Fordulat a babaváró hitelnél: két év után először csökkent a büntetőkamat

Egy hét alatt a második jó hírt kapják azok, akik babváró hitelt akarnak felvenni. Az igénylési lehetőség kétéves meghosszabbítása után most hosszú időn először csökkent büntetőkamat, így kisebb lett a kockázata a kölcsön felvételének - írja a Bank360.hu.

Fordulat a babaváró hitelnél: két év után először csökkent a büntetőkamat

Közel két év után először csökkent a 2024-ig meghosszabbított babaváró hitel referenciakamata. Ebben az időszakban nagy utat járt be: közel másfél százalékról 10 százalék fölé emelkedett, és végül 10,64 százalékon állt meg tavaly decemberben. Ezzel párhuzamosan a támogatás elvesztése után fizetendő büntetés is a többszörösére nőtt, a januári igénylőknek már több mint 6,6 millió forintos büntetéssel kellene számolnia. Innen fordult most vissza, a kamatcsökkentésnek köszönhetően pedig több százezer forinttal mérséklődik a büntetés mértéke.

A kamatmentesen igényelhető 10 millió forintos babaváró hitel meghosszabbításának az ígérete fél évig lógott a levegőben, mielőtt a kormány az év utolsó napjaiban végül rendeletben is megerősítette a folytatást változatlan feltételek mellett egészen 2024 végéig. Ez azt jelenti, hogy a babaváró támogatás még két évet legalább kap, minden előnyével és hátrányával együtt. Az átlagosan 10 százalék feletti lakáshitel kamatok mellett a kamatmentességgel nem lehet versenyezni, emellett az is vonzó lehet a fiatal párok számára, hogy két gyermek vállalása esetén faragni is lehet a tőketartozásból, három gyermek után pedig teljesen le is lehet nullázni. Hátrány viszont, hogy egy piaci hitelhez képest sokkal több feltételnek kell megfelelni, ezek nem teljesítése pedig súlyos büntetéssel, anyagi teherrel jár.

Több mint 6 millió forint is lehet a büntetés, ha nem születik gyerek

A támogatás célja a gyermekvállalás ösztönzése, ezt kell megígérni a pároknak a kamatmentességért cserébe. Ha a vállalt gyermek a futamidő első öt évében mégsem születik meg, akkor büntetőkamatot kell fizetni. Ez két részre bontható:

Elsőként vissza kell fizetni az állam által addig kifizetett kamattámogatást. Ennek az összege az első öt évre kiszámítható az alapján, hogy a pár mikor vette fel a kölcsönt, és akkor milyen referenciakamat volt érvényben.

A futamidő hátralévő részében is büntetőkamattal terhelve kell törleszteni, ami jelentősen megemeli a korábban fizetett, legfeljebb 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

A gyermekvállalás nem teljesítése esetén fizetendő büntetés jelenleg azoknak a legmagasabb, akik 2023. januárban kötnek szerződést. A 10,64 százalékos referenciakamat (14,83 százalékos ügyleti kamat) 6,67 millió forintos büntetést von maga után 10 millió forintos hitelösszegnél, ha nem születik gyermek. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által január elején közzétett referenciamutató azonban ennél már jelentősen alacsonyabb, kereken 10 százalék, amivel egy közel kétéves emelkedési ciklus szakadt meg. A 10 százalékos referenciamutatóhoz tartozó 14 százalékos ügyleti kamattal számolva a februári igénylőknek már valamivel kisebb lesz büntetés: 6,3 millió forint.

Az első öt évre vonatkozó kamattámogatást a rendelet szerint egy összegben kell visszafizetni, részletfizetés csak indokolt esetben kérhető. A neheze viszont csak ezután jön, mivel a hátralévő tartozásra vonatkozó kamat még magasabb, az ötéves forduló napján érvényes referenciakamat 130 százalékának a 4 százalékponttal növelt értéke lesz (ez 3 százalékponttal magasabb, mint a támogatás idején alkalmazott ügyleti kamat). A jelenleg érvényes referenciamutatóval számolva az első öt évben fizetett 45-46 ezer forintos törlesztőrészlet akár 124 ezer forintra is emelkedhet, hiszen a támogatás elvesztése után már az 50 ezer forintos törlesztőrészlet maximum sem lesz érvényes.

Januártól a bankok újra lehetővé tették a babaváró hitel decemberben több helyen már felfüggesztett igénylését. A kölcsön felvételének időpontjában azt is érdemes mérlegelni, hogy a bankok egymásra licitálva csábítják az ügyfeleket - derül ki a Bank360.hu összeállításából.


Tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt a magyar podcastpiac

A magyar podcastpiac tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt — derül ki a Podiverzum.hu első átfogó piaci elemzéséből. Naponta átlagosan 73 új epizód jelenik meg, idén pedig várhatóan több mint 34 ezer új adás készül. A legnépszerűbb témák: politika, mesterséges intelligencia és mentális wellness. A pártok podcastos jelenléte meglepően kiegyensúlyozott: a Fidesz és a Tisza Párt szinte azonos számú epizódban szerepelt az elmúlt évben.
2026. 06. 14. 23:00
Megosztás:

Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás: