagy középiskolás vagy? Nyerhetsz most 1 milliót!

Idén immár harmadik alkalommal hirdették meg a VándorViadalt, a 7., 8. és 9. osztályos diákok ökoturisztikai vetélkedőjét. A versenyre az előző évekhez képest most még jobban megéri jelentkezni az iskolás csapatoknak, idén először ugyanis komoly fődíjjal is jár a kalandos kihívás: egymillió forint értékben kap a nyertes csapat sportszer utalványt, amelyből fele-fele arányban részesül az iskola és a négyfős csapat.
2023. 03. 27. 18:00
Megosztás:

Sikeres évet zárt az e-mobilitás területén a Vitesco Technologies

A vállalat árbevétele 9,07 milliárd euróra nőtt a 2022-es pénzügyi évben (2021: 8,35 milliárd euró) A társaság korrigált EBIT-rátája 2,5 százalékra emelkedett (2021: 1,8 százalék), szabad cash flow állomány: 123,2 millió euró (2021: 113,3 millió euró) A tavalyi üzleti évben 14 milliárd euró új rendelésállományt regisztráltak, amelynek mintegy 75 százalékát az elektrifikációhoz köthető termékek teszik ki A 2022. december 31-i teljes backlog állomány 58,5 milliárd eurót tett ki, amelynek 46 százaléka a villamosításhoz kapcsolódik Az elektrifikációhoz köthető alkatrészek értékesítése 2022-ben: 1,1 milliárd euró (2021: 0,9 milliárd euró) 2023-as előrejelzés: az árbevétel 9,2 és 9,7 milliárd euró közötti szintre nő, a korrigált EBIT-ráta 2,9 és 3,4 százalék közötti értékre javul; mintegy 50 millió euró lesz a szabad cash flow állomány. Egy részvényre jutó nyereség a 2022-es pénzügyi évben: 0,59 euró; nincs osztalék 2022-re.
2023. 03. 27. 17:30
Megosztás:

BÉT: Nem változott a prémium kategóriás részvények besorolása

A Budapesti Értéktőzsde Zrt. elvégezte a prémium kategóriába tartozó részvénysorozatok besorolásának fél évente esedékes felülvizsgálatát, amely alapján nem változott a tőzsdei kibocsátók kategória besorolása - közölte a BÉT Zrt. hétfőn honlapján.
2023. 03. 27. 17:00
Megosztás: