Folytatja a bővülést az EY GDS Magyarországon – 200 új munkahely 2023-ban

Tovább bővül a Magyarországon már egy éve működő EY Global Delivery Services (EY GDS), az EY globális szolgáltató központja. A nemzetközi ügyfelek számára adó-, számviteli és technológiai szolgáltatásokat nyújtó vállalat jelentősen növelné a hazai munkatársak létszámát a következő három évben. Indulása óta az EY GDS mintegy 100 munkahelyet hozott létre az országban, 2023-ban pedig már összesen 300-an dolgoznak majd a cég budapesti irodájában.

Folytatja a bővülést az EY GDS Magyarországon – 200 új munkahely 2023-ban

Az EY GDS két évtized alatt világszintű, magas hozzáadott értéket nyújtó szervezetté vált, amely az EY tagvállalataival közösen segíti az EY ügyfeleit a sikeres növekedésében, vállalatirányításában, vagy éppen átalakításban. A társaság globálisan 69 000 szakembert foglalkoztat 20 városban és 10 országban, Magyarország mellett Argentínában, az Egyesült Királyságban, a Fülöp-szigeteken, Indiában, Kínában, Lengyelországban, Mexikóban, Spanyolországban és Srí Lankán, miközben folyamatosan növeli jelenlétét Európa kulcsfontosságú piacain. Az EY GDS Magyarország munkatársai a piacvezető GDS Tax csapatának tagjai, akik az EY szakértőivel világszerte szorosan együttműködve oldják meg a nemzetközi ügyfelek komplex üzleti és adózási kihívásait a vállalat saját alkalmazásai és hálózatai segítségével.

„A globális gazdasági kihívások ellenére az eredeti tervek szerint folytatódik az EY GDS bővülése az elkövetkező években. Továbbra is stratégiai prioritás számunkra, hogy nemzetközi ügyfeleinknek a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsuk élvonalbeli technológiánk, megoldásaink és tapasztalt szakembereink segítségével" – hangsúlyzta Dominik Wozniak, a budapesti GDS integrációs vezetője. „Büszkék vagyunk sokszínű és befogadó vállalati kultúránkra, ahol munkatársaink hosszú távú karrierben gondolkodhatnak, folyamatosan képezhetik magukat, miközben olyan tapasztalatokat és készségeket szerezhetnek, amelyek segítségével nem csak magukból, de másokból is kihozhatják a legtöbbet."

„Vállalatunk piacvezető a nemzetközi adóügyi szolgáltatások terén. Ügyfeleink részéről világszerte nagy igény mutatkozik a digitális átalakulást segítő és az innovációvezérelt szolgáltatások iránt. Ennek megfelelően tovább szeretnénk bővíteni a Magyarországon dolgozó munkatársaink létszámát, különös tekintettel a direkt, indirekt és vállalati adózással kapcsolatos adótanácsadás, a bérszámfejtés és a külföldi munkaerő alkalmazását érintő szolgáltatások, valamint a transzferárazás és a számviteli szolgáltatások területén. A csapattagok többsége tapasztalt, vezető pozícióban dolgozó szakember, akik integrált szolgáltatásokat nyújtanak az Egyesült Államokban és az EMEA-régióban működő nemzetközi ügyfeleinknek. Ugyanakkor a szervezet a hazai egyetemekkel is keresi az együttműködést, hogy átadhassa értékes piaci ismereit és segítse a tehetséges fiatalok fejlődését" - tette hozzá Havasi Zoltán, a GDS Hungary adóügyi vezetője.

Az EY GDS számos tanulási és fejlődési lehetőséget kínál a kollégáknak, minden munkavállaló megszerezheti például az EY Tech MBA és az EY Masters in Business Analytics képesítést. Ezeket a diplomákat a Hult International Business School adja ki, amelyet a világ legjobb üzleti iskolái között tartanak számon. Mindemellett ez az első teljesen akkreditált vállalati MBA, amely beosztástól és pozíciótól függetlenül elérhető, és minden EY-alkalmazott számára teljesen ingyenes. Az EY GDS Badges programnak köszönhetően a munkatársak egy innovatív, virtuális tanulási modell keretében fejleszthetik technológiai, vezetői és üzleti készségeiket.

2021-ben az EY GDS Hungary nyerte el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által odaítélt Év Befektetője elismerést „Az Év Szolgáltató Központ Beruházása” kategóriában.


Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás: