Folytatódhat még az áremelkedés? Mire számíthatunk a lakáspiacon 2026-ban?

A 2026-os év is komoly változásokkal indul a lakáspiacon, melyek célja egyszerre a kereslet élénkítése és a kínálat bővítése. A legnagyobb támogatás talán a közszolgálati dolgozókat érinti, akik idén januártól évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő otthontámogatásra jogosultak. Ezt az összeget önerőként használhatják fel lakásvásárláshoz, illetve meglévő lakáshitelük törlesztésére is fordíthatják, ugyanakkor nem használható fel előtörlesztésre vagy végtörlesztésre, csak a rendszeres törlesztőrészletekre. Az intézkedés minden közszolgálatban dolgozót érint, így az orvosok, tanárok, rendvédelmi dolgozók és köztisztviselők is igénybe vehetik. Becslések szerint az intézkedés 100 ezer embert érinthet, vagyis éves szinten 100 milliárd forintos kiadást jelenthet a költségvetés számára.

Folytatódhat még az áremelkedés? Mire számíthatunk a lakáspiacon 2026-ban?

„Mivel az új otthontámogatás önerőként is felhasználható, ezért akár a 2025-ben elindított 3%-os kedvezményes kamatozású Otthon Start programmal is kombinálható. Az évi egymillió forintos összeg kistelepüléseken akár teljes egészében lefedheti egy ingatlan önerejét, vagyis olyanok is megjelenhetnek vásárlóként a piacon, akik eddig nem juthattak saját lakáshoz vagy házhoz” – emelte ki az intézkedés kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Szintén az Otthon Start programot érintő változás, hogy a helyi önkormányzatok döntésének függvényében a jövőben akár zártkerti ingatlanokra és külterületi ingatlanokra is felvehető lesz a kedvezményes hitellehetőség. Ez egyrészt a kínálatot szélesítheti elsősorban vidéken, másrészt viszont a keresletet is élénkítheti, hiszen ezek jellemzően eddig alacsonyabb árfekvésű ingatlanok voltak, vagyis még szélesebb réteg számára nyílhat meg a kedvezményes hitelprogram. 

Ugyancsak az Otthon Start program népszerűségét növelheti februártól az úgynevezett társasházi építményi jog bevezetése, mely azt jelenti, hogy már az építés alatt álló társasházban is tulajdoni lapon bejegyezhető jog keletkezik a vevő javára, amely majd a lakás átadásakor automatikusan tulajdonjoggá alakul. A bankok szempontjából ez persze tartogat kockázatokat, azonban a kormány törekvése, hogy minél több új lakás épüljön, és azok mihamarabb vevőre is találjanak, ezt pedig elősegítheti az új intézkedés. 

Az új jogszabályok mellett a lakáspiaci keresletet növelhetik a különböző állami transzferek, illetve az adókedvezmények kiszélesítése. Ide tartozik, hogy januártól a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák szja-mentességet élveznek, ami havi szinten több tízezer forintot hagyhat a családoknál. Februárban pedig a fegyveres testületek dolgozói hathavi fegyverpénzt kapnak, ami egyszeri összegként szintén megjelenhet a lakáspiacon is.

Előbbi intézkedés elsősorban a havi törlesztőrészletek kifizetésében nyújthat segítséget, hiszen megnő az érintett családok elkölthető jövedelme. Emiatt akár olyan vásárlók is megjelenhetnek a lakáspiacon, akik eddig nem engedhették meg maguknak a törlesztőrészletek kifizetését. Az egyösszegű fegyverpénz pedig akár önerőként is szolgálhat, illetve meglévő hitelek előtörlesztésében is segítség lehet. 

Persze van olyan élénkítő intézkedés is, amitől el kellett búcsúznunk december végén: 2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztári vagyonok átmenetileg felhasználhatók voltak lakásvásárlásra és felújításra. Egyelőre nincs hivatalos bejelentés, hogy ezt 2026-ra is kiterjesztenék, vagyis januártól már nem él ez a lehetőség. 

A tavaly indult Otthon Start program keretében december közepéig 15 ezer hitelszerződést kötöttek mintegy 500 milliárd forint összértékben. A szeptemberi indulás után az első két hónap kiugró érdeklődést mutatott, majd novemberben és decemberben kicsit alábbhagyott az érdeklődés. „Arra számítunk, hogy 2026-ban is az Otthon Start határozza majd meg a lakáspiacot, főleg az első negyedévben élénkülhet ismét látványosan a kereslet” – emelte ki Valkó Dávid. Ebben nagy szerepe lehet az újlakás-kínálat bővülésének, hiszen több ezer lakás értékesítése indulhat el nemzetgazdasági szempontból kiemelt, legalább 250 lakásos beruházások keretében országszerte, ahol a lakások minimum 70%-a megfelel az Otthon Start program kritériumainak.

Kérdés persze, hogy a kereslet élénkítése milyen hatással van a lakásárakra. A Magyar Nemzeti Bank novemberben megjelent lakáspiaci jelentésében közel 30 százalékos áremelkedést prognosztizált 2025-re, részben az Otthon Start hatására.

„Azt gondoljuk, hogy lassan elérhet a tűréshatárához a piac, bár az árak még 2026-ban is tovább kúszhatnak felfelé, de várhatóan kisebb mértékben, mint tavaly” – emelte ki ezzel kapcsolatban az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Valkó Dávid szerint lehetnek speciális szegmensek a piacon, mivel a tavalyi év végére például néhány fővárosi lokációban a panellakások és az újépítésű lakások ára gyakorlatilag „összeért”, mindkét piacon nagyjából kialakult az Otthon Startban maximálisan elérhető 1,5 millió forint körüli-alatti négyzetméterár. Ez pedig azt jelenti, hogy ahogy az új fejlesztések fokozatosan megjelennek a piacon ilyen áron, az a panelek árában hozhat korrekciót, hiszen sokan elgondolkodhatnak azon, érdemes-e ugyanolyan áron panelt vásárolniuk, mint amennyiért új lakást is vehetnek.

Persze az Otthon Start nem csak felfelé tudja hajtani az árakat, az eddigi tapasztalatok alapján az albérletek piacán ezzel ellentétes hatást vált ki. A KSH és az Ingatlan.com lakbérindexe alapján országosan augusztusban tetőztek az albérletárak, ezt követően zsinórban három hónapja csökkentek az előző hónaphoz képest. Országosan hasonlóra legutóbb 2024 végén volt példa, de most a budapesti albérleti piacon is ugyanez a tendencia, a fővárosban viszont 2020 eleje óta nem volt példa három hónapon keresztül tartó árcsökkenésre. „Mivel a kedvezményes hitellehetőség egyre többeket terel a saját lakás felé, ezért az albérleti piacon csökken a kereslet, miközben sokan befektetési céllal, kiadásra vásárolnak ingatlant, növelve a kínálatot. A kettő eredője nyomhatja tartósan le a bérleti díjakat” – mondta Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont szakembere szerint ennek eredményeként a lakáspiacon a bérleti hozam tovább csökkenhet a következő időszakban, ugyanakkor a folyamatos drágulás miatt nem kell temetni a befektetési piacot. 

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaársokkot okoztak

A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak.
2026. 03. 20. 09:30
Megosztás:

A szlovén kormány mégis dízelkészleteket szabadít fel a stratégiai tartalékból

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
2026. 03. 20. 09:00
Megosztás:

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás:

Fordulat az ügyfélkiszolgálásban: újra az emberi kapcsolat a döntő

Az idei évben is sor került a hazai vállalatok ügyfélkiszolgálási gyakorlatának értékelésére az immár 17. alkalommal megrendezett Kiváló Kiszolgálás Program keretében. A 2025-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó cégeket négy kategóriában ismerték el. Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a vizsgálat nemcsak a klasszikus ügyfélkapcsolati csatornákat vette górcső alá, hanem a közösségi médiában zajló interakciókat is értékelte.
2026. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Százezrek dolgoznának többet a hagyományos kereteken kívül

Képzett, nyelveket beszélő, sok esetben teljes állásban dolgozó emberek alkotják a hazai rugalmas munkaerőpiac (gig economy) gerincét. A Giggle több mint 160 ezer hazai felhasználó adatait feldolgozó legújabb kutatása meglepő tényre világít rá: a magyar munkavállalók jelentős része nem kevesebbet, hanem többet - átlagosan heti 10 extra órával többet - szeretne dolgozni. A hagyományos munkaerőpiac merev keretei azonban ezt sokaknak nem teszik lehetővé, így egyre többen fordulnak a rugalmas platformmunka felé, hogy megteremtsék a hiányzó anyagi biztonságot.
2026. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás: